Túlélés kétszázszor

Fájdalmas reneszánsza van most Gloria Gaynor diszkóslágerének, az I Will Survive-nak. Mindenki azzal igyekszik biztatni magát: túléli a koronavírus-járványt. A dal persze nem a betegség átvészeléséről szól, ám reményt ad a címadó sor áthallása. A szomorú alkalomból a hetvenéves amerikai művésznő is elővette a nótát, de nem kereskedelmi céllal, hanem a világhálón, segítő szándékkal, a szolidaritás kifejezésével.

Annak idején ő és a Polydor cég nem nagyon hitt a dalban, mert 1978-ban a Righteous Brothers három évvel korábbi Substitute-jának feldolgozását tette a kislemez A és az I Will Survive-ot a B oldalára. Korábban Gaynor nem halmozta a slágereket, főként nem az olyanokat, amelyeket ő maga énekelt először. A Jackson Five 1970-es Never Can Say Goodbye című dalának négy évvel későbbi adaptációjával került első ízben az amerikai Top Ten-be – a Jackson Five második, Gaynor kilencedik volt a számmal –, majd a michigani Four Tops 1966-os örökzöld felvételét, a Reach Out I'll Be There-t dolgozta fel 1976-ban, s a hajdani listavezető felújításával a tizennegyedik helyig jutott.

Az I Will Survive-val viszont szuperszonikus sebességgel felrepült a legmagasabbra. Hetvenkilenc márciusában hetekig vezette a listát Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban egyaránt; itt is, ott is a szintén diszkómuzsikára váltó Bee Gees Tragedy-jével volt nagy versenyben, de hát akkoriban mindent vitt a gépzenére alkalmas hangzás, Amii Stewart Knock on Wood-ja vagy Donna Summer Hot Stuff-ja ugyanúgy kikerülhetetlenné vált, mint Gaynor védjegye. (Akár ki is húzhatnánk magunkat: minálunk 1979 márciusában az LGT remekműveinek egyike, a Mi lesz velem? állt az élen – „Lehettem volna valaki más, de más, az valaki más lett" –, míg közvetlenül mögötte Koncz Zsuzsa Mama, kérlek és Zorán Valahol mélyen a szívemben című száma következett; egyik sem nevezhető a korszellemhez igazodó diszkódarabnak.) Az Egyesült Királyságban az év ötödik, az USA-ban a hatodik legnépszerűbb szám volt a túlélő nóta. A kislemezből tizennégy millió kelt el, a modern kori karaokeklubok repertoárjából kihagyhatatlan szerzemény nagyjából kétszáz variációja készült el azóta.

Gaynor 1980-ban Grammy-díjat kapott az előző esztendő legjobb diszkódaláért, és a 3 perc 15 másodperces felvétel megváltoztatta az előadó életét. Azt, hogy hosszú dekádok átlagában évi százötven koncertje volt legalább, mindenekelőtt az I Will Survive-nak köszönheti. Igaz, sokat is tett a lemezért. A stúdiómunkák időszakában tartott hangversenyeinek egyikén elvesztette az egyensúlyát, majd egy hangfalnak esett a színpadon, és olyannyira megsérült a háta, hogy az orvosok eleinte attól tartottak, örökre mozgáskorlátozott lesz. Ám a diszkókirálynő tolókocsiban járva, merevítőt viselve is folytatta a korong felvételeit, s a megjelenés után szerencsésen felépült.

„Sokáig nem tetszett az a gondolat, hogy szinte ezzel az egyetlen dallal azonosítanak – mondta nemrégiben. – De aztán rájöttem, mit adott nekem és millióknak, méghozzá évtizedeken át, ezért mindinkább boldoggá tett, hogy az enyém. Már régóta ezt a dalt szeretem a legjobban énekelni."

Gaynort az is elégedettséggel töltötte el, hogy e számmal kitágította a határokat. „A diszkózenét soha nem ismerték el igazán – említette. – Pedig összehozta az embereket, tekintet nélkül nemzetiségre, fajra, színre, hitvallásra, korcsoportra. S az I Will Survive a műfaj emblémáinak egyike lett, sőt – akarva-akaratlan – a nők egyenjogúságáé is."

A Budapesten többször is vendégszereplő énekesnő amúgy maradt ott, ahonnan indult: New Jerseyben. Gaynor abból a Newarkból származik, melynek Broad Street-i pályaudvara nyáron déltájban a Volt egyszer egy Vadnyugat című klasszikus western hangulatát idézi a bágyasztó hőséggel és ürességgel, a semmiből előbukkanó vonattal, szájharmonika nélkül. Pedig Newark nem kis város, 270 ezer lakosa van.

A számnak meg negyvenkét esztendős története. Úgy néz ki, túlél mindent.