Béketárgyalás közben halt meg a szudáni védelmi miniszter

Publikálás dátuma
2020.03.25. 08:32

Fotó: AA / Anadolu Agency
Szívrohamban elhunyt Dzsamáleddín Omar szudáni védelmi miniszter - közölte szerdán a hadsereg szóvivője.
Az altábornagyot a dél-szudáni fővárosban, Jubában érte a halál, ahol a kormány és a lázadó fegyveres csoportok közötti béketárgyalásokon vett részt. Omar tagja volt a katonai tanácsnak, amely az országot csaknem 30 éven át irányító Omar el-Besír államfő tavalyi áprilisi megbuktatását követően átvette a hatalmat az országban. Az átmeneti katonai tanácsot később az úgynevezett szuverén tanács váltotta fel, amely a civil kormányzattal kötött hatalommegosztási megállapodással összhangban irányítja az országot.
Szerző
Témák
Szudán
Frissítve: 2020.03.25. 08:36

Bezárnak két napra egy román kórházat, miután 70 alkalmazott megfertőződött koronavírussal

Publikálás dátuma
2020.03.25. 08:16

Fotó: Facebook
Azoknak is dolgozniuk kellett, akik már elkapták a vírust.
Két napra bezárják a Suceava Megyei Sürgősségi Kórházat Romániában, miután kedd délig 70 alkalmazottnál mutatták ki az új koronavírust. A Covid-19-cel fertőzöttek számát a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS) megerősítette. A kórház ellen vizsgálat indult - írja a Maszol. A suceavai ügyészség eljárást indított betegségek leküzdésének meghiúsítása és hivatali visszaélés gyanújával, mert a Suceava megyei hatóságok nem tartották be a járványügyi intézkedéseket.
Az ügyészség gyanúja szerint a kórház egyes vezetői elvárták az alkalmazottaktól, hogy március 23-án megjelenjenek a munkahelyükön, attól függetlenül, hogy a koronavírus-tesztjük pozitív vagy negatív volt, esetleg még nem ellenőrizték őket, ami tömegfertőzéshez vezethetett.

Nelu Tătaru egészségügyi államtitkár hétfő esti nyilatkozata szerint a suceavai kórházat bezárják, az összes alkalmazottat elkülönítik, az épületet két napon át fertőtlenítik, majd kizárólag koronavírusos betegek kezelésére használják. A többi beteget pedig átszállítják a régió más kórházaiba. A kórház fiatal onkológus orvosnője közösségi oldalán eközben arról számolt be, hogy az intézmény koronavírusos betegekkel teli járványosztályát jelenleg három orvos látja el. Ketten onkológusok, a harmadik aneszteziológus és intenzív terápiás szakorvos. Az orvosnő szerint a koronavírus „maga a Sátán”, és arra hívta fel a figyelmet, hogy aki eddig „csak egy egyszerű hűlésnek” gondolta, az sürgősen értse meg, hogy szörnyű vírusról van szó. (A 444 nyomán.) 
Szerző

Kína jótéteményekkel és dezinformációs kampánnyal szeretné elfeledtetni, hogy felelősek a világjárvány kialakulásáért

Publikálás dátuma
2020.03.25. 08:00

Fotó: PAOLO MIRANDA / AFP
Erősen trükköznek a számokkal, egyáltalán nem fékezték meg a járványt.
Első pillantásra úgy tűnik, sikeres volt Kínában a karantén, a hivatalos adatok szerint még a világjárvány kiindulópontján, a kínai Vuhanban is szinte teljesen megfékezték a koronavírus terjedését - a nagyvárosban egy hét alatt csupán egyetlen új megbetegedést regisztráltak. A látszat azonban csal, a hatóságok trükköznek a számokkal: a tünetmentes fertőzötteket kihagyják az összesítésekből, a Caixin című kínai gazdasági lap pedig járványügyi forrásokból úgy értesült, hogy naponta tucatjával találnak ilyen betegeket, akik ugyanúgy terjeszthetik a kórt. Hivatalosan mindenesetre sikerként tekintenek az intézkedésekre, ezt jelzi, hogy Vuhanban április 8-án megszüntetik a kiutazási tilalmat, Hupej tartomány többi részén pedig már ma feloldják a karantént. A pekingi vezetés láthatóan úgy gondolja, hogy Kínában már megoldották a járványt és most külföldre összpontosíthatnak. Arcmaszkot, lélegeztetőgépet, orvosokat küldenek a bajba jutott országokba, akik természetesen szívesen fogadják azokat. Bár mindössze az esetek egy részében van szó adományokról, a kínai propaganda azonban igyekszik a sima rendelések teljesítését is jótékonykodásként bemutatni. Marina Rudyak, a Heidelbergi Egyetem kínai segélyezéssel foglalkozó kutatója az AFP-nek úgy nyilatkozott: a mostani válsághelyzet egyedülálló lehetőséget biztosít Kínának, hiszen a rivális szuperhatalomnak, a Donald Trump vezette Egyesült Államoknak nem sikerült értelmes nemzetközi válaszlépéseket tennie, az EU tagállamai pedig saját magukkal vannak elfoglalva. Rudyak azonban arra hívta fel a figyelmet: Peking segélyezésének az is célja, hogy áthárítsák a felelősséget, amiért megpróbálták eltussolni a járvány kitörését, és ezzel hozzájárultak a vírus terjedéséhez. Még mielőtt a pekingi rezsim hivatalosan is elismerte az újfajta koronavírus megjelenését, jónéhány kínai orvos is megpróbált figyelmeztetni a küszöbön álló járványra, de nem hallgattak rájuk, sőt, rémhír-terjesztésért meg is büntették őket. A leghíresebb közülük az azóta a koronavírusban elhunyt Li Ven-liang, aki december végén kongatta meg a vészharangokat - sajnos mindhiába. Az év elején Hupej tartományi közegészségügyi hatósága arra utasította a laboratóriumokat, hogy fejezzék be a teszteket és semmisítsék meg a már begyűjtött mintákat. Amennyiben a probléma elfedése helyett már ekkor karantént vezettek volna be a régióban, azzal jelentősen lelassították volna a járvány terjedését. A Southamptoni Egyetem tanulmánya szerint 95 százalékkal kevesebben fertőződött volna meg. A kínai hatóságok azonban egy ideig azt is tagadták, hogy emberről emberre terjedhet a vírus, pedig a Caixin című lap értesülései szerint már január 10-én tudtak ilyen esetről. Végül január 23-án kaptak észbe, de addigra már - a New York Times becslése szerint - mintegy 7 millióan utaztak el Vuhanból, és terjesztették szét a kórt Kínában és szerte a világban. Az ázsiai szuperhatalom számára igen kellemetlen ez a tény, a pekingi vezetés éppen ezért hadrendbe állította propagandagépezetét, annak érdekében, hogy kétséget ébresszenek afelől, hogy a világjárvány valóban Vuhanból származik. A kommunista állampárt angol nyelvű lapja, a Global Times a közösségi médián azt sugallta, hogy a koronavírus először Olaszországban ütötte fel a fejét. Az amerikai közrádió, az NPR egy tudósítását idézték, amelyben egy olasz orvos arról beszélt, hogy Itáliában már novemberben és decemberben is furcsa, influenzaszerű megbetegedéseket észleltek az idősek körében. Kína az Egyesült Államokra is próbálja áthárítani a felelősséget. Átvették azt az iráni és orosz propaganda által is terjesztett álhírt, miszerint a vírus voltaképpen egy amerikai biológiai fegyver lenne, amelyet október végén a vuhani katonai játékokon “vetettek be”. Csao Li-csian külügyi szóvivő március közepén osztott meg egy erről az összeesküvés-elméletről szóló cikket, amelyet Kína párizsi nagykövetsége most hétfőn megismételt. A légből kapott híreszteléseknek azonban ellentmondanak a kínai hatóságok által összegyűjtött, nem nyilvános információknak. A pekingi rezsimtől valamennyire függetlenül működő hongkongi lap, a South China Morning Post két héttel ezelőtt kínai kormányzati dokumentumokra hivatkozva megírta, hogy egy 2019. november 17-én, Vuhanban megfertőződött 55 éves férfi a legkorábbi ismert eset. Új információk hiányában, minden más jellegű állítás megalapozatlan találgatásnak számít. 
Frissítve: 2020.03.25. 12:06