Heti abszurd;

2020-05-03 07:30:00

Heti abszurd: Egy a bit

A Fidesz és a magyar választópolgárok viszonya leginkább egy szado-mazo kapcsolat bonyolultságával írható le. (Azok kedvéért, akik kevéssé ismerik ennek a szexuális szubkultúrának a lényegét, most csak annyit, hogy a szenvedésben gyönyört lelő fél az őt rendre megalázó dominától várja a kielégülést.)

Vegyük például a házelnököt, a párt e régi, harcedzett katonáját, aki az elmúlt években szinte mindenkit kikötözött, aki az útjába került: a teljes ellenzéket – különös tekintettel a liberális értelmiségre –, a melegeket, a zsidókat, a cigányokat, most pedig a szavazóbázisuk felét adó nőket. Persze nem minden nőt, csak azokat, „akiknek a személyi száma kettővel kezdődik”, és csak olyankor, „amikor olyan helyzetbe keverik magukat, amilyenbe Szabó Tímeának is sikerült legutóbb”. Mert „nincs annál elszomorítóbb, mint amikor egy gyűlölettől eltorzult női arcot lát az ember férfi létére”. Most ne menjünk bele ezeknek a mondatoknak a szemantikai elemzésébe; hogy mi a különbség az eltorzult női arc megfigyelésében a férfiak és nők között úgy általában, de az tudható, hogy amit Kövér László Bayer Zsolt műsorában elmondott, azzal éppenséggel nem veszített szavazókat, hanem nyert, méghozzá bizonyára kettessel kezdődő személyi számúakat is.

Vagy nézzük Putnok polgármesterét. A derék Tamás Barnabás összefogást hirdetett a vírus elleni küzdelemben, amihez maga is hozzájárult, kereken 400 ezer forinttal. Aztán „téves utalás, ez nem az RNÖ (Roma Nemzetiségi Önkormányzat) számlája” megjegyzéssel utasította vissza, hogy a város két közismert ellenzéki figurája is támogathassa a kezdeményezését. Ezzel két legyet ütött egy csapásra: magára haragította a komplett ellenzéket és a romákat (és talán mindenkit, aki szerint a járvány nem politikai kérdés), mégis rá fognak szavazni a putnokiak. Rejtély.

És amikor az ember azt hinné, hogy az operatív törzs napi tájékoztatóinál jobban már nem lehet megalázni a polgárokat, a kormány beküldi az ATV-be Farkas Örsöt, a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivőjét, aki az égvilágon semmiről nem tud semmit, és azt is csak módjával. Most hagyjuk a demagógiát, hogy miért kell szóvivő a tájékoztatási központnak (ez olyan, mintha egy minisztériumban külön minisztere volna a miniszternek), de merengjünk el egy pillanatra azon, mit gondol rólunk az a kormány, amelyik az egyik legnézettebb esti háttérműsorba olyan szakértőt delegál, aki szerint „talán Szent Borbálának hívják” a tatabányai kórházat, ahol meghalt egy fiatal ápoló, de „ez tipikusan az az eset, amikor ne tőlem várja a részleteket”. Aztán kiderül, hogy a többi eset sem az. „Minden egyes halál fájó pont ebben a járvány elleni védekezésben” – mondja a szóvivők szóvivője, hogy a beszélgetés egy kései pontján végre fellélegezzen: „Na, örülök ennek a kérdésnek, mert ennek tényleg utána is néztem.” De kiderül, hogy mégsem. Egyébként Farkas tényleg nem tehet semmiről, a műsorból feketén-fehéren kiderül, hogy nem a szavak embere. „A cél az az, hogy ezeket az embereket a lehetőségekhez mérten a leginkább megvédjük, egyébként a sajnos elhunyt esetében is ez volt, tehát számára ott voltak, reméljük, hogy tényleg élt ezzel a lehetőséggel, a másik pedig az, hogy a kórház vezetése tartassa be az előírásokat” – mondja.

Eközben Budapesten, a Clark Ádám téren rendőrök bírságolnak felháborodott polgárokat, akik síppal-dobbal és autódudával tiltakoznak, amiért folyamatosan hülyére veszik őket. „Hogy lehet ezt a helyzetet ellenzékből kezelni?” – teszi fel a kérdést a 444.hu újságírója az egyik tiltakozónak. „Úgy, ahogy a Fidesz is csinálja. Egybites informá­ciókra kell redukálni a kommunikációt.”

A szexuálpszichológusok váltig állítják, hogy a szado-mazo nem mindenkinek jön be, a Fidesz mégis meggyőző fölénnyel vezet az összes közvélemény-kutatónál. Mondom, bonyolult dolog ez a szex.