labdarúgás;

2020-06-30 10:30:00

Három döntő egy napon

Minden idők ötödik legjobb mérkőzésének választották Angliában az 1954-es magyar-uruguayi labdarúgó-világbajnoki elődöntőt.

Tessék a naptárra nézni illő tisztelettel! Mert június 30. az a nap, amelyen a valaha oly dicsőséges magyar labdarúgó-história legnagyobb sikerű mérkőzését játszották. Ilyen meccs csak kettő lehet: az 1938-as és az 1954-es vb-elődöntő.

Amivel az ötvennégyes ütközet megelőzi a tizenhat évvel korábbit, az az, hogy Lausanne-ban a világbajnoki cím védőjét múlták felül honfitársaink, akik a negyeddöntőben az előző torna másik döntősét, Brazília csapatát győzték le.

A magyar–uruguayi találkozót a Telegraph 2007-ben (!) minden idők ötödik legjobb futballmeccsének választotta. Sebes Gusztáv szövetségi kapitány már a helyszínen azt mondta a kétszer negyedórás hosszabbítás után kivívott 4:2-ről: „Soha nem látott nagy mérkőzést szurkoltam végig.” Hozzátette: „Kocsis Sándor egészen kiemelkedő teljesítményt nyújtott.” Pedig Kocsisnak a játék közben behúzott egyet Luis Cruz, ezért Kreisz Lászlónak a döntő előtt ki kellett húznia a csatár fogát.

„Először tettem ilyet harmincéves sportorvosi praxisomban” – mondta a doktor.

A százhúsz perctől az egész világ odavolt, mindenfelől zúdult az áradozás. A zürichi Sport azt írta: „Bravó mindkét együttesnek! A sport nagy győzelmet aratott e mérkőzésen.” Az AFP francia hírügynökség így méltatta a meccset: „A vb-döntőnek is beillő mérkőzés beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A világbajnoki cím védője azzal a csapattal találkozott, amely legméltóbb utóda lehet a világ labdarúgásának élén.” A Reuters brit hírügynökség korabeli összefoglalója szerint „minden szépséget megtalált a néző e küzdelemben, amelyből a taktikailag és erőnlétben jobb magyarok kerültek ki győztesen, teljesen megérdemelten.” A Tribune de Lausanne ekképpen bókolt: „Le a kalappal az előtt a csapat előtt, amely Uruguayt és Brazíliát is legyőzte!” A Solothurner Zeitung „a vb legizgalmasabb, legszínvonalasabb mérkőzését” látta, míg a francia L'Equipe azt fogalmazta meg: „Magyarország válogatottja egy hét alatt három vb-döntőt játszik.”

Három lett volna az igazság... Vittorio Pozzo, az 1934-ben és 1938-ban vb-aranyérmes squadra azzurra szakvezetője kijelentette: „Most teljes egészében valóra válik 1952-es jóslatom, amely szerint a magyar csapat viszi el a pálmát az olimpiai futballtornán, legyőzi Londonban Anglia legjobbjait, és megnyeri a világbajnokságot.” Roque Maspoli, a megbabonázott uruguayi kapus hasonló szellemben nyilatkozott: „Egész vagyonomat feltenném a magyar csapat világbajnoki győzelmére.”

Kár, hogy mindketten vesztettek (volna) honfitársainkkal együtt.

Ám az elődöntőben még minden rendben volt. Sebes Hidegkutit játszatta Puskás pozíciójában, és Palotást rendelte vissza Bozsik mellé. A szisztéma működött: Czibor, valamint Hidegkuti góljával a második félidő elején 2:0-ra vezetett a Grosics – Buzánszky, Lóránt, Zakariás, Lantos – Bozsik, Palotás – Budai II, Kocsis, Hidegkuti, Czibor összetételű tizenegy. Az utolsó negyedórában azonban Juan Hohberg duplázott, így ráadást kellett játszani a lausanne-i esőben. Juan Schiaffino a századik percben a jobb kapufára lőtt (huh....), majd Kocsis Sándor a 110. és a 117. percben egyaránt Maspoli hálójába fejelt. Grosics Gyula, a másik kapus úgy érezte: „Kettő-null után mintha megállt volna az idő.” A lelátón drukkoló Puskás Ferenc azzal viccelt: „Ilyen sokszor még egy meccsen sem lendítettem lövésre a lábam.” Bozsik József pedig a következő szavakkal summázott: „Az uruguayiak ugyanúgy futballoznak, mint mi. Csak mi egy kicsit jobban.”

A győzelem nyomán idehaza közzé tették, hogy „az ország szinte valamennyi italboltjában, éttermében, cukrászdájában és szórakozóhelyén” hallható a rádió közvetítése a vb-döntőről. Csakúgy, mint a fővárosi fürdők közül a Palatinuson, a Gellértben, a Szabadság (Dagály) fürdőben, Pünkösdfürdőn és a csillaghegyi strandon. Több vidéki városban a főtérre helyezték ki a megafonokat.

De négy nappal később már nem született diadal. Ám az elődöntőről még 2014-ben is az jelent meg a brit sajtóban: „Mindkét csapat nagyszerűségének emlékműve marad.”

Szép volt, fiúk!