Otthon

Azt azért senki sem gondolhatta komolyan, hogy miközben ezerszámra épülnek a fűthető-hűthető apartmanok a Balaton mellett, és évtizedek óta megszámlálhatatlan mennyiségű retróbungalót dózeroltak le, hogy a helyükön luxusvillák épüljenek, akkor ha erre okuk lesz, a tulajdonosaik nem fognak odahurcolkodni. Amit a balatoniak most rémülten látnak, az csak logikus következmény. Ha van hová, akkor a városi bezártságból bizony elviszi az ember a home office-át meg az online okuló gyerekét.
Más kérdés, hogy mi most a felelős, és mi az etikus magatartás. Az egyik oldalon a bennszülöttek jogos dühe áll, miszerint a nyaralótulajdonos csak viszi a potenciális vírusát boltba, patikába, az eddig kihalt utcára. A másik oldalon pedig az üdülőbirtokos tágra nyílt szemű kérdése: hozom magammal a készleteimet, behúzódóm a kertembe, de most tényleg ne használjam azt, ami az enyém?
Bizonyára van szofisztikáltabb megoldása is a problémának, mint a siófoki polgármester kérése, hogy a pestiek egyszerűen maradjanak otthon. És ezek a megoldások remélhetőleg heteken belül ki fognak alakulni. Nehéz azonban nem észrevenni, hogy egy minimum harminc éve görgetett konfliktus öltött most látványos alakot. Az ugyanis, hogy a 180 kilométernyi Balaton-parton több tízezer olyan ingatlan található, amelyhez csak kötelezettségek társulnak, jogok nem. Az üdülőbirtokosok fizetik a húzós ingatlanadót, a borsos közműdíjakat, nyaranta a megemelt árak révén biztosítják a helyi gazdaság pezsgését, a véleményüket azonban soha semmiről nem kérik ki, és szerencsések, ha egy-egy kérdésükre olykor választ kapnak. Az viszont soha fel nem merült, hogy például képviselőt küldhessenek abba az önkormányzatba, amely pedig az egész település ügyeiben dönt.
Kár lenne, ha mindez feledésbe merülne, mire a nyaralók majd megint csak a hasukat süttetni futnak a Balatonhoz.
Szerző
N. Kósa Judit

Jótékonyság

Túlzás lenne azt állítani, hogy terjed, mint a járvány, de azért elő- előfordul: a NER túlárazott állami megrendeléseken és indokolatlan támogatásokon évek alatt (száz)milliárdosra hizlalt oligarchái elkezdtek „jótékonykodni” a vírus ürügyén. Én már Mészáros Lőrinc egymilliárdos, azaz egynapi bevételét kitevő felajánlásán is könnyekig meghatódtam. (Nem beszélve a poklos energiaital-cég húszmilliójáról; csak az elmúlt két évben több mint ötmilliárdot kapott a magyar államtól, azaz tőlünk.) 
De az egészre (stílszerűen) a koronát Tiborcz István, a kormányfő veje tette föl, aki kettő darab lélegeztetőgéppel nevezett be a „legcukibb útonálló” versenybe. Tiborcz úr pillanatnyilag minimum 13 milliárddal tartozik a köznek a szabálytalan Elios-közbeszerzések Brüsszelből visszavont számlái és az egész vircsaft adópénzekből történt kifizetése miatt. Szóval, ha valami igazán szívmelengetőt szeretne produkálni, kezdhetné azzal, hogy visszafizeti a lopott pénzt, aztán majd veszünk belőle mindent, amire a védekezéshez szükség van. Mészárosról nem is beszélve: mindabból, amit Orbán Viktor szomszédja és az Orbán-család állandó üzlettársa az elmúlt években zsebre tett, körberakhatnánk lélegeztetőgépekkel Magyarországot a határai mentén.
Azt tanácsolnánk tehát, hogy hagyják ezeket a feudális gesztusokat. Ha tenni akarnak valamit, ami sürgős, fontos, szimbolikus, és – ha nem is nagyságrendileg, forintban, de valamilyen erkölcsi mérce szerint – talán összemérhető azzal a kárral, amit eddig az országnak okoztak, jelentsék ki, hogy az ő céghálóikban nem lesz elbocsátás, nem lesz fizetés nélküli állásidő, és nem a dolgozókon fogják megspórolni a pénzpumpa átmeneti leállása miatt kieső jövedelmeiket. Ezek az „urak” immár ott vannak az ország legnagyobb foglalkoztatói között: nemcsak a példájuk érne sokat – lehetne mondjuk a multikra mutogatni, ha azok másképp csinálják –, hanem rengeteg magyar érezné a bőrén, hogy a tőlünk kapott temérdek adományért cserébe csináltak végre valami hasznosat.
Szerző
Hargitai Miklós

Vírus Viktor

Rögtön szögezzük le, hogy nem értünk egyet a címmel! Rosszmájú és korai. Semmi más nem indokolja, csupán az előző tíz év, meg az, hogy úgyis ez lesz a vége. Miután a miniszterelnök egyszemélyes irányítási modellt épített ki, amelyben minden döntést magára húzott, természetesen ő felel mindenért. Nem mi akartuk így, hanem ő. Az ország és az ő sorsa teljesen összegabalyodott, együtt emelkedik és zuhan. Ez ellen nincs mit tenni, amikor a vírus jön, akkor az is az ő sara. (Pláne, hogy korona.) 
A 2008-2009-es pénzügyi válság után – mint ahogyan ilyenkor szokott – politikai változások hulláma söpört át Európán és nem is csak rajta. Az Egyesült Államokban például az ország történelmében először választottak fekete elnököt, mi ez, ha nem az inga kilengése? A franciák jobbról balra mozdultak, a britek balról jobbra, a választók mindenfelé megbüntették a hivatalban lévőket. Koalíciók estek szét, új pártok keletkeztek, tudnánk mesélni.
Arról is, mennyire igazuk van azoknak a német közgazdászoknak (Manuel Funke, Moritz Schularick és Christoph Trebesch), akik egy 2015-ös tanulmányukban kimutatták, hogy az elmúlt másfél évszázad (!) gazdasági válságai nyomán rendre előretörtek a szélsőjobboldali pártok, miközben a választók megbüntették a hatalmon lévőket és általában az addigi politikai elitet. A legnyilvánvalóbb példa az 1929-ben kezdődött nagy gazdasági világválság, amely Hitler hatalomra jutásához és a második világháborúhoz vezetett.
A 2002 és 2010 közötti magyar kormányok nem tehettek arról, hogy Amerikában buborékot fújtak rossz jelzáloghitelekből, de arról igen, hogy a nagy kipukkanáskor a magyar gazdaság legyengült állapotban volt, immunrendszerét felelőtlenül megtépázták, pont akkorra nem maradtak tartalékai, amikor azokra a legnagyobb szükség lett volna. 
Vessük ezt össze a mai helyzettel, amikor nem gazdasági, hanem eredetileg egészségügyi a válság, s a többi csak ennek következménye! Tizenkét éve, ellenzékben a Fidesz népszavazást kezdeményezett a vizitdíj és a kórházi ápolási díj, szélesebb értelemben az egészségügyi reform ellen. Rendben, tudjuk ezt be a hatalomvágy racionalitásának. Csakhogy amióta 2010-ben, nem kis mértékben a referendumnak is köszönhetően, kizárólagos hatalmat szerzett, Orbán Viktor folyamatosan csökkentette a nemzeti össztermékből az egészségügyre jutó hányadot.Tavalyra már olyan mélyre, ahol az előtte több mint két évtizeden át nem járt. Az innen kivont GDP-százalékokat máshová, például stadionépítésre és sporttámogatásra csoportosította át. Inkább vett harckocsit, rakétát, katonai helikoptert, mint mentőautót és lélegeztetőgépet, hagyta lepusztulni a családi orvosi ellátást.
Az elkerülhetetlennek tűnő emberveszteség és gazdasági összeomlás után a magyarok nagyon mérgesek lesznek. Ezt ki is fogják fejezni. Ha lesz még urna, ahová bedobhatják a szavazatukat, akkor azzal. Ha nem lesz, akkor majd másképpen. Eljön az idő, amikor  bármit is csináljon Orbán Viktor, a házfalakon az virít majd, amit a címben írtunk.
Szerző
Horváth Gábor