Fokozatok

Már akkor ott motoszkált az ember agyában, hogy miért pont katonának meg közmunkásnak állnának leginkább a munka nélkül maradtak, amikor áprilisban meghirdette a kormány a kisember-mentő programjait – de az, hogy mekkora tévedés volt mindkettő, csak a héten bizonyosodott be. A miniszterelnök nagyvonalúan 200 ezerig engedte volna felfutni a közfoglalkoztatotti létszámot, egyik államtitkára azonban elkotyogta, hogy hetek óta jóval kevesebben vannak, mint a januári százezer fő. Mindössze 88 ezer embert csábít az országban a nettó 54220 forintos közmunkás bér.

Katonának csak hatszázan jelentkeztek, mert a felkínált nettó 120 ezret megkapja egy kevésbé kiképzett segédmunkás is, akit minimálbéren vesznek fel, s ha valaki az elmúlt három hallatlanul sikeres gazdasági évből egyet jó pénzen le tudott dolgozni, annak három hónapig ugyanezt az összeget álláskeresési járadék címén is átutalhatják. Ez a maximum, az átlagos összeg csak 101 ezer, azért meg pláne nem tolonganak a rutinos, sokat próbált munkanélküliek, hisz többet kap faluhelyen az idénymunkás.

Ezeket a lehetőségeket kínálta a kormány közvetlenül a dolgozóknak, a többi munkahelyvédelmi program milliárdjai a cégekhez, vállalkozókhoz kerültek. Nyilván jó helyre, de a falujába visszakényszerült munkásember is oszt meg szoroz, és most azt mondja, inkább megvárja a vállalata talpra állását, hátha visszaveszik.

Március óta minden megyében nőtt a munkanélküliség, Borsodban és Nógrádban 10 százalék fölötti, a baranyai Kistamásiban majdnem 45 százalék. Mégsem biztos, hogy ez a legnagyobb baj. A valódi, járványtól független kegyetlenség az, hogy például egy kisközség, Alsószentmárton 281 munkanélkülijéből csak 17 ember kap álláskeresési járadékot, ketten más segélyt, 112-en 22800 forintos foglalkoztatást helyettesítő támogatást, amiből már lehetetlen megélni. A munka nélkül élők több mint fele, 150 ember azonban nem kap egyetlen fillért sem a kormánytól.

Ez így volt a válság előtt, így van ma, és amíg Orbán Viktoron múlik, így is marad. Ez a baj.