Omerta

Emlékszem, amikor vagy hét éve a Parlamentben egy fideszes ismerősömnek félhangosan megemlítettem Simicska Lajos nevét, ijedten összerezzent, mondván, ne hozzam ilyen kellemetlen helyzetbe, hisz itt „a” nevet nem szokás kiejteni. Mindenki tud mindent, nyilván, épp ezért él a hallgatás, az omerta törvénye. Igaz, hol van már Simicska Lajos, ugye. (És persze azóta Kövér László az ilyen találkák lehetőségét is csírájában elfojtotta.)

A NER fantáziátlan. A kipontozott rész felett Simicska Lajos nevét azóta egyszerűen átírták Mészáros Lőrincére. Most Orbán Viktor felcsúti, stróman-szerű cimborája az, akihez ömlik a pénzünk. Ő az, akit a közvagyon-osztó bizottságok valahogy mindig támogatásra érdemesítenek. Akivel az állami szervek sokkal inkább segítőkészek, semmint hogy mindenféle csipcsup ügyekkel zavarják. Köreikben ma Mészáros Lőrinc nevére rezzennek össze.

Távol álljon tőlem, hogy összevessem Simicska Lajos és Mészáros Lőrinc zsenijét. De ahogy látom, utóbbi is úgy viselkedik, mint aki mindent megtehet. Ha pedig az üzletelgetésbe meg lepapírozgatásba egy-egy kisebb hiba csúszik, nyugodt lehet afelől, hogy valamiképpen úgyis elboronálják. Ez viszont egyre merészebb akciókba sodorja, és nem látni, hol a vége.

Üzemet venni, alapítani, tulajdonolni első látásra jó ötlet. De egy gyár veszélyes üzem. Kicsit azért érteni kell hozzá. Legalábbis bonyolultabb a gázszerelésnél. Nem elég „jó szakemberekre” bízni. Ily formán Észak-Magyarországnak Mészáros Lőrinc megjelenése már most súlyos, ha nem kiheverhetetlen károkat okozott.

Jó ötletnek tűnt először megvenni a Mátrai Erőművet. Mert... mert hát Orbán Viktornak kellett. Mert elirigyelte az előző német gazdák nyereségét. De hát rögtön jöttek a bajok, balesetek, veszteségek. Az állami MVM – Mészárosék tanácsadójára hallgatva – „szerencsére” hamar, tízmilliárdjainkból megvette a lerobbant, környezetszennyező, bezárásra ítélt szénblokkokat.

Közben viszont a telephelyen a felcsúti pénzmágus felhúzott egy keményítőgyárat. Papíron biztos jól működött. A tavalyi átadás után azonban a környéket több hullámban is orrfacsaró bűz terítette be, a patakokon pedig szenny fodrozódott. A hatóságok az erőművel egyetemben először hárítottak és vizsgálódásokra hivatkoztak. Hamar bebizonyosodott, hogy a szennyet az erőmű eresztette a vizekbe, így őket megbírságolták. Ám felmerült, hogy az anyag eredendően a Viresol nevű keményítőüzemből került az – erőmű működését évtizedek óta zavartalanul segítő – belső víztározóba. A Mészáros-cég hallgatott és perekkel fenyegetett. Az elmúlt fél év során elejtett egy-két szó és kiszivárgott irat ugyanakkor immár egyre egyértelműbben utal a Viresol kizárólagos felelősségére. Igaz, fellebbeztek. A hivatalos akta máig titkos, így az sem tudható, a Mészáros-cég elejét vette-e azóta a hasonló szennyezéseknek.

Belegondolni is tereh, mi lesz a kelet-magyarországi gáz- és áramhálózattal, amire Orbán Viktor barátja szintén kivetette a hálóját. Remélem, a gázcsövet azért még felismeri.