Tengelytörés

A járvány terjedése óta a kormányzó politikusok kegyelmi állapotban voltak, semmit sem kellett tenniük azért, hogy emelkedjen a népszerűségük. A választók megelégedtek azzal, hogy a hatalomban lévők kijárási korlátozásokat rendeltek el. E kegyelmi állapotnak azonban vége. Nagy-Britanniában a nem éppen hatékony válságkezelés miatt hat százalékkal csökkent Boris Johnson kormányfő népszerűsége, Franciaországban pedig kettővel Emmanuel Macron elnöké és hárommal Édouard Philippe miniszterelnöké.

Az embereknek nem csak a karanténból kezd elegük lenni. Azokban az országokban, ahol nem rendelnek el hírzárlatot az egészségügyi intézményekben, az orvosok és ápolók sokszor panaszolják: lassan jutnak védőfelszereléshez, nincs elég maszkjuk, és a helyi kormány lassan reagál a kéréseikre.

Franciaországban különösen drámai a helyzet. A helyi lapok folyamatosan felteszik a kérdést, miért járhat előttük ennyivel Németország a válságkezelésben? A napokban az egyik lap megjegyezte: „végre egy jó hír, a befektetőket jobban érdekli Párizs, mint Berlin”. Jó hírekre valóban ki lennének éhezve a franciák, de alig akad belőlük. A vesztegzár két hónapja alatt mintegy 32 százalékkal csökken a GDP. A kabinet sokszor tehetetlennek tűnt, visszaütött a túlságosan centralizált a kormányzás, amely alatt a bürokrácia hatásai is erősebbek.

A francia állam tehetetlensége az Európa-politikára is kihat. Nagy kérdés, a válság után is létezik-e még a francia-német tengely, amely már a krízis előtt sem működött úgy, mint a korábbi években. Németország az EU egyedüli vezetője lesz, függetlenül attól, hogy Emmanuel Macron számos, az Unió jövőjét érintő reformelképzeléssel állt elő. A francia elnök sokszor a külpolitikába menekült a belpolitikai gondok elől, most azonban olyan súlyos hazai válsággal kell szembenéznie, hogy erre aligha lesz lehetősége.