Az örök rettenetes gyermek

Publikálás dátuma
2020.06.02. 09:00

Fotó: AFP/Photo12
Aki túl a popcornmozin túl bármilyen szinten érdeklődik a filmművészet iránt, annak ma is megkerülhetetlen Rainer Werner Fassbinder életműve, annak hatása.
Az 1982-ben elhunyt Rainer Werner Fassbinder május 31-én lett volna hetvenöt éves. Gyakran teszi fel az ember a kérdést, mi volna, ha még ma is alkotna, miután bő tizenöt éves pályafutása során számos mozgóképes remekművela mai napig hatást gyakorol a filmművészetre. Művészete mégis színházi alapokon nyugszik, saját rendezéseit antiszínháznak nevezte, mint egy válságban lévő előadóművészeti ág részeként. A drámaiságot álláspontja szerint valamely szemantikai többértékűség jellemezte, jelentészavar okozatainak láncolataként. Úgy vélte, minden konfliktusnak több lehetséges „magyarázata" van, a megoldás után pedig még több valószínű értelmezése. Tehát a szimbolikus jelleg világos esetéről van szó. Vagy ha úgy tetszik: Brecht epikus színházának továbbviteléről, extremitásba hajló újra gondolásával. A szabályok lebontása filmes ars poeticáját is meghatározta, lázadónak tartotta magát – ebben Jean-Luc Godard volt az ideálja. Fassbinder gyorsan élt, alkotott és halt meg. Mindössze harminchét évesen, kokaintúladagolásban távozott az élők sorából, de addigra már több mint negyven játékfilmet elkészített, amelyek a filmtörténelemben az új német film gyöngyszemeiként kaptak helyet. Legendás karakter volt – nemcsak a filmjei voltak tele kínnal és gyötrelemmel, hanem maga a vele való közös munka is. A reggelire megivott legalább tíz cuba libréből olykor egy-egy az operatőrén landolt, gyötörte a színészeit, féltek tőle az emberek. Ugyanakkor mindenki egyetértett abban: kivételes tehetséggel álltak szemben. Tarr Béla Werckmeister harmóniák című filmjéből is ismerős Hanna Schygulla volt a leghíresebb túlélője vehemens karakterének, ő a rendező mintegy huszonhárom alkotásában szerepelt. Fassbinder nála megértette: a színész csak akkor lesz jó egy-egy szerepben, ha jól érzi magát a forgatáson.
Kemény személyisége érzékeny alkotót takart: Fassbinder filmjeinek alapvető műfaja a melodráma. Néha már a cím is utal arra, milyen szenvedéseken mennek át a filmek hősei. A félelem megeszi a lelket (1974) beszédes filmcím: egy német özvegy a nála húsz évvel fiatalabb arab bevándorlóval való románca cseppet sem egyszerű a korabeli német társadalomban. A Maria Braun házasságában (1979) középpontjában a szegénység és nehézségek legyőzése, a szexualitás. A második világháborúból férjét hiába visszaváró nőa vonzerejét hasznosítja a férfiakkal szemben – a Mariát alakító Schygulla leginkább ezzel a szerepével futott be a nagyvilágban. A szabadság ököljogában (1975) maga a rendező is szerepelt, a munkásosztálybeli Franz Biberkopfot alakította, aki kisebb vagyont nyert a lottón, így a hetvenes évek nyugat-német társadalmának elitebb, de leginkább dzsentri köreibe is belépést nyer, ahol megismerkedik élete szerelmével, Eugennel. Ám az elfogadás és Eugen érzelmei, amint elfogy a pénz, azonnal köddé válnak. Fassbinder e filmjében a homoszexualitás ábrázolása önéletrajzi jellegű, noha a rendező mindkét nem iránt vonzódott. Bár általában inkább szeretői voltak olyan sorssal, mint A szabadság ököljogában Biberkopf: kettő közülük felakasztotta magát. A Fassbinderre két hónapon keresztül emlékező budapesti Goethe Intézet május 31-én tartotta az online premierjét a mester 1968-ban írt, Vendégmunkás című darabja olvasószínházi előadásának. A szöveg, Weiss János újrafordítása, Funk Iván rendezésében, streaming környezetben tökéletesen beleillett korunk karanténprodukciói közé. A rendező a szereplőkre – akik úgy tűntek fel a képernyőn, mintha egy Zoom-konferencia résztvevői volnának – olykor rázárta az ajtót, amelyet fémes zajjal tett erőteljesebbé. A címszereplő, Jorgosz arcnélküli szereplő, gyakran csak beszélnek róla. A darab kegyetlenül tükrözi Fassbinder szégyenét és megvetését, amit a saját származása iránt, a német polgárság iránt érzett – amikor és ahogy reagálnak a vendégmunkás érkezésére. A hatást nem gyengíti a karanténkeret, sőt lehengerlő erőt ad a kommunikációképtelenségnek, az egymás mellett való „elbeszélésnek”. A végkifejlet kellemetlen, olyan fassbinderi módon – azaz nincs különböző rasszizmus, a gyűlölet egyetemes.

Jön az életrajzi film

A hetvenötödik évfordulóra időzítve debütált a neten és az épp működő német mozikban a Rainer Werner Fassbinder életét bemutató, Enfant Terrible (Rettenetes gyermek) című film előzetese – adta hírül a Screen International. Rendezője, Oskar Roehler elmondása szerint a mű 1969 és az 1982 között történt dolgokat mutatja be, kendőzetlen őszinteséggel. A Fassbindert alakító Oliver Masucci szerint a film tisztelgés és egy lehetséges értelmezés. A film az idei cannes-i fesztiválon lett volna versenyben, A félelem megeszi a lelket 1974-ben a a FIPRESCI-díjat nyerte el a Croisette-n. A forgalmazás terén jelenleg csak az biztos, hogy az Enfant Terrible premierje októberben lesz a németországi mozikban.

Témák
film színház
Frissítve: 2020.06.03. 09:26

Meghalt Christo, a világhírű csomagolóművész

Publikálás dátuma
2020.06.01. 10:58

Fotó: Paul Zinken / AFP
Az alkotó 84 éves korában, New York-i otthonában hunyt el.
Meghalt Christo bolgár származású csomagolóművész, aki a világ számos emblematikus épületének és tájképi elemének, köztük a párizsi Pont Neuf híd és a berlini Reichstag épületének művészi színvonalú becsomagolásával vált világhírűvé 2009-ben elhunyt feleségével, Jeanne-Claude-dal. Vasárnap hunyt el 84 éves korában New York-i otthonában – közölték alkotótársai. Christo Vlagyimirov Javacsev néven született Bulgáriában. Tanulmányait 1952 és 1956 között a szófiai Képzőművészeti Főiskolán, majd a bécsi és a prágai Képzőművészeti Akadémián végezte. 1958-ban Párizsba, majd 1964-ben New Yorkba költözött. 1973-ban megkapta az amerikai állampolgárságot. Az 1960-as évek pop-art irányzatával rokon concept-art egyik első képviselője. Ez az irányzat szakít a művészi kommunikáció tárgyias formáival, és kifejezetten a gondolati, elméleti, az elanyagtalanításon alapuló verbális megalapozásra helyezi a hangsúlyt, a néző befogadóképességére bízva kívánja létrehozni magát a műalkotást. Christo 1958-ban kisebb-nagyobb tárgyak becsomagolásával kezdte, 1961-től foglalkozott középületek, tájelemek becsomagolásával. Legismertebb ezek közül a párizsi Pont Neuf híd (1976-85), a chicagói Modern Művészeti Múzeum (1969) és a berlini Reichstag épületének (1995) becsomagolása. Az Egyesült Arab Emírségekben hordókból épített piramist (masztaba) 2007-ben, 2018-ban újabb masztabát épített a londoni Hyde Parkban lévő Serpentine tavon. Legutóbb a párizsi Diadalív (Arc de Triomphe) becsomagolásán dolgozott, de a koronavírus-járvány miatt ezt jövőre halasztották. A francia főváros egyik jelképének számító Diadalív becsomagolásához 25 ezer négyzetméternyi újrahasznosítható műszálas szövetet és 7 kilométernyi vörös kötelet akart felhasználni.
Szerző

A rejtélyek csapdájába csalva

Publikálás dátuma
2020.05.30. 12:30

Évszázadok óta zavarba ejtő kérdéseket szegez a tudomány képviselőinek az angolna. Patrik Svensson könyve az állatot övező rejtélyek mentén kalauzolja az olvasót.
„Az angolna születése pedig így történik: az Atlanti-óceán északnyugati részén jönnek világra, az úgynevezett Sargasso-tengerben, amelynél találóbb helyzet elképzelni is nehéz az angolnák létrejöttéhez. A Sargasso-tenger ugyanis nem egy jól meghatározott víztömeg, inkább egy tenger a tengerben.” E sorokkal kezdődik Patrik Svensson esszéregénye, amely elsőre elidegenítőnek tűnő témája ellenére, vagy épp azért, egészen rendhagyó olvasmány. A Tenger a tengerben. A Sargasso-titok című könyv olvasásakor egy apa-fiú kapcsolat tanúi leszünk, miközben az ismerősünkké fogadunk egy nyálkás, tekergőző tengeri lényt. A tudomány évszázadain, tévedések és felfedezések során át kalandozunk az elbeszélővel, akinek az angolnákhoz fűződő viszonya korántsem nevezhető szokványosnak.
A hal, amely már Arisztotelészt és Freudot is foglalkoztatta, létezésével kérdőjelként ágaskodik a természettudományos tények sorában. Élete nagy részét a várakozás és az utazás hatja át: az európai angolna (Anguilla anguilla) a Golf-, az Észak-atlanti-, a Kanári-, és az Egyenlítői-áramlat által közrefogott ötmillió négyzetkilométeres, meleg víztömegben jön világra, majd kikelését követően több ezer kilométert tesz meg az európai partoknál kiválasztott lakhelyéig. Tizenöt és harmincéves kora közt azonban úgy dönt, ideje szaporodnia, és ismét hosszú útra vállalkozik, vissza a Sargasso-tengerbe, ahol az ikrák megtermékenyülnek, majd az állat elpusztul. A tudomány jelen állása szerint így telik az angolna élete, ám máig nem sikerült válaszokat találni egyes kérdésekre: miért épp az óceán e pontján születik; mi értelme a sok utazásnak; mi történik a megtermékenyítés után. A hűség, a hagyományok és az emlékezés szimbólumaként ismert élőlény újra és újra csapdába csalja az embereket, s a faj azzal fenyeget, hogy a rejtélyek megfejtése előtt kihal.
A svéd szerző alapos és szórakoztató módon járja körbe a témát: kulturális, társadalmi, fogyasztási, környezetvédelmi szempontokat egyaránt megismerünk, és a családi, nemzeti tradíciók erejével is szembesülünk. Az írás – a napjainkban elterjedt, szemlélődésre, befelé figyelésre, tudatos lassulásra utaló kifejezéssel élve – igazi slow élményt kínál. Az ismeretterjesztés finoman fonódik össze az elbeszélő személyes történetének sodrásával: ha egyszer beszippant, Patrik Svensson könyvét nehéz letenni. Infó: Patrik Svensson: Tenger a tengerben. A Sargasso-titok, Athenaeum Kiadó, 2019. Fordította: Papolczy Péter
Szerző
Témák
könyv angolna