Forma-1;

2020-05-14 16:22:18

Ricciardo a McLarenhez, Sainz a Ferrarihoz igazolt

Az elmúlt 50 év legfiatalabb kettőse lesz 2021-től a maranellói istállónál. A spanyol pilóta jelenleg 25 éves, míg Charles Leclerc mindössze 22 esztendős.

A Ferrari keddi bejelentése – mely szerint a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel az idény végén távozik a maranellói istállótól – alaposan felkavarta az állóvizet, lévén csütörtökön reggel a McLaren bejelentette, hogy 2021-től Daniel Ricciardo lesz Lando Norris csapattársa. Mindez egyben előre vetítette, hogy Carlos Sainz Jr. már igent mondott a Ferrarinak – s erre a bejelentésre sem kellett sokat várni, a 25 éves spanyol pilóta két évre kötelezte el magát az olaszokhoz.

„Örömmel jelentem be, hogy Carlos csatlakozik hozzánk. Eddigi öt szezonjában bizonyította a tehetségét és technikai képzettségét, ami alapján tökéletesen illik majd a Ferrari-családba” – mondta Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke, aki szerint Sainz leigazolása fontos lépés abba az irányba, hogy visszatérjenek a Forma-1 csúcsára. A svájci szakember hozzátette, ez rendkívül hosszú és nehéz út lesz, mivel a sportág az elkövetkező években mind technikai, mind pénzügyi szempontból meg fog változni, és a kihívásokat nekik is másképpen kell kezelniük, mint ahogyan a közelmúltban tették.

„Hisszük, hogy Charles, valamint Carlos tehetségével és személyiségével a Scuderia elmúlt 50 évének legfiatalabb pilótapárosa a lehető legalkalmasabb felállás lesz arra, hogy elérjük a kitűzött céljainkat” – fogalmazott.

Sainz – aki 2015-ben a Toro Rossónál mutatkozott be az autós gyorsasági világbajnokságban, ahol 2017 második felében és 2018-ban a Renault-nál szerepelt, tavaly óta pedig a McLarent erősíti – mellett leginkább épp a jelenleg a Renault-nál versenyző Daniel Ricciardóval volt versenyben az egyik legjobban áhított ülésért, de az ausztrál pilóta másodszor is lemaradt a Ferrarihoz igazolásról. A 25 éves spanyol pilóta több szempontból is vonzóbb lehetett az ausztrálnál, öt évvel fiatalabb, így még sokat fejlődhet, ugyanakkor már ő is rendelkezik ötévnyi F1-es tapasztalattal. Másfelől pedig még nem tett le annyit az asztalra – 102 futamon egyszer állt dobogón –, így nem lehetnek túlzott elvárásai, könnyebben belemegy majd a szárnysegéd szerepkörbe, mint a rutinosabb Ricciardo, akinek minden bizonnyal a fizetési igénye is jóval nagyobb lett volna.

A 30 éves ausztrál Sainz jelenlegi ülésével vigasztalódhat majd a 2021-ről már Mercedes-motorokra váltó McLarennél.

„Danielt senkinek nem kell bemutatni. Ő egy igazi győztes, egy kemény és elkötelezett versenyző, és egy remek személyiség. Pár éve már közel jártunk ahhoz, hogy megszerezzük, ezúttal végre sikerült. A leigazolása nagy lépés előre a hosszú távú terveinket illetően, mert egy új dimenziót nyit a csapat számára. Ez nagyszerű hír az istállónak, a partnereinknek és természetesen a szurkolóinknak is” – mondta a wokingiak elsőszámú vezetője, Zak Brown.

Ricciardo 2011-ben a HRT csapatánál kezdte pályafutását az elitkategóriában, majd a Toro Rossónál és a Red Bullnál versenyzett, utóbbinál hét futamgyőzelmet aratott. Tavaly szerződött jelenlegi csapatához, a Renault-hoz, amelynek 2021-re új pilótát kell találnia Esteban Ocon mellé.

Sajtóértesülések szerint Fernando Alonso vagy Nico Hülkenberg reaktiválása sem lehetetlen, de az sem kizárt, hogy Vettel válthatja a távozó ausztrált. A német kapcsán érdekes hírek jelentek meg, állítólag a McLaren ajánlatára nemet mondott, mert nem akar éveket várni arra, hogy egy győztes autót kapjon, és úgy döntött, a Mercedes egyik ülését célozza meg, vagy visszavonul. A 32 éves versenyző így jó eséllyel távozni kényszerülne a gyorsasági autós világbajnokság királykategóriájából, ugyanis a Mercedesnél aligha akarnak valódi riválist Lewis Hamilton mellé. Valtteri Bottas leváltása már korábban is szóba került, de a harmónia fenntartásának érdekében tavaly Oconról is lemondtak. A finn ugyanis annyira nem rossz, hogy a konstruktőri világbajnoki címet elveszítse a német istálló, annyira viszont már nem jó, hogy a hatszoros vb-győztes britet le tudja győzni a szezon végén.

Eddig hét pilótának van szerződése 2021-re, a McLaren és a Ferrari duója mellett Max Verstappen a Red Bull, Esteban Ocon a Renault, Sergio Pérez pedig az Aston Martin (idén még Raicing Point néven fut) alkalmazásában marad.