Győr;húsvét;Dézsi Csaba András;

2020-04-10 08:42:39

Budapesti és vidéki polgármesterek is úgy döntöttek, szigorítanak a húsvéti időszakban

Számos területen tilos tartózkodni, parkolókat zártak le, piacokon tették kötelezővé a maszkviselést.

Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök délután jelentette be, hogy nem vezetnek be a jelenleginél szigorúbb kijárási korlátozásokat a járvány miatt, de a jelenlegi szabályozást határozatlan időre meghosszabbították, a polgármestereket pedig felhatalmazták, hogy húsvét idejére, hétfő éjfélig a saját településekre az általánostól eltérő, szigorúbb szabályokat hozzanak.

Ezt követően a települések vezetői közül többen is azt kérték, a helybéliek csak indokolt esetben hagyják el otthonukat, a máshol élők pedig látogatásukat halasszák a járvány utáni időszakra.

Újpest

Déri Tibor polgármester az Újpesti Operatív Törzzsel és a rendőrséggel egyeztetve a következő korlátozásokat vezetett be Újpest területére:

Az ezekről szóló rendeletaláírás és kifüggesztés után péntek 12 órától lép hatályba.

Józsefváros

„A kerületi operatív tanács tagjaival konzultálva azt a döntést hoztuk, hogy ma délután 15 órától lezárjuk a Teleki téri, Mátyás téri, Kálvária téri és Golgota téri közparkokat hétfő éjfélig. Józsefváros közterületeit csak áthaladásra, illetve egyéni sportolási tevékenységre lehet használni hétfő éjfélig. A kutyafuttatók nyitva maradnak, hogy elkerüljük a közegészségügyi és köztisztasági vészhelyzetet, de nyomatákosan kérem a kutyatartókat, tartsák be a járványügyi előírásokat és a felelős kutyatartás szabályait – ezt az önkormányzat munkatársai fokozottan ellenőrizni fogják” – közölte Pikó András a Facebook-oldalán. A polgármester hozzátette: a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektorával egyeztetve nem lesz használható az Orczy park sem az ünnepek alatt.

A járványveszély enyhítésének érdekében egészségügyi maszk – ennek hiányában annak funkcióját és rendeltetését betöltő orrot és arcot takaró textil (kendő, sál) – viselése lesz kötelező az önkormányzat által fenntartott Teleki téri piac területén, az oda belépő és ott tartózkodó szolgáltatásokat igénybe vevőkre és szolgáltatókra, a zárt térben történő tartózkodás idejére. A Teleki Piac bejáratainál egészségügyi maszkot biztosítanak azoknak, akik ezzel nem rendelkeznek, és ugyanezt kínálják fel a fővárosi fenntartású Rákóczi téri Csarnoknál is. 

Győr

Dézsi Csaba András győri polgármester közölte: az önkormányzati képviselőkkel, valamint az érintett hatósági szervezetekkel folytatott egyeztetést követően, javaslataik figyelembevételével, az érvényben lévő kijárási korlátozást az alábbiak szerint szigorítják Győrben az ünnepi hosszú hétvégén:

Tilos az alábbi területeken tartózkodni:  

–  Adyvárosi-tó partja,

– Aranypart I-II.,

–  Bácsai tó partja,

– Bezerédj kastélypark, 

– a Jedlik-híd szigeti oldalán lévő turistabusz parkoló, 

– Püspökerdő, 

– Radó-sziget – ide nem értve a Rába kettős-hidat, 

– Sisi pihenőpark, 

– folyóparti sétányok. 

Kizárólag a területen való áthaladás céljából lehet tartózkodni:

– a Batthyány téren,

– a Bem téren,

– a Dunakapu téren,

– az Erzsébet ligetben,

– a Kovács Margit iskola előtti téren, 

– a Kuopio parkban, 

– a Malom ligetben, 

– a Széchenyi téren, 

– és a Vásárcsarnok előtti téren. 

A polgármester kiemelte: a babakocsis gyermeksétáltatás és a kutyasétáltatás megengedett a járványügyi szempontból fontos távolságtartási szabályok betartása mellett, azonban

Az élelmiszert, az illatszert, a drogériai terméket, a háztartási tisztítószert, a vegyi árut és a higiéniai papírterméket árusító üzlet, továbbá a gyógyszertár, a gyógyászati segédeszközt forgalmazó üzlet és az üzemanyag-töltőállomás, valamint a helyi termelői piac kivételével minden üzletnek zárva kell tartania az ünnepi hosszú hétvége idején.

A Vásárcsarnok az ünnepi nyitvatartás szerint április 10-én zárva lesz, április 11-én szombaton 6 és 14 óra között lesz nyitva, április 12-én vasárnap és április 13-án hétfőn ismét zárva lesz. Az épületben egyszerre 99 vásárló tartózkodhat. A Tarcsay úti piac szombaton 6 és 14 óra között lesz nyitva. A 65 évnél idősebbek 9 és 12 óra között vásárolhatnak.

Miskolc

A miskolci polgármesteri hivatal közleménye szerint Veres Pál polgármester a  lakosság védelmében

„A szigorításra azért van szükség, mert a jó idő és a parkolás ingyenessé tétele óta ugrásszerűen megnőtt a parkolók, ezzel együtt a főutca, a kirándulóhelyek forgalma is. Félő, hogy a húsvéti hosszúhétvége során – a tiltások ellenére is – ez csak fokozódna, még többen keresnék fel Miskolc népszerű turisztikai helyszíneit, ami pedig könnyen felgyorsíthatja a vírus terjedését” – közölték.   

Az érintett parkolók listája:

– Lillafüred turisztikai parkolói,

– Diósgyőri vár környéke,

– Tapolca turisztikai parkolói,

– Avasi kilátó és környéke,

– Felső-Hámor turisztikailag frekventált részei, 

– Majális park,

– Szent István téri nagy parkoló,

– Népkerti nagy parkoló,

– Kemény Dénes uszoda környéke,

– Ifi pálya környéke,

– Őskohó környéke.

További döntések:

A miniszterelnök bejelentése után egyebek mellett további szigorításokról is határoztak:

– A debreceni önkormányzat lezárta a látogatók elől a Békás-tavat is magába foglaló, kerítéssel körbevett nagyerdei parkerdőt, valamint az Ötholdas Pagony játszóteret, és kiemelten ellenőrzik a Nagyerdei Stadion környékét.

Pannonhalmán húsvét idejére a főapátság összes parkolóját lezárták.

Pécsen hétfő éjjelig lezárták a megyeszékhely forgalmas közparkjait, szabadidőparkjait, a mecseki parkerdő teljes területét, valamint a város azon közterületeit és parkolóit, amelyeket hagyományosan sok kiránduló keres fel. A város két legnagyobb bevásárlóközpontjában a patikákon, drogériákon és élelmiszerboltokon kívül nem tarthatnak nyitva üzletek.

– Mint megírtuk, alig néhány órával azután, hogy Karácsony Gergely bejelentette, egyeztet Budapest rendőrfőkapitányával a korlátozások esetleges szigorítása ügyében, már közzé is tette az eredményt a Facebookon. Eszerint elrendelte péntektől hétfőig, minden nap reggel 8 és este 10 óra között a Margitsziget, az Óbudai Sziget és a Római-part lezárását.

– Botka László szegedi polgármester közölte: a patikák, élelmiszer- és dohányboltok kivételével a város minden üzletének be kell zárnia a következő négy napra.

– Csütörtökön az is kiderült, hogy péntektől lezárják a Normafa összes parkolóját.„ A Normafa park körüli közterületeken, illetve az erdőben szabálytalanul parkolókkal szemben pedig szigorúan eljárunk. E rendelkezés betartatásáról a folyamatosan járőröző rendészet gondoskodik. A kormány által határozatlan időre meghosszabbított kijárási korlátozásra tekintettel nem javasoljuk a közösségi közlekedési eszközök használatát sem. Zárva vannak a Normafán a játszóterek, a szabadtéri fitneszpark, és tilos a tűzrakóhelyek használata is. Nem látogatható az Erzsébet-kilátó sem, zárva tartanak a területen lévő vendéglátóhelyek (a Rétes büfé, a Kilátó kávézó, a Drótcsacsi büfé, valamint a Libegő lángosos és büfé). Nem üzemel a Libegő sem” – közölte a Hegyvidéki Önkormányzat. 

– Orfű belterületén péntektől hétfő éjjelig nem működnek a Pécsi-tó környékén lévő parkolók. A tó körül csak orfűi lakosok, érvényes horgász engedéllyel rendelkezők, valamint orfűi üdülőtulajdonosok tartózkodhatnak. 

– Tatán péntektől lezárják az Angolpark és az Öreg-tó partját. Ez érinti a tatai vár és az Esterházy Kastély környékét, az Építők parkját, az Öreg-tóhoz bevezető utakat, valamint a Tatabányára vezető kerékpárutat is.

– Kiszelné Mohos Katalin, Nagykovácsi polgármestere közölte, mindenkit arra két, hogy a húsvéti hosszú hétvégén ne látogasson a településre. „Egyéni szabadidős sporttevékenységet csak a lakóhely közelében lehet folytatni, a más településről autóval érkezőket a rendőrség Nagykovácsi határában visszafordítja. Természetesen mindazok, akiknek Nagykovácsiban van az otthona vagy munkahelye, szabadon behajthatnak a községbe. A helyi buszmegállókban a polgárőrök teszik ugyanezt azokkal a kirándulni indulókkal, akik tömegközlekedéssel érkeznek” – írta, hozzátéve, természetesen a nagykovácsiak is csak alapos indokkal hagyhatják el a települést.

– A keszthelyi polgármester a vírus tömeges elterjedésének megakadályozása érdekében a keszthelyi Balaton-part kordonokkal történő lezárásáról határozott.

Balatonfüred polgármestere, Bóka István tudatta: a 71-es főút alatti összes nagy parkolót lezárták. Behajtani tilos táblát helyeztek el a Jókai utcában, a Kerek templomtól a Süllő utcáig lezártuk az utat, ugyanez vonatkozik a Táncsics és a Szabadság utcákra is. A város két nagy strandja, illetve a Rózsakert a mai naptól nem látogatható. Fokozott rendőri jelenlétet kért, illetve minden közterület-felügyelő is szolgálatban van – tette hozzá.

– A gyömrői polgármester arról tájékoztatott: 2020 április 10. 00.00 órától április 13. 24.00 óráig a város közterületein és közparkjaiban tartózkodni – gyermeknek és felnőttnek egyaránt – csak a legszükségesebb időtartamban és szigorúan csak maszkban lehetséges, és mindenki köteles legalább másfél méter távolságot betartani egymástól. A közterületeken, közparkokban, parkolókban csoportosan tartózkodni – 3 főt meghaladó létszámban – tilos. A 65. életévét betöltött gyömrői lakos közterületen nem tartózkodhat, az önkormányzat minden szükségletében segíti. Gyenes Levente azt is közölte, hogy a régi focipályát, a Fő téri parkot a húsvéti hosszú hétvégén szabadtéri időtöltésre használni tilos. A Tófürdő átépítés miatt zárva tart, és az Artézi kút haszánálta is tilos. A város területén kizárólag az élelmiszerüzletek, trafikok valamint patikák tarthatnak nyitva, és minden vásárlóval érintkező alkalmazottnak védőmaszkot és védőkesztyűt kell viselnie. A szabályok megszegőivel szemben 50.000 forint helyszíni bírság szabható ki, amely 5.000 Ft/nap közhasznú munkával váltható meg.

Hosszúhetény polgármestere elrendelte a települése környékén lévő erdei utak lezárását péntek reggeltől hétfő éjjelig. A Hosszúhetényt Püspökszentlászlóval és Kisújbányával összekötő utakon csak a helyi lakosok és az utak menti telkek tulajdonosai közlekedhetnek.

– A baranyai Óbányára és Mecseknádasdra hétfő éjfélig csak a településen lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel, ingatlantulajdonnal rendelkezők, valamint igazoltan munkavégzés vagy rokonlátogatás céljából érkezők léphetnek be.

Pécsváradon már korábban lezárták a nem helyi lakosok elől a kedvelt üdülő- és kirándulóhelynek számító Dombay-tó közvetlen körzetét.

Nyíregyházán Kovács Ferenc polgármester elrendelte a turistaforgalomban és a hosszú hétvégéken gyakran használt parkolók átmeneti lezárását. Sóstógyógyfürdőn és a Bujtoson nem használhatók a kerékpártárolók és a tűzrakóhelyek sem.

Veszprémben hétfő éjfélig kizárólag az élelmiszerüzletek, drogériák, gyógyszertárak, vegyi árut, tisztítószert árusító üzletek, a vásárcsarnok és az üzemanyag-töltőállomások lehetnek nyitva. A népszerű kirándulóhelyeken – Gulya-domb, Séd-völgy, Benedek-hegy és a parkerdő –, a játszótereken és a kültéri sporteszközöknél megtiltották a tartózkodást, a város sétálóutcáján és több más közterületen csak áthaladni lehet.

Gyöngyösön az összes mátrai parkolót lezárták, a Mátrában pedig kötelezővé tették a maszk és kesztyű viselését.

Hévíz polgármestere, Papp Gábor közleményben arra szólított fel mindenkit, hogy „most senki ne jöjjön Hévízre!". Kifejtette: az üzletek zárva vannak, a gyógytó nem fogad vendégeket – és a meleg vizű kifolyójában is tilos a fürdés –, a tó körüli sétányt már napokkal ezelőtt lezárták, és ha szükséges, a parkolókat is le fogják.

Zalaegerszegen péntektől lezárták a város kedvelt erdei és tóparti kirándulóhelyeinek parkolóit.

Tatabányán megállást tiltó táblát helyeztek el a Turul emlékműhöz vezető útra, és nem használható a szobor körüli parkoló. Lezárták a Tatabánya és Tata közötti kerékpárutat, az óvárosi Ligetet, a Május 1. parkot, a Vértes Center bevásárlóközpontban szombaton csak a drogéria lehet nyitva.       

Kesztölc és Piliscsév polgármestere megtiltotta a kék túra útvonalának helyi szakaszán a túrázást, Kesztölcre csak az ott állandó lakcímmel, tartózkodási hellyel rendelkezők és életvitelszerűen ott élők mehetnek be.

Salgótarjánban szigorítják az ellenőrzéseket, beleértve a turisták városkörnyéki úticéljait.

Pásztón péntek délutántól kedd reggelig lezárják a mátrakeresztesi Fakanál csárda melletti parkolót.

Balassagyarmaton kiemelten ellenőrzik a Nyírjes és az Ipolypart környékét, és ha megnő az autóforgalom, hétfő estig lezárják a parkolókat.