Kenyeret és cirkuszt

Megint Moldova H. Kovácsa jut eszembe, aki rácsodálkozva a számítógép negyvenmilliós árára, azt kérdezte: miért, mekkora golyói vannak annak a számológépnek? Hát most én is azt kérdezem, olvasva a hírt, miszerint tízmilliárdot fog a kormány az augusztus 20-i tűzijátékra költeni, hogy mekkora csillagszórókat fognak bevetni, hogy ennyibe kerül?

Jó, persze tudom, hogy nagyszabású ünnepekre, a koronavírus sikeres legyőzésére is inni fogunk, de akkor is: tízmilliárd, az már nagyon szép summa. Hogy mást ne mondjak, ezt még Mészáros Lőrinc éves jövedelme sem fedezné; neki is csak két és fél évente telne arra, hogy a napi 11 milliós keresetét összekuporgatva ilyen tűzijátékot rendeljen magának. Pedig róla, ugye, úgy gondolkodunk, mint akinek minden nap tűzijáték az élete. Noha egyáltalán nem biztos, hogy ebből a napi 11 millióból olyan sok marad neki; ki tudja, kinek és mennyit kell áldoznia másokra, másoknak ebből. Még az is lehet, hogy nagyon sokat, hisz az országgyűlés fideszes képviselői sietve elvetették azt a javaslatot, hogy az ország leggazdagabb embere és a hozzá hasonló, mostanában sok pénzt felhalmozó milliárdosok különadóval segítsék a koronavírus miatt nehéz helyzetbe jutottakat.

Mészáros Lőrinc éppen csak eszembe jutott erről a tízmilliárdról meg a tűzijátékról. Demagóg gondolatok tolultak fel bennem: vajon miért ilyenekre kell költeni a járvánnyal terhelt időkben, miért kell elvenni pénzt ellenzéki önkormányzatoktól, miért nem lehet többet fordítani a munkavállalók megsegítésére? De ez tényleg ostobaság, hiszen az elvenné a forrásokat a kommunikációtól, nem lehetne tizenötmilliárdból értesíteni a lakosságot a kormány jóságáról, nem jutna pénz olyan fontos területekre, ahova pénteken is irányítottak milliárdokat, például az atlétikai világbajnokság előkészítésére vagy a kézilabda sportág megsegítésére.

A magyar kormány szigorúan az ókori Róma elvei szerint működik: kenyeret és cirkuszt kínál a népnek. Nehéz, járványos időkben természetesen spórolni kell, távolodni a hedonista élettől, vagy ahogy Domokos László ÁSZ elnök (havi fizetése négymillió forint), meg kell húzni a nadrágszíjat. (Tudják, az ő javaslata volt, hogy a családok csak a szükségleteikre költsenek, a többletet pedig spórolják meg, a nehéz időkre gondolva.) A nadrágszíj meghúzása értelemszerűen megköveteli a kenyér és a cirkusz megkurtítását, ami esetünkben – a kormány gyakorlata szerint – a kenyér elvételét jelenti.

Ami nem azt jelenti, hogy a magyar nép egy része kenyéren és vízen él, kenyér nélkül viszonylag hosszú ideig el lehet lenni. Mint ahogy egy taxis panaszolta a minap: két és fél hónapja egy vasat nem keres. Ő viszont nem a tűzijátékot, a cirkuszt várja, hanem hogy kinyíljanak a határok. Menni akar, el innen, mert mint mondta: neki elege lett ebből a cirkuszból. Szerinte lehet, hogy igaza van Orbán Viktornak, amikor azt mondja Karácsony Gergelyről, hogy olyan ember, aki disznóvágáskor csak a vacsorára jön oda. Csak az a baj, hogy mire odaér, már el is vitték a disznót.