Előfizetés

Sok országban felfüggeszti a vízumkiadást az Egyesült Államok

Népszava-MTI
Publikálás dátuma
2020.03.19. 07:35

Fotó: BRENDAN SMIALOWSKI / AFP
Donald Trump szerda este aláírta a 250 milliárd dolláros segélycsomagot.
Az Egyesült Államok külképviseletei, tekintettel az új típusú koronavírus terjedésére, beszüntetik a vízumkiadást sok országban – jelentette be az amerikai külügyminisztérium Washingtonban szerdán este. A tárca közleménye szerint az amerikai külképviseleteken – nagykövetségeken és konzulátusokon egyaránt – zavartalan a munka, csak a nem amerikai állampolgárok számára szünetel a vízumkiadás.
„Amint lehetségessé válik, a vízumkiadás is folytatódik, de pontos dátumot erről jelen pillanatban nem tudunk adni”

– fogalmazott a kommüniké.

A minisztérium nem tette közzé a vízumkiadás felfüggesztésében érintett országok listáját, azt tanácsolva a beutazási engedélyért folyamodóknak, hogy az adott államban található amerikai nagykövetségnél érdeklődjenek.

„Washington a legrosszabb formáját hozná”

A Politico című amerikai lap exkluzív értesülései szerint a Trump-kormányzat a gazdaság fellendítése érdekében azt fontolgatja, hogy bővíti a vízumlehetőségeket azon gazdag külföldi bevándorlók számára – köztük a kínaiaknak is –, akik beruháznak az Egyesült Államokban. Az ilyen típusú vízum jogszerű tartózkodási engedélyt biztosít az Egyesült Államok egész területén. Eddig évente 10 ezer ilyen, EB-5-ösnek nevezett vízumot adtak ki, ezt a számot növelnék évi 75 ezerre, ugyanakkor a megkövetelt beruházási összeget 900 ezer dollárról (287 millió forintról) 450 ezer dollárra (143,5 millió forintra) csökkentenék. A lap kormányzati forrásokból származó információi szerint a javaslatot a kormányzat várhatóan beilleszti az új típusú koronavírus terjedése miatt kialakult gazdasági visszaesést enyhíteni célzó gazdaságélénkítő csomagtervbe. Az elképzelésnek vannak ellenzői. A Politico megszólaltatta R. J. Haumant, a Szövetség az Amerikai Bevándorlási Reformért nevű szervezet kormányzati kapcsolatokért felelős igazgatóját, aki már tárgyalt a javaslatról mind a Fehér Házban, mind a szenátusban. Hauman a lapnak úgy nyilatkozott, hogy „Washington a legrosszabb formáját hozná, ha a koronavírussal kapcsolatos csomagtervet arra használná fel, hogy több zöldkártyához juttasson kétes beruházókat, ráadásul abból az országból, ahonnan a koronavírus eredt”. A Brookings Intézet adatai szerint az EB-5 vízumprogramban részt vevők elsősorban Kínából, Dél-Koreából és Tajvanról érkeznek az Egyesült Államokba. 

Trump aláírta a 250 milliárd dolláros segélycsomagot

Helyi idő szerint szerda éjjel a Fehér Ház bejelentette: Donald Trump szerda este aláírta azt a 250 milliárd dolláros segélycsomagot, amelyet pár órával korábban fogadott el a képviselőház után a szenátus is. A 250 milliárdos összegből az új típusú koronavírus terjedése elleni azonnali intézkedéseket finanszírozzák. Ezek közé tartozik az órabérben dolgozók fizetett betegszabadsága, a munkanélküliségi biztosítás kiterjesztése és az ingyenes vírusteszt biztosítása is. A voksolás után Mitch McConnell, a szenátusban többségben lévő republikánusok frakcióvezetője fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy a segélycsomag „a képviselőház demokrata párti politikusai és Trump elnök munkatársai közötti jó szándékú, kétpárti együttműködés eredménye”. Közben a törvényhozók szerdán este is folytatták az egyeztetéseket az amerikai közéletben „nagy csomagnak” elkeresztelt, a gazdaság segítését és élénkítését célzó csomagtervről. Ennek összege 1000 milliárd dollár lehet, bár Steve Mnuchin pénzügyminiszter több interjúban is azt hangoztatta, hogy a végső érték az 1300 milliárdot is meghaladhatja. Szerdán a kongresszusban bejelentették: Mario Diaz-Balart floridai republikánus képviselő megfertőződött az új típusú koronavírussal. Ő az első törvényhozó, akinél diagnosztizálták a kórt. Az 58 éves politikus azonban nem utazik haza Miamiba, mert a felesége rákbetegségen esett túl, és az egészségügyi hatóságok rendszeresen hangsúlyozzák, hogy a szív- és érrendszeri, valamint tüdőbetegséggel, továbbá rákkal, cukorbajjal küszködőkre különösen nagy kockázatot jelent az új típusú koronavírus. A szövetségi kongresszusban nem vezettek be különösebb óvintézkedéseket. Nancy Pelosi házelnök nem engedélyezte a távszavazást, Mitch McConnell szenátor pedig közölte, hogy a szerdai voksolásnál csak arra vigyáztak, hogy a szenátorok legalább kétméternyi távolságra legyenek egymástól. McConnell felhívta a politikusok figyelmét arra is, hogy lehetőleg ne csoportosuljanak a kongresszus folyosóin.

Franciaországban egy nap alatt több mint 50 százalékkal nőtt a halálos áldozatok száma

MTI
Publikálás dátuma
2020.03.19. 07:16

Fotó: Nicolas Portnoi / AFP / Hans Lucas
Már több mint 9 ezer fertőzött van az országban.
A Franciaországban kihirdetett általános karantén második napján több mint 50 százalékkal nőtt a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma, a fertőzötteké pedig meghaladta szerdán a 9 ezret, miközben a kijárási korlátozásokat megszegőkre 4 ezerszer szabott ki bírságot a rendőrség. 
Az egészségügyi hatóságok szerda esti tájékoztatása szerint 89-cel 264-re nőtt a Covid-19 névre keresztelt betegség áldozatainak száma.

A járvány januári kezdete óta 9134 fertőzöttet diagnosztizáltak, közülük 3626-an vannak kórházban, 931-en intenzív osztályokon. A súlyos betegek fele 60 évesnél fiatalabb, de az elhunytak 93 százaléka 65 esztendősnél idősebb volt.
- A járvány a teljes országban elterjedt, és a helyzet gyorsan romlik

- mondta sajtótájékoztatóján Jérome Salomon, az egészségügyi tárca járványügyi felelőse.

Azt kérte mindenkitől, hogy feltétlenül tartsa tiszteletben a kedd délben érvénybe lépett kijárási korlátozásokat és az egészségügyi előírásokat annak érdekében, hogy a koronavírus terjedése lassuljon, és az egészségügyi dolgozók kevésbé legyenek túlterheltek. A nap folyamán mintegy 4 ezer koronavírustesztet csináltak a francia kórházakban, a járvány kezdete óta 42 500-at. Jérome Salomon azt mondta, csak olyan betegeknél végzik el a vizsgálatot, akik légúti nehézségekkel küzdenek, lázasak, valamint köhögnek. Az idősotthonok lakói a legveszélyeztetettebbek. Amint egyikük elkapja a vírust, a többiek 75 százaléka megfertőződik, és a halálozási ráta 20-30 százalékos lesz.
- Számukra már nincs hely a kórházakban, túlságosan legyengültek. Előnyben részesítjük, és ez teljesen érthető, az olyan embereket, akiknek nagyobb esélyük van meggyógyulni

- mondta Gael Durel, a betegek elhelyezéséért felelős orvosok egyesületének elnöke az RTL kereskedelmi rádióban.

Ez a helyzet emlékeztet arra, ami Olaszországban gyakorlattá vált az elmúlt két hétben. A kijárások korlátozásának ellenőrzésére az utcákra vezényelt 100 ezer rendőr és csendőr 24 óra alatt 70 ezer embert igazoltatott, és 4095 esetben szabott ki 135 eurós (mintegy 46 ezer forintos) bírságot azokra, akik nem indokolt esetben, vagy igazolás nélkül hagyták el a lakhelyüket. - Ha szükséges, még többet fogunk büntetni, de nem ez a cél, hanem a franciák megóvása - mondta Christophe Castaner belügyminiszter az RTL rádióban.
A kormányzat elismerte, hogy logisztikai nehézségek merültek fel a védőfelszerelések, maszkok és kesztyűk pótlásakor, amelyeket kizárólag az egészségügyi dolgozóknak tartanak fent. Ők viszont készlethiányra panaszkodnak. Jérome Salomon szerint a nap folyamán 4 millió katonai maszkot szállítottak a kórházakba, és 25 milliót osztanak szét a héten a gyógyszertárakban, de utóbbiakat csak recept ellenében válthatják ki beteg vagy fertőzött emberek.

Kína nagyjából 1 millió maszkot ajánlott fel Franciaországnak, és az egészségügyi tárca a francia gyártóktól folyamatosan rendeli meg az utánpótlást. Sibeth Ndiaye kormányszóvivő elítélte, hogy a dél-franciaországi Montpellier kórházából mintegy 15 ezer egészségügyi maszkot loptak el ismeretlenek. A franciák a hét eleje óta minden este támogatásukról és hálájukról biztosítják az egészségügyi dolgozókat. Több párizsi kerületben és a vidéki városokban is az ablakokba kiállva 8 órakor közös tapssal és kiáltással köszönik meg az áldozatos munkájukat. Bár Párizsban és környékén van a legtöbb, mintegy 2 ezer beteg, továbbra is Elzászban a leginkább leterheltek a kórházak. Már nem tudnak új pácienst fogadni, ezért a hadsereg megkezdte egy tábori kórház felállítását a Mulhouse-i kórház parkolójában, a fertőzöttek egy részét pedig katonai repülőgépekkel a dél-franciaországi Toulon és Marseille katonai kórházaiba szállították át. Édouard Philippe miniszterelnök a szerdai kormányülés után bejelentette, hogy a kabinet előkészítette az egészségügyi rendkívüli állapotról szóló törvénytervezetet, amelyet csütörtök délután terjesztenek be a parlament elé. A szöveg a rendkívüli állapotról szóló 1955-ös törvény alapján készült, de célja a miniszterelnök szerint nem az egyéni szabadságjogok szűkítése, hanem a járványhelyzettel szembeni általános intézkedések törvényi kereteinek megteremtése. Csütörtökön kerül a két ház elé az idei költségvetést módosító törvényjavaslat is, amelyben az állam 300 milliárd eurós garanciát szavatol bankhitelek formájában a kis- és középvállalkozásoknak, valamint egy támogatási alapot hoz létre a kényszerszabadságon lévők munkanélküli-segélyének kifizetésére. A nemzetgyűlés egyébként csökkentett létszámmal dolgozik, miután a képviselők közül legalább 18-an, az alkalmazottak közül pedig 8-an fertőzöttek, és 2 szenátornak is pozitívnak bizonyult a koronavírustesztje.

Véget ér a rendkívüli állapot Hokkaidón

MTI
Publikálás dátuma
2020.03.19. 07:14

Fotó: Kazuki Wakasugi / AFP / Yomiuri
Péntektől új szakaszba lép a járvány elleni védekezés a japán szigeten, erről részleteket egyelőre nem tudni.
Véget ér csütörtökön a japán Hokkaidó szigetén február végén az új koronavírus-járvány miatt kihirdetett rendkívüli állapot – jelentette be a prefektúra kormányzója csütörtök reggel. Szudzuki Naomicsi közölte, hogy a rendkívüli állapot az eredeti terveknek megfelelően szűnik meg, péntektől pedig új szakaszba lép a járvány elleni védekezés. Erről részleteket egyelőre nem tudni. Japánban az ötmillió lakosú Hokkaidó szigetén regisztrálták a legtöbb Covid-19-es megbetegedést, szerdáig 154 embernél mutatták ki a vírust.