Skandináv csoda Pesten

Ha nem követelne halálos áldozatokat, nem tenne tönkre százezreket, és nem döntené romba a gazdaságot, legszívesebben azt mondanám: Budapesten maradjon minden így. Ha nagy ritkán elmegyek hazulról, tömeget az utcán nem látok, ennélfogva az utcák tisztábbak, mint máskor. Kocsi fülembe nem dübörög, autós gyalogost nem anyáz, gyalogos az autóssal nem üvöltözik, járókelők szembe nem jönnek, ha jönnek is, nem csapódnak neked, hanem tiszteletteljes távolságot tartva iszkolnak dolgukra, a boltokban és patikában pedig nem furakodnak, hanem várnak a sorukra előzékenyen és türelemmel. Emberek, megvalósult nálunk a skandináv csoda!

Eddig azt hittem, hogy a kontinensünkön csak Svédországban és Finnországban képzelhető el az a jelenség, hogy az ember a másik embert emberként tiszteli, tehát nem lökdösi, nem taszigálja, nem köhög a képébe, nem üvölt a fülébe, nem furakszik eléje, hanem tisztelettel vár a sorára. Ez a paradicsomi állapot hozzánk is elérkezett, s nem kellett hozzá több évszázados társadalmi fejlődés és nevelődés, röpke egy-két hét alatt megtanultunk normálisan viselkedni. Milyen kár, hogy a tanulás emberéleteket követel.

Lássuk csak a bevásárlást! Az olyan mániás-depressziós, leküzdhetetlenül erős szorongással küzdő embernek – akit depressziós szakaszaiban egyszerre zavarnak a legkisebb zajok, hangok, zörejek, és akit olyankor irritál a leghalványabb fény is – boltba menni eddig maga volt a rémálom. De amit az elmúlt egy hétben tapasztaltam: az a megtestesült álom. A zöldségesnél egyszerre csak két vásárló tartózkodhatott benn, megszűnt tehát a furakodás és hangoskodás, olyan csöndesek lettünk hirtelen, mint az alsó polcon üldögélő gombák. Imádtam. A vegyesboltba sem léphetett be egyszerre öt vásárlónál több, szóval az ember nyugodtan, zavartalanul, csöndben és békében válogathatott, arcán olyasféle derűs mosollyal, amilyet utoljára az ókori görögök faragtak szobraik arcára. A legnagyobb kedvencem azonban a közeli kisposta a Lövölde téren, ahol a bejárat előtt kellett várakoznunk a sorunkra, egymástól két méternyi távolságot tartva.

És még én panaszkodtam, hogy Kelet-Európa a veleszületett mentalitása miatt menthetetlen. Ugyan, dehogy. Egyszer tán még az a mennyei fejlemény is megtörténik, hogy a kelet-európai utasok is sorba állva várakoznak a buszpályaudvaron a távolsági busz indulására – én többet nem is kívánok ettől az országtól, ha ez megvalósul, nekem le kell tenni a lantot. Jegyezzük meg örökre a dátumot: 2020 tavaszán nagyot léptünk előre a társadalmi haladás útján. Maradjon így.

Milyen kár, hogy a budai Várban dolgozik egy illető, aki ezekben a hetekben szintén ezen töri a fejét. Hogyan maradhatna minden úgy, ahogyan neki tetszik? Hogyan maradhatna érvényben a rendkívüli jogrend, a mindentől és mindenkitől független, ellenőrizhetetlen és leválthatatlan rendeleti kormányzás? Ott álldogál ez az illető a budai Vár egyik épületének erkélyén, az országát nézi, s arra gondol: maradjon minden így.

Okozzunk csalódást neki.