Gulyás Gergely;koronavírus;kormányinfó;

2020-06-04 10:28:02

Gulyás Gergely szerint Kövérnek mindenben igaza van, és a maga részéről nagyon várja az összeeresztést

590 milliárd forintot költött a kabinet a járvány elleni védekezésre.

Gyors főhajtás a trianoni tragédia előtt, illetve a nemzet előtt, amelyik egy befejezett gyilkosság ellenére is életben maradt – így kezdte a mai kormányinfót Gulyás Gergely. És egyben bejelentette, hogy a kormány azt szeretné, ha a Citadellán egy új múzeum jöhetne létre, mégpedig a magyar szabadságnak szentelve.

Azért azt a Miniszterelnökség vezetője egyértelművé tette, hogy Trianonra emlékezve sincs nemzeti egység – ugyanis igaznak tartja Kövér László mondatait arról, hogy a baloldal az utóbbi száz éve rendszeresen rátámadt nemzetére. Azt, hogy az ellenzék nem szólalhat fel a parlament Trianonra emlékező díszülésén Gulyás Gergely épp valamiféle egység jeleként értelmezte, mondván: azzal, hogy csak a házelnök és az államfő beszélhet, épp a pártpolitikát akarják távol tartani a nemzeti tragédiától.

Aztán aktuálpolitika, és sikerjelentés arról, hogy Magyarország mennyivel sikeresebben védekezett a járvány ellen, mint Nyugat-Európa bármely más országa. De ennek ellenére a kormány továbbra is szárazon tartja a puskaport – így marad a járványügyi válsághelyzet. Ami a most lecsengő rendkívüli jogrendtől annyiban különbözik, hogy a kabinet a jövőben nem kormányozhat rendeletekkel. (Hogy a sikerességnek mi volt az ára, arról Gulyás Gergely részletekkel nem szolgált, egy ökölszámot viszont mondott: 590 milliárd a járványügyi számla.)

A Miniszterelnökség vezetője szerint az így is rendkívüli jogokat biztosító válsághelyzet azért indokolt, mert a második hullám – legalábbis a virológusok szerint – közeleg, és megeshet, hogy lesz harmadik hullám is.

Ennek ellenére a tömegrendezvények ugyan tilosak, de a veszélyhelyzet megszűnése után (valamivel június közepe után) a mozik, színházak, fürdők kinyithatnak – és azonnali hatállyal lehet autóskoncerteket rendezni. (Az idősotthonok és a kórházak láthatóságáról a tiszti főorvos dönt.) A maszkhasználatról és a kötelező távolságtartásról az operatív törzs rendelkezik, ahogy az idősek vásárlási sávjáról is.

A kormány most a gazdaság újraindítására koncentrál. A befektetésösztönzés érdekében a kormány többek között a szociális hozzájárulási adó 15,5 százalékra csökken, a kisvállalkozási adó 11 százalékra szelídül, illetve a cégek teljes nyereségüket félre tehetik – társaságiadó-mentesen – egy négy éven belül megvalósítandó, 10 milliárd forintot meg nem haladó beruházásra.

Ezzel párhuzamosan az önkormányzatoknak pedig 200 milliárd forintos kedvezményeshitel-keretet nyit a kabinet. Továbbá a kormány menedzsel egy kulturális mentőcsomagot is, ennek összege – 5,1 milliárd forint, szükségességéről és szétosztásáról a Magyar Művészeti Akadémiával párban döntött a kormány.

Ami viszont a gazdaságot számos elemzés szerint átitató korrupciót illeti, Gulyás Gergely nem idegeskedik. Abba a tévedésben nem szabad esni, hogyha egy nemzetközi szervezet javaslatokat tesz, azokat meg is kell fogadni, kommentálta a Miniszterelnökség vezetője azt, hogy az Európa Tanács korrupcióellenes szervezetének (GRECO) ajánlásait csak részben fogadta meg a kormány.