Meghalt Udvaros Béla

Publikálás dátuma
2020.05.15. 10:35

Fotó: Shutterstock
Az Evangélium Színház alapító-igazgatója kilencvenöt éves volt.
Kilencvenöt éves korában csütörtökön elhunyt Udvaros Béla rendező, író, az Evangélium Színház alapító-igazgatója – tudatta lánya, Udvaros Dorottya. Udvaros Béla idén januárban még családja körében ünnepelte kilencvenötödik születésnapját. Csütörtök hajnalban békésen, álmában hunyt el, szerettei mindvégig mellette voltak – olvasható a közleményben, amely szerint Udvaros Bélát a Magyarországi Evangélikus Egyház saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.     
Udvaros Béla 1925. január 10-én született Budapesten, 1951-ben szerzett diplomát a Színművészeti Főiskola rendezőszakán, majd Várkonyi Zoltán akkori főrendező hívására a Magyar Néphadsereg Színháza (a mai Vígszínház) ösztöndíjas rendezője lett. 1954-ben az Állami Déryné Színházhoz szerződött, 1957-től tizenhat évadon át a kecskeméti Katona József Színházban, majd tizenegy évadon át a békéscsabai színházban dolgozott rendezőként.
A Népművelődési Intézet révén húsz évig a MOM műkedvelő színjátszóival foglalkozott, egyik emlékezetes bemutatójuk Illyés Gyula Malom a Séden című drámája volt. Udvaros Béla hosszú évtizedeken át rendszeresen tartott művészi és kultúrtörténeti egyszemélyes előadó- és felolvasóesteket, Kalocsától Vancouverig majdnem 2000 alkalommal lépett fel.
1990-ben megalapította és csaknem két évtizedig vezette, szervezte és mentorálta az Evangélium Színházat. Nyolcvannégy éves korában, 2009-ben búcsúzóul Az ember tragédiáját vitte színre. Udvaros Béla nevéhez számos könyv is fűződik. Shakespeare-breviárium című első kötete 2011-ben jelent meg. 2014-ben publikálta a Moliere tragikuma, 2015-ben pedig az Egy kis nemzeti színház - Az Evangélium Színház húsz éve a Duna palotában című könyvét. 2017-ben adták ki a Főrendezőm az Élet - Egy 20. századi rendező képes krónikája című kötetét.
Párkány László Udvaros Bélát bemutató kötete 2008-ban jelent meg Térdeplő Thália: Udvaros Béla második élete címmel. Munkásságát 1995-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével, 2015-ben a Magyar Érdemrend középkeresztjével ismerték el. 2019-ben pedig megkapta a Magyar Művészeti Akadémia Kováts Flórián Emlékérmét több évtizedes rendezői, színházteremtő és közösségformáló, közösségszervező munkájáért.
Szerző
Témák
gyász

A Szamár és a Nyuszi esete

Publikálás dátuma
2020.05.15. 10:00

Fotó: Thessaloniki International Film Festival
A YouTube-on látható Enyedi Ildikó filmrendező mesteri ujjgyakorlata.
A koronavírus miatti kijárási korlátozások egyértelművé tették: filmfesztivált idén effektíve nem lehetséges hagyományos módon megszervezni. Így minden egyes rendezvény más-más utat választott, hogy azért idén ne múljon egy nyomtalanul. A vezető görögországi mustra, a Thesszaloniki Nemzetközi Filmfesztivál a kreatívabb, gyakorlatiasabb megoldások közül is talán a legjobban választotta: korábban már náluk szereplő rendezőket felkértek, hogy készítsenek úgynevezett karanténfilmeket. A másik támpont az volt, hogy a művek inspirációként használják fel Georges Péréc Species of spaces and other pieces című kötetgyűjteményét valamilyen formában és a szereplők emberek és/vagy állatok legyenek. A projekt azért is érdekes magyar szempontból, mert a felkért alkotók között ott volt Enyedi Ildikó is. A fesztivál „csomagokban” hozza nyilvánosságra az elkészült műveket és az Enyedi-etűd a minap nyilvánosságra hozott Species 3. című válogatásban van, ami most ingyen nézhető a rendezvény YouTube-csatornáján vagy a Mubin. 
„A járvány kitörése hatalmas hullámot korbácsolt fel a jó szándékú konyhafilozófiákból is. Ez hívta fel a figyelmemet arra a megható, még legnevetségesebb formájában is szívszorító és mélyen érthető emberi igényre, hogy mindig keressünk valamiféle felsőbb, az életünket formáló erőt. Jelentést akarunk találni minden mögött, ami velünk, körülöttünk vagy általunk történik. Elég sértő is lenne, ha az Univerzum csak úgy keresztülnézne rajtunk…” – olvasható Enyedi Ildikó bevezetője a Mubin. Persze, ehhez érdemes tudni, hogy a rendező műve középpontjába a Budapesten élő plüss Nyuszit és a Los Angelesben lakó műanyag Szamarat állította, és ha szimplán jellemeznem kell: zseniális, ahogy ezek a „lények” az élet értelmét próbálják megfejteni. De ahelyett, hogy bármit is lelőnék, inkább idézem még egy kicsit a rendező gondolatait: „Mindketten természetüknél fogva filozofikus beállítottságú állatok. Igazán leleményesen próbálnak belesni a létezés függönye mögé, hogy ott mintát, célt és okokat találjanak. És ebben pont annyira járnak sikerrel, mint mi, emberek...”
A mesteri ujjgyakorlat mellett Enyedi Ildikó nagyszabású Füst Milán-adaptációján, A feleségem történetén dolgozik. Jelenleg az utómunkáknál tartanak. Mindazonáltal, a filmet, amíg még szó volt fesztiválokról, Cannes-ra prognosztizálta a szakma. Enyedi a HVG-nek adott interjújában azt mondta: kiszámíthatatlan, hogy a jövőben milyen paraméterek szerint fognak működni a filmfesztiválok. „Klasszikus, 35 milliméteresre forgatott mozifilmként A feleségem története első megjelenése vászonra kívánkozik, csak utána kerülhet online forgalmazásba” – húzta alá Enyedi Ildikó.

Lopott csókok - a Netflix új realityje

Publikálás dátuma
2020.05.14. 11:00

Fotó: Netflix
A Netflix új realityje festői mexikói környezetben összeereszt szexre éhes fiatalokat a világ minden tájáról és azt a dolgot tiltja meg nekik, amit mindannyian szeretnének.
A reality tévé Magyarországon 2002-ben volt a csúcson. Ekkor indult el a Való Világ az RTL klubon és ezt a műsort akkor tényleg egy egész ország nézte: nemre, korra, iskolázottság szerint lélegeztünk együtt azzal a drámával, hogy VV Lorenzo meg meri valaha csókolni VV Ágit. (Aki esetleg nem emlékszik, felemás módon, de végül is, igen.) Az első évad után a csoda kezdett egyre unalmasabb lenni, a villalakók egyre megosztóbbra sikerültek és – őszintén szólva – a többi honosított nemzetközi formula – a Survivortól és a Mesterszakácsig – sem rengette meg a magyar társadalmat. Kialakult egy rajongótábora a műfajnak, talán csak a zenés változtok éltek még egy kicsit jobban, az X-fatornak voltak jó évei, de beszédes, ahogy a The Voice megbukott itthon. Egyszóval, nagyon könnyen bele lehet fásulni a reality tévéműsorokba, bevallom, ha meglátom a zsánert, akkor igyekszem gyorsan más tartalmat találni. Aztán 2020-ban a Netflix olyat tett, amire egyáltalán nem számítottak sokan: újat mondtak a reality behatárolt keretein belül. Az Ellenállhatatlan kísértés egyszerre lett felháborító, botrányos, igényesen igénytelen és bűnösen szórakoztató. 
A valóságshow eredeti angol címe – Too Hot To Handle – magáért beszél: „túl vonzó, hogy kezeljem”, szabad fordításban. Hogy értsük, hogy miért jobb az én szofisztikálatlan fordításom, vázolom az alapszituációt. A Netflix megkereste a világ legirritálóbb, legbutább, a szexet csak és kizárólag csínyből és sportból űző, rendkívül vonzó fizikai tulajdonságokkal rendelkező önjelölt félcelebeket (angol, ír, kanadai, ausztrál és amerikai) és egymásra eresztette őket a festői Punta Mitában. Amikor már lassan kezdtem keresni a távirányítót, gondolván, hogy egy újabb agyatlan, magamutogató álkonfliktusok sorozatával akarnak fárasztani, robbant a fordulat: a játékmesterek közölték, hogy a bikiniben és fürdőgatyában már egymást épp méregető fiatalok feladata, hogy nyaraljanak és ismerkedjenek. Sőt, a végén még százezer dollár üti a markukat. Mindent lehet, kivéve egymással szexszelni. Sőt, tilos a petting, az önkielégítés, de még a csók is. Ha valaki bűnbe esik, akkor Lana játékmester büntet. Vagy inkább bírságol: a nyereményből von le komoly összegeket. Amikor pedig egy-egy lopott csók több ezer dollárba kerül, hirtelen egészen más megvilágításba kerülnek a túlságosan felhevült nyaralók. Külön pikáns adalék, hogy Lana, aki Desiree Burch komikus hangján szólal meg, olyan mind egy nagyra nőtt végbélkúp. Ám az vitathatatlan, hogy minden egyes mondata afféle cinikus értelmiségi humor, és jóízű kéjjel kárörvend vagy szól be egy-egy karakternek. 
A görbe tükör akkor működik igazán, amikor Lana előadja, hogy a show célja, hogy olyan embereket komoly érzelmekre tanítsanak, melyek alapjai lehetnek komolyabb kapcsolatoknak. Van abban valami fájdalmasan humoros, amikor emocionális intelligenciával nem rendelkező emberek nagyon-nagyon érezni szeretnének és mindent megtesznek az ügy érdekében. Bár több ezer jelentkező közül castingoltak, becsúszott egy-egy nem kívánatos arc, akik egyszerűen ellenálltak Lana utasításainak és kvázi még be is szóltak, hogy ez az egész egy baromság. A legfurább az egészben, hogy igazuk volt, de ezért az volt a jutalmuk, hogy hazaküldték őket, tehát, aki átlátott a szitán, annak mennie kellett. Mert nem lehet őket kiröhögni – kérdés, ez mennyire etikus. Persze, az ember megnyugszik, amikor az egyértelműen legszórakoztatóbb karakter, a brit Chloe azzal mutatkozik be, hogy ő bizony nagyon buta. És meglát egy pasit, akkor abban reménykedik, hogy ez minél később derül ki. Persze, kérdés, mi a maszk és mi a játék – nála sokkal egyszerűbb lélek a kanadai Francesca, aki instagram híresség és nagyon be akar pasizni. Vagy csajozni. Vagy mindkettő. Hogy melyik sikerül neki? Nem mondom meg! Infó: Ellenállhatatlan kísértés, 1. évad, bemutatja a Netflix.