Akinek ennyi jó kevés...

Szerda este a varázsdoboz elé szegezték a nézőket, különösen a klasszikus zene szerelmeseit.

Hogyan fordulhat elő, hogy olykor a legszebb klasszikus zenei műveket – olyan zseniális szerzőktől, mint Haydn vagy Mozart – egyszerűen unjuk, és a koncertteremben, vagy az operaházban alig tudjuk nyitva tartani a szemünket? Takács-Nagy Gábor hegedűművész, karmester szerint azokban a dirigensekben van a hiba, akik vitrin mögül nézik a darabokat, és kesztyűs kézzel érnek hozzájuk. „Haydnnál, de főleg Mozartnál, aki színpadi zeneszerző volt, változatos muzsikát kell megszólaltatni. Ha ezek a szerzők megkapják a hangok mögött rejlő spirituszt, ami nincs a kottában, a műveik akkor szólalnak meg igazán.”

A dögunalomnak persze rendezői melléfogás is lehet az okozója – derült ki Szinetár Miklós szavaiból a Hogy volt?! szerdai esti műsorában, és példának Mozart Così fan tuttéját hozta fel: a röhögős vígjáték vérfagyasztó búcsúkvintettjében Ferrando és Guglielmo elkezd gyalogolni, fölhúzva a modern ruhát, vagy pedig csak ott állnak és szépen eléneklik azt, amit kell. „Ha ezt nem egy intelligens ember játssza, hanem csak szépen elvan a frázisokkal, meg kell dögleni az unalomtól” – mondja Szinetár, ekként is méltatva a műsor alanyát, Gulyás Dénes operaénekest. Már majdnem azt írtam, hogy tenoristát, ám Szinetár és Kovács János karmester a műsorban – és most érzékenyebb tenorok ne figyeljenek! – többször is elmondta: Gulyás nem is tenorista, hanem művész és értelmiségi, akinek nemcsak hangja van, hanem kottát is olvas, muzikális és értelmes. (Meg emberszabású.) „Az intelligens tenorista, olyan mit a fehér holló, ritka jószág” – fokozta még Kovács, erősítve a zenei berkeken belül élő sztereotípiákat, amire Szinetár a praxisából egy Mantovai herceget említett a Rigolettóból, akit csak az az egy magas C érdekelt. Igaz, a nápolyi operaház közönségének egy része is sportnak tekinti a zenét: a büféből a tévéközvetítést figyelve csak akkor rohantak be, amikor jött az a bizonyos hang.

Radványi Dorottya fesztelen és elegáns műsorvezetése mellett persze megbizonyosodhattuk Gulyás Dénes intelligenciájáról is, ami nem csak a színpadon érvényesült – világsztárként négy évadot énekelt a New York-i Metropolitan Operában, bejárta a világot, de megmaradt közvetlen és szerény embernek. Anekdotáiban nem magát dicséri, még akkor sem, ha Menuhin vagy Pavarotti annak szereplője. Szerinte a szép énekhang is túl van misztifikálva: nem az a művészet, ha valaki hatalmas hangokat tud kiénekelni, hanem az, ha az énekes valamit közölni tud és akar. A pályájának emlékezetes epizódjait felvillantva – Kertesi Ingriddel, Kováts Kolossal és Nagy-Kálózy Eszterrel – nem az amerikai élményeire került a hangsúly, inkább Szinetárral és Klukon Edit zongoraművésszel való együttműködésére – utóbbival több mint egy évtizeden keresztül adtak elő dalesteket. „Nem azért gyakorolunk, hogy legyen egy koncertünk, hanem azért lett koncertünk, mert sokat gyakoroltunk” – engedett betekintést a titokba. A dalirodalom volt a gyógyszere: egy New Yorkban félrekezelt tüdőgyulladás után asztmás lett. New York más szempontból is meghatározó lett: 1989-ben egy „pokolian rossz, ócska, unalmas” Rómeó és Júlia-rendezés alatt elkészítette első saját rendezői példányát. Egész napjainkig így szépen felrajzolták a pályáját, amiben feltűnő módon egyvalami kimaradt: Gulyás több mint egy évtizeden keresztül volt a Fidesz országgyűlési képviselője.

A néző csak egyvalami miatt idegeskedhetett: a közszolgálati csatornák nem igazítják egymáshoz a műsoraikat, így aki a Duna World remek műsora előtt ragadt, vagy fél órával lemaradt Baráti Kristóf hegedűművészről, aki két órát kapott az m5-ön. Bősze Ádám minden bizonnyal rákérdezett az első rész előtt, hogyan lehet Vivaldit ennyire élővé tenni – egy pillanatig sem volt unalmas az interpretációja, pedig bizonyos előadók tucatpopot csináltak a barokk mester műveiből –, a koncert második része előtt azonban kiderült, a világ egyik legfoglalkoztatottabb hegedűművésze tulajdonképpen csak a közönség kedvéért játszik egy-egy bravúrdarabot – most ráadásként a Bevezetés és rondo capricciosót Saint-Saëns-tól –, nem az érdekli, hogy megmutassa technikai tudását és virtuozitását – ő is közölni akar egy-egy művel, mint Gulyás Dénes. Ami engem illet: Ysaÿe, Sibelius és Arvo Pärt műveit e koncert után egész más füllel fogom hallgatni.

A Baráti-műsor nézői mindössze tíz perccel maradtak le Fábri Zoltán 1961-es, „szabálytalan szépségű” remekművéről. Fegyvertelenül, halálra ítélten is helyt állhat az ember: a Két félidő a pokolban a Dunán futott. A Viasat History-n Pompei-hét megy: Fábri filmjével párhuzamosan ezúttal Raksha Dave régész és Dan Snow történész mutatta be a 2018-as ásatás eredményeit. Ahogy a Szerelmi bájitalban éneklik: „Akinek ennyi jó kevés azt érje gáncs és megvetés.”

Infó:

Hogy volt?! – Gulyás Dénes, Duna World

Müpart Classic koncertek – Baráti Kristóf – Az évad művésze a Müpában, m5

Két félidő a pokolban, Duna Televízió

Pompei: A kitörés után, Viasat History