Szijjártó Péter;Kanada;Egyesült Államok;

2020-03-31 09:57:12

Két gép indult 257 Észak-Amerikában rekedt magyarért

Az egyik repülő, amely leszáll Torontóban, egy négyezer maszkból álló adományt is elhoz.

Kanadában és az Egyesült Államokban rekedt 257 magyarért indult két repülőgép kedden – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek.

A tárcavezető kifejtette: „Magyarország történetének legnagyobb hazatérési akciója zajlik”, eddig több mint 5500 magyar állampolgár hazatérését segítették. Közölte: az észak-amerikai kontinensen is több százan vannak, ezért kedden két repülőgép indult el értük. A két gép öt városból szedi össze az ott rekedt magyarokat, és e két gép összesen 40 ezer kilométert fog megtenni – magyarázta.

Kiemelte: végül 257 Kanadában és az Egyesült Államokban rekedt magyar állampolgár kért segítséget, rajtuk kívül 18 szlovák állampolgárt is hazahoznak a közép-európai, illetve visegrádi együttműködés jegyében. Ráadásul az egyik repülőgép, amely Torontóban is leszáll, egy négyezer maszkból álló adományt is elhoz, amely itthon az egészségügyi dolgozókhoz jut, így hozzájárul az egészségügyi védekezés sikeréhez – mondta. Hozzátette: a gépek várhatóan április 2-án délután landolnak Budapesten.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: még több ezren vannak önhibájukon kívül külföldön rekedt magyarok, „tehát dolgozunk tovább”.