Nyilas Atilla: Egy fatalista észrevétele

Publikálás dátuma
2020.05.23. 10:41

Fotó: Béres Márton / Népszava
Viszolygok a szájmaszkot viselőktől. Tovább csúfítják az amúgy is visszataszító utcaképet. Ehhez nem lelnek bennem szövetségesre. Szomorú, hogy anyám, nagynéném, barátomék is közéjük tartoznak. Mintha szájkosárban koslatnának az élelmiszerüzlet körül, gazdájuk mellől elkószált ebek. Szánalmas, ahogy elhúzódnak tőlem, bosszantó, ahogy megjegyzést tesznek rám. Még nekik áll följebb. Mi lenne ha, ami nem szokásom, arcukhoz hirtelen közelhajolnék? Elugranának, leugatnának?
Szerző
Frissítve: 2020.05.29. 08:28

Nádasdy Ádám: Birkahús (Részlet A szakállas Neptun című novelláskötetből)

Publikálás dátuma
2020.05.23. 10:20

Fotó: Népszava
Nádasdy Ádám novelláiból megtudhatjuk, milyenek a melegek: éppen olyanok, mint bárki más. Mindeközben mégis olyan kalandokba keverednek, amelyekbe mások nem. Például mit tehet egy magyar fiú, ha Angliában melegbárt keresve éppen egy rendőr akarja útba igazítani? Egy baráti társaság vidéki kirándulásán meddig lehet eltitkolnia egy homoszexuális párnak, hogy nem csak haverok? És mit keres hajnalban négy pucér férfi Rómában a Trevi-kútban? Nádasdy Ádám első, május 25-én, a Magvető Kiadó gondozásában megjelenő szépprózai könyvében szerelmes történeteket olvashatunk arról, hogyan lehet felvállalni az érzéseinket, hogyan lehet úrrá lenni testi és lelki vágyainkon, vagy éppen hogyan uralkodnak azok mirajtunk.
A magasabb megszaglászta, amit az alacsonyabb a kezébe nyomott. – Ez birkahús – mondta, és eltartotta magától. – Az hát, mi lenne, gírosz – mondta az alacsony. Nem volt tiszta a lelkiismerete, ilyenkor kioktató lett a hangja. – Gírosz, tudod? Törökül döner kebab. Ott ettem először. El is felejtettem, tényleg, birkahús. Ezek is törökök ám, tele van velük a Körút. Mindjárt meglátod, ahogy az Oktogonhoz érünk, ott a következő. – Ügyesen harapott a sajátjából, közben folyton forgatta, hogy ki ne buggyanjon. Világoskék rövidujjú ing volt rajta, féltette. – Milyen ügyes hörcsög vagy – mondta a magas. – És hazudsz. Tudtad, hogy birkahús. – Tudtam, de elfelejtettem – mondta az alacsony. – Így írtok ti, ne fárassz, Sándor. – A magas lenézően vállat vont. Az egész testével tudott vállat vonni, laza végtagjai sorra bemozdultak. Nem volt harmonikus jelenség, főleg a nyaka volt hosszú, az arca meg olyan, mint aki mindenen csodálkozik. A gíroszt hosszú karjával sikerült egészen messzire tartania magától. Sándor megkönnyebbült, na végre egy hülyeség. Jólesett neki, ha Alexet hülyeségen kaphatta. A „Tudtam, de elfelejtettem” nem az Így írtok tiben van, és ma reggel valamiért nem szerette Alexet, nem tudta, mi az oka, sőt tudta, hogy nincs oka, az ember fölkel és nem szeret valakit. Nem volt ez ritka, Sándor nyughatatlan volt, mint a foxikutya, állandóan próbálkozott. Ha reggel utálta Alexet, estére megszerette, újra és újra belészeretett, az meg csak nézte, hogy mit akar már megint. Nem tudott együtt mozogni Sándor hintázásával, a belendüléseket gyanakodva nézte, mikor meg a leszálló ág volt soron, azt mondta: na, ugye. Inkább elnézett a feje fölött a távolba, Sándor nem értette, hova, miket lát, amiket ő nem, miért nem figyel az ő csaholós világára, itt vagyok, nem látsz, ezt szokta neki kiabálni, nekem ne mondd, hogy valakit lehet szeretni úgy, hogy az ember nem figyel rá. Aki pedig nem figyel, annak esetleg birkahúst nyomnak a kezébe. – Hú, de nagy tévedés! – mondta hangosan és pördült egyet a járdán. – Jó – mondta fáradtan Alex –, akkor a Tanár úr kérem. De nem kérem. Birkahúst nem. Megfogadtam, mikor anyám meghalt. – Óvatosan áttette a gíroszt a másik kezébe, mint egy macskakölyköt, amely haraphat. Alexnak az volt az elmélete, hogy a válás után az anyja csak azért ment hozzá a mostohaapjához, mert az is imádta a birkát. Elméletei voltak. Lélek és anyag azonosságáról, a házát átjáró erővonalakról, az élet értelméről. Sándor tíz évvel idősebb volt, harminc is elmúlt, az én koromban, mondta, az ember már nem értelmet vár az élettől, hanem örömöt. Nevelni akarta Alexet, tessék kapcsolatokat létesíteni, nincsenek barátaid, még szeretőd se volt rajtam kívül, ez nem egészséges. Alex obskurus antikváriumokba járt, néha Szlovákiába is fölment, ott még kapni dolgokat. Horoszkópot is tudott csinálni, kettejüknek közöset, hiszen tulajdonképp egyetlen ember vagyunk, mondta, a név kötelez: Molnár és Müller, az ugyanaz, csak németül, az Alex meg igazából Alexander, a Sándor régi változata. Molnár Alex egyenlő Müller Sándor, mondta jelentőségteljesen. Sándor nem nézte meg a közös horoszkópot. – Tudd meg, hogy én imádtam a birkaszagot nálatok – mondta egy idő múlva. Alex anyja és mostohaapja versengve főztek birkaételeket, egyik jobb volt, mint a másik, Sándor mint haver odaszokott, evett mindenből. – A nyál a számban! Apuék a múltkor is elkezdték, hogy a régi szép idők, mikor hordtam anyádtól a kóstolót. – Almás mintás lábos, ugyanolyan fedővel. Kidobtam – bólogatott Alex. – Szegény. – Szegény – mondta Sándor. Nem akart vitát nyitni arról, hogy a mostohaapa rendes ember volt-e, és ha nem, levon-e ez bármit a fokhagymás birkasültjeinek értékéből. A vége felé Sándor gyakran a mostohaapával evett kettesben, mert Alexnak mindig dolga volt, ha az öreg birkát csinált. – Nem szerettem – mondta Alex. – Elvből. Téged sose undorított? Őszintén. – Oh, no – mondta Sándor. – Valahányszor elmegyek Egerben a Birkacsárda előtt, te jutsz eszembe, föl is izgulok. – Birkával kéne szexelned, hogy oldódjanak a gátlásaid. – Adott egy kokit Sándor fejére. – Ezt azért kaptad, hogy oldódjanak a gátlásaid. Megint nem szeretsz. – Ezt neked még sose mondtam, Alex, de az ágyneműdnek is birkaszaga volt az első pár alkalommal. Aztán megszoktam. – Dehogy szoktad meg, kidobtam az ágyneműt, mikor a mostohaapám végre elköltözött. – Kidobtad?! – Bevittem Egerbe, a Vöröskereszthez – visszakozott Alex. Bár az életvitele (Sándor szerint) képtelenül kusza volt, nem lehetett dolgok meggondolatlan kidobásával gyanúsítani. Ő pontosan érzi, mondta mindig, hogy mit kell kidobni és mit megtartani. A háza, mióta ő volt benne a felnőtt, abszurd volt, Sándor nem is lett volna hajlandó odaköltözni hozzá, például volt három tökgyalu, de dugóhúzó nem volt, a borosüvegből bicskával kellett kifaragni a dugót, Sándor hiába hozott dugóhúzót kétszer is, azok hamar eltűntek, és Alex háza önszabályozó módon visszaállt a három-tökgyalu–nulla-dugóhúzó állapotra. Sándor praktikus logikája nem tudott ezzel mit kezdeni, indoklást követelt, meg fogod bánni, értsd meg, egészséges arányt kell tartani. „Egészséges”, ezen a szón rengeteget huzakodtak, Sándor számára kulcsfogalom volt, Alex viszont csak megvetéssel volt hajlandó kiejteni: már megint egészséges vagy, Sándor. Hiába próbált Sándor úgy tenni, mintha ez bók lenne és nem sértés, Alex mindig győzött. Ha kellett, nagyon is figyelt Sándorra, megtalálta benne a duzzogást, mint masszőr az izomcsomót. Sándor a kapcsolatukat sokszor megalázónak érezte, szerelem ide-oda, hogy jön ez a zöldfülű, ez a té­tova nappali bagoly ahhoz, hogy őt oktassa? És főleg, hogy az ő kis hűtlenségeit – fölényes arccal! – megbocsássa neki, holott azok tényleg jelentéktelenek voltak, kiserdő, pályaudvar, konditerem öltözője, ilyesmi, azokért legföljebb hisztérikus féltékenységi jelenetet lehetett volna rendezni, vagy legyintve napirendre térni fölöttük. De Alex megbocsátott. – Edd meg te – mondta Alex –, és ne próbálkozz folyton. Veszek a Mekiben egy hamburgert. – Ne!! – Sándor a szívéhez kapott. – A nemzetközi nagytőke? Oda mi nem járunk, még itt Pesten se. Bárki megláthat. – Kezdte szeretni Alexet, erre várt reggel óta. – Sándor, állj le, nem vagyok a feleséged. – Ezt nem állítanám ilyen felhőtlen biztonsággal. – Lemondasz rólam egy jó poén kedvéért. Kár. – Engem a szex már nem érdekel, csak a pénzügyek – mondta Sándor. Befejezte a gíroszt, elvette Alexét, peckesen kezdett vele járni, mint gömbölyű bankárok régi fényképeken, sétapálcával. Kicsi volt, duzzadó és sima, mint egy keljfeljancsi. A saját gíroszát megette, elkezdte enni a másikat.
Szerző

Egressy Zoltán: Vándorbéke

Publikálás dátuma
2020.05.23. 10:06

Fotó: Markoszov Szergej / Népszava
ég az ég mindig halált akar tűzzel szórja tavaszaidat hálót dobott, lelket, egyszer rád nem enged fel valami miatt az ég téged lassan eltakar ligetek hullanak ligetek hullanak hihetni-e már a lomposarcú búnak vendég vándorbéke remetevad réme hervadást hasít-e lelkek lelkesére duzzadoznak-e már – sárgömbök a hóban – legutolsó csendet idelapozóan játszó tavaszokat karanténba zárók vízesés-sodrásra törmeléket rázók ligetek véreznek ligetek még állnak prédái a lázas harcrabuggyanásnak százszorszép fényekben égne a varázs ha nem fújódna szél a vérező parázsra ég az ég mindig halált akar tűzzel szórja tavaszaidat hálót dobott, lelket, egyszer rád nem enged fel valami miatt az ég téged lassan eltakar
Szerző
Témák
halál tavasz