Nem számoltak el az egri pólósok

Publikálás dátuma
2020.05.18. 19:01
Képünk illusztráció
Fotó: Kisbenek Attila / AFP
Az önkormányzat rapid módon deklarálta, hogy nem az ő ügye a csődhelyzet.
Nem számolt el az egri vízilabdaklub a tavalyi évre kapott 68 millió forintos önkormányzati támogatással, ezért nem jutott eddig hozzá az idei évre járó forráshoz. Többek között erről beszélt hétfői sajtótájékoztatóján Mirkóczki Ádám, a város polgármestere, aki hangsúlyozta: az önkormányzat nem tagja, nem tulajdonosa, nem döntéshozója a klubnak, ezért felelősség sem terheli a csődhelyzetért.
"A klubnak nem sikerült szabályosan elszámolni a 2019-ben kiutalt 68 millió forintos önkormányzati támogatással - jelentette ki a városvezető. - Január 6-án a belső ellenőrök hiánypótlás keretében felszólították a klubot, hogy javítson a számlák záradékolási szövegén, amely nem felelt meg a jegyzői utasításban foglaltaknak. A hiánypótlást a két fél közötti folyamatos kommunikáció ellenére sem sikerült megoldani." 
Mirkóczki szerint azért fontos a számlák záradékolása, mert ebben az esetben nem lehet ezeket máshol is elszámolni.
A polgármester azt is elmondta, hogy a pólósok felügyelőbizottságának elnöke Kovács Csatlós Tamás, fideszes önkormányzati képviselő. A fideszes politikus a 2019/2020-as szezon előtt aláírta azt a jegyzőkönyvet, amely azt erősítette meg, hogy az egri vízilabda stabil anyagi helyzetű. Mirkóczki a közelmúltban is egyeztetett a felügyelőbizottság vezetőjével, ám ekkor sem kapott tájékoztatást a vízilabdázók anyagi nehézségeiről.
Mirkóczki hozzátette: felelősséget érezve a 110 éves klub és az ott sportoló gyermekek, munkatársak iránt, javasolja, soron kívül adja meg az önkormányzat a költségvetésben megítélt támogatást azzal a feltétellel, hogy a hivatal által kijelölt szakemberek, belső ellenőrei átnézhetik a klub pénzügyi dokumentumait az elmúlt másfél évről.
"Szándékunkban áll megmenteni az egri vízilabdát, de csak a törvények betartása mellett" – tette hozzá a polgármester, aki azt is elárulta. A város évi 45 milliárdos költségvetéséből eddig 140 millió forint jutott a sportra, amit az előző vezetés szégyenének nevezett. Bejelentette, hogy az erre az évre ezt az összeget felemelte 200 millió forintra, de érdemben jövőre lesz lehetősége a saját elképzelései szerint alakítani a város költségvetését.
Szerző
Témák
vízilabda

La Liga: naponta tesztelnek

Publikálás dátuma
2020.05.18. 17:56

Fotó: MIGUEL RUIZ / AFP
Hétfőn a spanyol élvonalbeli labdarúgócsapatok is elkezdhették a hivatalos edzéseket, igaz, a koronavírus-járvány miatt rendkívüli biztonsági intézkedések mellett.
Március közepe óta csak otthon, egyéni edzéstervek alapján készülhettek a labdarúgók. Az edzőközpontok közös helyiségei zárva maradtak, a csoportos feladatokat egyszerre legfeljebb tíz futballista végezhette el. A játékosoknak naponta alá kell vetniük magukat a korona-vírustesztnek.
Ha semmi rendkívüli sem jön közbe, akkor a spanyol médiumok úgy számolnak, hogy másfél-két hét múlva lehet talán megint olyan tréningeket tartani, mint a járvány előtt. Ennek egyik feltétele az edzőközpontok fertőtlenítése, amit ellenőriznek majd az illetékes szakhatóságok. 
„Gratuláltunk a Bundesliga vezetőségének, hihetetlen energiákat mozgósítottak az újrakezdés érdekében – mondta Javier Tebas, a La Liga elnöke. - Nekünk is a németek példáját kell követni, ugyanolyan következetesen és szigorúan be kell tartatni minden előírást. Ez a feltétele annak, hogy júniusban folytatni tudjuk a bajnoki küzdelmeket." 
Olaszországban a kormány hétfőtől engedélyezte a labdarúgócsapatok számára a közös edzéseket, erre azonban csak keddtől kerül sor. Az AP amerikai hírügynökség szerint az eredetileg benyújtott, orvosi protokollt tartalmazó dokumentum hiányosságai miatt a kormány tudományos testülete nem adott engedélyt a közös tréningekre. A javítások és kiegészítések után azonban kedden már nem lesz akadálya a gyakorlásoknak.  
A játékosok május 4. óta végezhetnek kiscsoportos egyéni edzéseket, a Serie A a jelenlegi tervek szerint június 13-án indul újra. Az olasz bajnokságból 12 teljes forduló, és további négy mérkőzés van hátra. Az Olasz Kupa az elődöntőnél tartott márciusban, amikor a világjárvány miatt felfüggesztették az idényt.
Szerző
Témák
labdarúgás

Szabadlábon védekezhetnek a fegyveres rablással vádolt amerikai focisták

Publikálás dátuma
2020.05.18. 09:39
Quinton Dunbar
Fotó: ROB CARR / AFP / Getty Images
DeAndre Baker 200 ezer dollár, Quinton Dunbar 100 ezer dollár kifizetése után térhetett haza.
Óvadék ellenében szabadlábon védekezhet a profi amerikaifutball-ligában (NFL) játszó DeAndre Baker és Quinton Dunbar, akikkel szemben fegyveres rablás elkövetése a vád. Baker, akit négy rendbeli fegyverrel okozott súlyos testi sértéssel is vádolnak, 200 ezer dollár, míg társa 100 ezer dollár kifizetése után térhetett haza. A rendőrök korábbi tájékoztatása szerint több szemtanú is állította, hogy a két futballista és két társuk egy kerti partin kifosztották a vendégeket, több ezer dollárt, illetve karórákat és egyéb értéktárgyakat zsákmányoltak, majd luxusautóikon elhagyták a helyszínt. A jelentések szerint érkezésükkor eleve úgy parkoltak le Mercedesükkel, Lamborghinijükkel és BMW-jükkel, hogy azonnal el tudjanak hajtani a rablást követően. A Dunbart képviselő Michael Grieco ügyvéd viszont azt állítja, öten is eskü alatt vallották, hogy ügyfele nem vett részt a rablásban, míg a Bakert védő Bradford Cohen is szemtanúkra, valamint egy videofelvételre hivatkozik. A 22 éves DeAndre Baker 2019-ben került az NFL-be, miután a drafton az első kör 30. helyén választotta ki a New York Giants. Első évében csapata mind a 16 meccsén játszott, 15-ször kezdőként és 61 szerelést produkált. A 27 éves, Bakerhez hasonlóan szélső védő poszton szereplő Quinton Dunbar 2015-ben kezdte NFL-karrierjét a Washington Redskinsnél, melynek egészen idén márciusig a tagja volt. A fővárosból akkor a Seattle Seahawkshoz került. A tavalyi szezonban 11 találkozón szerepelt és 4 labdaszerzése volt.
Szerző
Témák
NFL rablás óvadék