Igenis, jogi kérdés

A felhatalmazási törvény államcsínyszerű átverése a hazai törvényhozáson új feladat elé állította a magyar kormányfő hivatásos szerecsenmosdatóit. Legutóbb Varga Judit próbálta védeni a védhetetlent a német Die Weltnek adott interjújában. Az igazságügyi miniszter asszony sajátos argumentációja szerint Magyarországon nincs veszélyben a demokrácia, hiszen a veszélyhelyzet megszüntetéséről az Országgyűlés dönt, ergo a parlament szerepét a vitatott törvény éppen hogy erősíti. A konzervatív lap riportere erre megjegyezte, hogy a testületben a kormánypártok kétharmados többséggel rendelkeznek, s aligha mennek szembe a miniszterelnök akaratával. Varga Judit nem jött zavarba. Közölte: a választók két éve úgy döntöttek, hogy minősített törvényhozási többséggel ruházzák fel az Orbán-kabinetet, ez tehát nem jogi, hanem politikai kérdés. Azt már én teszem hozzá: eme logika szerint a felhatalmazási törvényt Varga egyenesen a népakaratból eredezteti.

Orbán Viktor brumaire tizennyolcadikája hangsúlyosan felveti azt a kérdést, vajon ténylegesen reprezentálja-e a magyarországi kormánypolitika a választópolgárok akaratát. Nem csupán arról van szó, hogy a Fidesz immáron ciklusok óta számon kérhető program nélkül nyeri a választásokat. Hiszen még a bevándorló-ellenes propagandával kellően megrémített szavazók zöme sem a kvázi egyeduralom kiépítésére adott Orbánnak felhatalmazást 2018 áprilisában!

Fontosabb azonban ennél az a körülmény, hogy a legnagyobb kisebbséget képviselő kormánypártok hazánkban kizárólag a választási rendszer tudatos eltorzításának köszönhetik alkotmányozó többségüket. Ez a jelenség már a tengerentúlon is szemet szúrt egyeseknek. Paul Krugman Nobel-díjas közgazdász a New York Times hasábjain a magyarországihoz hasonló rezsim kiépülésétől óvja az Egyesült Államokat, a republikánusok tudniillik az orbáni példát követve a választási eredményeket eltorzító szisztémát építhetnek ki.

Idézzük fel ezen a ponton a népakaratra mutogató Varga Judit érvelését. Végső soron tényleg a magyar választókkal van gondja annak, aki per pillanat Orbán Viktor időkorlát nélküli teljhatalmát kifogásolja? A parlamenti patkó Orbán kottájából játszó kétharmada nem a választási körzetek átrajzolásának, a külföldön dolgozó magyarok jogfosztásának vagy a „közmédia” egyoldalú, elfogult tájékoztatásának a következménye? És negligálhatóak-e például az EBESZ kételyei a két esztendővel ezelőtti törvényhozási választások tisztaságával kapcsolatosan?

Az igazságügyi miniszter asszony téved vagy hazudik. Nem politikai, hanem mindenekelőtt jogi kérdésről van szó a felhatalmazási törvény kapcsán. A ragály ürügyén a hatalom kizárólagos birtoklására törő Orbán Viktor csalárd színjátéka most még kétségtelenül a demokrácia díszletei között zajlik. Csupán az európai értékközösség minden eddiginél erőteljesebb fellépése riaszthatja vissza „a nemzet miniszterelnökét” a nyílt diktatúra bevezetésétől.

A szerző publicista