Home officera állítaná át az MSZP a parlamentet – így lehet elkerülni a rendkívüli jogrendet

Publikálás dátuma
2020.03.23. 11:51

Fotó: Kovács Attila / MTI
A törvényjavaslat megerősíti a kormány által bevezetett rendkívüli intézkedéseket, és a vonatkozó kormányrendeletek hatályát 2020. június 30-ig meghosszabbítja.
„A koronavírus elleni védekezés érdekében a veszélyhelyzetben bevezetett rendkívüli intézkedések megerősítéséről és hatályának meghosszabbításáról” címmel nyújtott be törvényjavaslatot az MSZP. A dokumentumban kiemelik: az Orbán-kormány által kidolgozott, 2011-ben elfogadott katasztrófavédelmi törvény rendelkezései lennének hivatottak biztosítani a humánjárványok okozta veszélyhelyzetek hatékony kezeléséhez szükséges rendkívüli intézkedések bevezetésének és alkalmazhatóságának törvényi feltételeit. „A COVID-19 fertőzés okozta humánjárvány esetében e törvényi keretek elégtelennek bizonyultak. A járvány kezelése és következményeinek elhárítása, illetve mérséklése további rendkívüli kormányzati intézkedéseket követel meg, amikhez szükséges törvényi felhatalmazást az Országgyűlésnek kell biztosítani. A törvényhozás felelőssége, hogy e felhatalmazás az alkotmányos keretek között maradjon. Eszerint intézményes törvényi garanciákra van szükség annak érdekében, hogy valóban csak járvány megfékezése és következményeinek elhárítása érdekében szükséges és arányos korlátozások bevezetésére és alkalmazására kerüljön sor (meghatározott időtartamra szóló felhatalmazás, alkotmánybírósági kontroll stb.). A kormány a járványra és az általa korábban megalkotott katasztrófavédelmi törvény elégtelenségére hivatkozva nem követelhet magának korlátlan időre szóló és korlátlan tartalmú rendeletalkotási jogkört” – fogalmaznak.  Mint írják, a fenti követelményeknek megfelelő törvény elfogadásáig is biztosítani kell a már bevezetett rendkívüli intézkedések további alkalmazhatóságát. Ezért a törvényjavaslat megerősíti a kormány által bevezetett rendkívüli intézkedéseket, és a vonatkozó kormányrendeletek hatályát 2020. június 30-ig meghosszabbítja – teszik hozzá. „A gazdasági élet szereplői, a közintézményekkel és a közigazgatási szervekkel egyetemben a digitalizáció lehetőségeinek kihasználásával, a modern kommunikációs eszközök alkalmazása révén törekszenek működésük fenntartására a veszélyhelyzet időszaka alatt is. Nincsen sem technikai, sem más akadálya, hogy az Országgyűlés határozatait elektronikus kommunikációs eszközök alkalmazásával hozza meg, melyek garantálják a képviselők azonosíthatóságát szavazatuk leadása előtt” – írják a részletes indoklásban. 
A párt a törvényjavaslatot a Facebook-oldalán is közzétette, a bejegyzésben pedig egyebek mellett kiemelte: a tervezettel „a meghozott intézkedések hatályát június 30-ig meghosszabbítjuk, tehát nem határozatlan időre, nem örök időkre, hanem 3 hónapig. De olyan módon, hogy az esetleges meghosszabításról az Országgyűlés dönthessen. Az esetleges akadályoztatás miatt a javaslatunkkal lehetővé tennénk a távszavazást. Ezen lehetőséggel már más országokban, pl.: Romániában is élnek.
Szerző

Zsilipes beléptető rendszer lépett életbe a Semmelweis Egyetem klinikáin

Publikálás dátuma
2020.03.23. 11:38
a Honvédkórház Róbert Károly körúti székhelyén már csak így lehet bejutni
Fotó: Balogh Zoltán / MTI
Így akarják minimalizálni az esélyét annak, hogy a klinikákra beléphessenek a koronavírust potenciálisan hordozó egyének.
Zsilipes beléptető rendszer lép életbe hétfőtől a Semmelweis Egyetem Belső és Külső Klinikai Tömbjében is a betegek és a dolgozók számára egyaránt. Az intézkedéssel minimalizálni kívánja az egyetem az esélyét annak, hogy a klinikákra beléphessenek a koronavírust potenciálisan hordozó egyének – olvasható az intézmény honlapján. A hétfőtől bevezetendő intézkedések értelmében a betegek csak meghatározott bejáratokon léphetnek be a Belső és Külső Klinikai Tömb területére, minden esetben influenzaszerű tünetekre vonatkozó kérdéseket és hőmérést követően. Influenzaszerű tüneteket mutató belépők esetében a Nemzeti Népegészségügyi Központ által meghatározott mindenkori eljárásrend kerül érvényesítésre. A beléptetést önkéntes hallgatók segítik. A Belső Klinikai Tömb területének és az ott található klinikáknak minden utcai bejáratát bezárják néhány kivétellel. A nem előjegyzett betegek gyalogosan a Baross utcai kapun léphetnek be a tömb területére, míg az előjegyzéssel rendelkező betegek az adott klinika portáján, amely csak számukra és a gyalogosan érkező munkatársaknak nyitott. Mindkét esetben az említett kérdéseket és hőmérést követően lehetséges csak a belépés.  A Semmelweis Klinikák metróállomásnál található Külső Klinikai Tömbnek (KKT) minden utcai bejáratát lezárják, kivéve a beléptetőpontokat. A Sürgősségi Betegellátó Osztályra (SBO) érkező és a nem előjegyzett betegek az ún. Tűzoltókapun (Szigony utca – Apáthy utca sarok) érkezhetnek, míg az előjegyzett betegek a klinikai portákon keresztül (kivéve az Urológiai Klinika betegeit, akik a X-es kapun léphetnek be), szintén kikérdezést és hőmérést követően. Mindkét tömb területére érvényes, hogy – a 2020. március 8-tól az országos tisztifőorvos által elrendelt látogatási tilalom értelmében – kísérő nem léphet be, kivéve apás szülés esetén, valamint ha mozgáskorlátozott vagy fogyatékkal élő páciens segítségre szorul. A betegek gépjárművel mindkét tömbbe csak mozgáskorlátozott igazolvánnyal hajthatnak be a szabad helyek kapacitása függvényében. Ha kísérő hozza a beteget, akkor a páciens betegszállítónak történő átadását követően azonnal kötelező kiállnia – olvasható a közleményben.
Szerző

Orbán Viktor: másfél millió maszkkal, több mint 24 ezer orvossal és ápolóval harcolunk a járvány ellen

Publikálás dátuma
2020.03.23. 11:20

Fotó: MTVA
A miniszterelnök is részt vett az operatív törzs sajtótájékoztatóján, ahol a védekezés eddigi eredményiről beszélt. Újabb gazdasági intézkedéseket is bejelentett.
Reggel tanácskozott az operatív törzs, döntéseket is hozott – mondta Orbán Viktor az operatív törzs hétfői sajtótájékoztatóján. A miniszterelnök emlékeztetett, 12 napja rendelték el a válsághelyzetet, a nyilatkozó kutatócsoportok pedig hónapokat, akár egy egész évet ígértek a koronavírus elleni vakcina kifejlesztésére.
A veszélyhelyzet bejelentése után négy vonalon kell helyt állnunk: katonai, rendőri, egészségügyi és gazdasági vonalon, igazodva a vírus terjedésének szakaszaihoz. Jelenleg már a második, csoportos fertőzési szakaszba, és a tömeges fázis előtt állunk – mondta a miniszterelnök.
Matematikusokat, virológusokat kértek fel a járvány modellezésére: annyit tudhatunk, hogy a hivatalosan ismert 167 fertőzöttnél jóval többen terjeszthetnek betegséget – tette hozzá. Orbán elmondta, a 167-betegből 108 tünetmentes hordozónak számít, 27-en tüneteket is mutatnak, 9 ember válságos állapotban lévő betegnek számít. Heten pedig meghaltak; az áldozatok közül 5-en szív-és érrendszeri betegségben szenvedtek, egy vastagbél-betegséggel, egy pedig más daganatos betegséggel küzdött.
1,5 millió orvosi maszk áll rendelkezésre, napi 27 ezer darabot gyártanak, és ez felfut ma  80 ezerre. Lélegeztető gépekből 2560 áll rendelkezésre, speciális védőmaszkból 129 ezer darab – sorolta a meglévő védőfelszerelés-készleteket Orbán, hozzátéve, reméli, hogy egyre több szállítmány érkezik meg: a kormány a hétfőn leszállított 11 tonnás kínai szállítmány után még tíz repülőnyi felszerelést vár különböző nemzetközi gyártóktól.
66906 kórházi ágy, közel 2600 tábori ágy bevethető, és 24693 orvosi szolgálatra alkalmas munkatárs tud beállni a mentésbe.
Holnap reggeltől minden, intenzív ágy mellett dolgozó orvos és ápoló speciális maszkot kap, aki nem közvetlenül koronavírusos beteg mellett dolgozik, az sebészi maszkot kap, ahogy a vírusgyanúval behozott betegek is – mondta, Orbán Viktor, aki egyúttal megköszönte az egészségügyi dolgozók munkáját.
A rendőri védekezés kapcsán is számokat sorolt Orbán: bevethető, 65 év alatti rendőrből 70205 fő áll szolgálatban, rendfenntartásra pedig több mint 139 ezer embert tudnak bevetni, ide értve a katonákat és polgárőröket is.   Jelenleg több mint 23 ezer hivatásos katona dolgozik, és a nemrég leszerelt vagy tartalékos állományban lévő honvédekkel együtt több mint 43 ezer embert tudnának mozgósítani.
A miniszterelnök bejelentette, hogy a taxisok után további 81 480 kisvállalkozónak ad június 30-ig mentességet a kormány a kata átalányadó-fizetési kötelezettség alól a koronavírus-járvány miatt. Azt is közölte, hogy a március 1-je előtt keletkezett kata-tartozásokra haladékot adnak; a turizmushoz és a vendéglátáshoz hasonlóan a magyarországi médiaszolgáltatások mentességet kapnak a kieső reklámbevételek miatt; a kilakoltatásokat és a lefoglalásokat, valamint az adóvégrehajtásokat felfüggesztik; és a veszélyhelyzet alatt lejáró gyes-, gyet- és gyed-jogosultságokat meghosszabbítják. A következő időszak nehéz lesz, de ezt az erőfeszítést vállalnunk kell, mert így tudunk minél több életet megmenteni: mindenkinek van felelőssége, mert csak együtt tudjuk megoldani a fennálló helyzetet.
Széthúzás helyett most összefogás kell, ezt üzenem az parlamenti pártoknak a hétfő délutáni egyeztetés előtt – zárta beszédét Orbán Viktor.

Szerző
Frissítve: 2020.03.23. 13:07