Nincs baj, még isznak

Azon a bizonyos napon a polgármester ebéd után még empatikus, sőt toleráns hangulatban volt, álmosan és derűsen emésztett, gyomra, veséje és belei egyenletesen dolgoztak, s a testében zajló folyamatok azt az örömhírt továbbították a polgármesteri agynak, hogy az emberi élet szép, s bizonyosan örökké tart, feltéve, ha még vacsorára is marad az ebédre feltálalt tejfölös csirkepörköltből.

Délután azonban aggódó sms-ekkel kezdték bombázni, a telefonja folyton pittyegett, a képviselők írogattak neki, s azt feszegették, hogy nekik is le kéne zárni a falut húsvétra. Csacsik, dünnyögte a polgármester, még ha nem is éppen ezt a szót használta, majd a másik oldalára fordult. De nem hagyta nyugodni a gondolat, elővette hát a telefonját, hogy ellenőrizze, mi hír a nagyvilágban. A nagyvilágban az volt a hír, hogy az olyan frekventált kirándulócélpontok, mint Szentendre, a vírusjárvány miatt húsvétkor nem fogják beengedni az idegeneket. Szamarak, ismételte meg a polgármester, de bizonyíthatóan nem ezt a szót használta.

Kivárt még egy kicsit, nem akaródzott felkelni az ágyból. A falu legújabbkori történetének lassú menetét az gyorsította föl, hogy becsörtetett a hálószobába a polgármesterné, és sikított, most olvasta az interneten, hogy kordonnal veszik körbe az egész országot húsvétra, körbezárják még a teszkókat is, cselekedni kell, ezt sikította. Ó, bazmeg, nyögte a polgármester, s éppen ezt a szót nyögte, hiszen több mint tizenöt éve vezeti a falut, ismeri, úgymond, a dörgést.

De amikor délután hat felé a jegyzőtől is kapott egy üzenetet, dühében csak lerúgta magáról a békésen mosakodó macskát. A községházán rajta kívül csak a jegyzőnek van esze, erről meg volt győződve, és ha a jegyző azt írja, hogy beszélniük kell, akkor beszélniük kell. Felugrott az ágyból, s hívta a titkárnőt, hogy telefonálja körbe a képviselőket, félóra múlva találkozó a templom előtt. A titkárnő azt válaszolta, hogy nem hív fel senkit, a képviselők ugyanis már másfél órája a templom előtt vannak, és isznak. Akkor jó, nyugodott meg a polgármester, mert ismerte az embereit. Ha még isznak, akkor nem olyan nagy a baj.

Odahajtott hozzájuk a terepjárójával, s másnap délelőtt áldotta az eszét, hogy olyan nagy böhöm kocsit vett, mert így legalább könnyebben megtalálta a határban, a szőlődombok között. A képviselő-testület tagjai ugyanis a polgármesterrel az élen a falu esti lezárása közben annyira berúgtak, hogy még a szőlődombot is lezárták piros-fehér kordonnal, nem beszélve a kocsmáról, ami eleve le volt zárva, de a kincseket rejtő raktárát a biztonság kedvéért körbetekerték az ostromló turistahadak ellen. Úgy emlékezett mindenki, hogy jó erős kordont állítottak felelős politikusok módjára.

Másnap reggelre azonban, mire kivirradt, piros-fehér szalagokat sodort a szél kilométereken át, olyan volt az egész falu, mint egy hosszában elfektetett, feldíszített májusfa. Feküdt a polgármester is, s rajta a macska nagy és toleráns csöndben – csak a vírus sikoltozott valahonnan messziről.