Előfizetés

Heti abszurd: Ez elment vadászni...

Nagy B. György
Publikálás dátuma
2020.07.05. 07:27

Fotó: Bruzák Noémi / MTI
Most „tetemre hívás” nélkül lehet vadászni, hisz amíg ült a parlament, az ellenzék háromhetente személyében kérdezhette a kormányfőt, azonban most hónapokig mellőzheti a szembesítést.
Vége a vadászszezonnak, somolygott Orbán Viktor, deklarálva, hogy a héten annyi a parlamenti ülésszaknak, így nem zaklathatják azonnali kérdésekkel mindenféle ellenzéki képviselők. A szája szögletében üldögélő kajánság egyértelművé tette, hogy ebben a felállásban nem ő a zsákmányállat, és aki nehezebben boldogul a gesztusnyelvvel, annak a kormánypárti média egyértelműsítette (Orbán Viktor lemosta az ellenzéki képviselőket a pályáról a parlamentben – az Origo szíves közlése), hogy ebben a vadászatban a nyúl viszi a puskát. Persze lehet, lehet, hogy a nyúl nem a legmegfelelőbb állati megtestesülés. Stílusát tekintve címezhetnénk például tapírnak – a Lánchíd felújítása kapcsán Karácsony Gergelyt Mekk mesterként emlegette (aki át akarja érezni a hasonlat sértő voltát, az tekintse meg azt az epizódot, amikor a kétbalkezes kecske házat épít a disznófamí­liának). Mohósága alapján titulálhatnánk rozsomáknak (magyar nevén: torkosborz), e robusztus menyétféle észak-amerikai példányai elől még a grizzly is kitér, sőt prédáját is átengedi – és bizony a kormány épp most nézte ki magának a Hajógyári-szigetet, amin ezer fát döntene ki, hogy rejtélyes indokkal gátakkal vehesse körbe (a védekezési stratégia arra utal, hogy változna a funkciója). Szóval számtalan párhuzam kínálkozik, mindenki állatosítsa kedve szerint a miniszterelnököt. Aki miközben fennszóval hirdette, hogy vége van, pontosan tudja, hogy épp kezdődik a szezon. Ráadásul most „tetemre hívás” nélkül lehet vadászni, hisz amíg ült a parlament, az ellenzék háromhetente személyében kérdezhette a kormányfőt, aki most hónapokig mellőzheti a szembesítést. És ha szezon, akkor persze Balaton. Amiről a CNN olyan helyre kis tudósítást közölt, hogy most már nemcsak a magyaroknak, de az egész világnak a „Balaton a Riviéra”. A magyar tengert pedig a NER-elit nyugodtan nevezheti a „mi tengerünknek” (eredetiben Mare Nostrum, és a Róma uralta Földközit jelölte). Ide toboroz most turistákat az állami kommunikáció „járvány idején biztonságos hazai tájon nyaralj!” mondással. A tólátogatók vagyonosabbját pedig a kisebb és nagyobb potentátok vadásznák le, persze ehhez előbb uniós forrásokat kell elejteni. Itt van például egy ötcsillagos golfhotel, amit az állam 1,7 milliárddal dotál, ám ezt a summát a beruházó még 1,5 milliárddal egészítené ki. Utóbbi tétel uniós forrásból érkezhet, mégpedig egy „posztoperatív rehabilitációs központ” kialakítása okán. Prózaibban ez annyit tesz, a beruházó az ötcsillagos ­hotelt alkalmassá teszi arra, hogy ott élsportolók és celebek lábadozzanak, gyógyulásukat pedig luxuskörülmények között végrehajtott sportolás (lásd: golfozás) segítse elő. Persze ha ritkán is, de megesik, hogy a préda kitör a hajtókörből. Például a kormány kiszervezte volna a balatoni hajózási cégből a nyereséges vitorláskikötőket egy külsős cég működtetésébe, ám a terv végül elbukott, lényegében fideszes polgármesterek ellenállásán. Közülük egy állt ki egyértelműen a projekt ellen, és napokon belül lemondani kényszerült – a pletykák szerint azért, mert a vadászok irányt váltottak, és a célkeresztbe Balatonszemes első embere került. Úgyhogy ennyit arról, miszerint vége a vadászszezonnak.

Szabadstrandok a süllyesztőben

Vas András
Publikálás dátuma
2020.07.04. 19:15

Fotó: Röhrig Dániel / Népszava
Rohamosan csökken az ingyenes fürdőhelyek száma a Balatonnál, idén már csak 64 olyan partszakasz akad, ahol belépődíj nélkül lehet mártózni.
A szűkülő ingyenes tér egyre inkább elérhetetlenebbé teszi a tavat a kispénzű családok számára, a nyaralók kiadásait pedig tovább növeli. Egy ellenzéki törvénymódosítás előírná: minden balatoni településen legyen legalább egy szabadstrand. Az önkormányzatok azt panaszolják: a kormányzati elvonások miatt kevés a pénzük, miközben nekik nagyon is sokba kerül az ingyenes strand. 
A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet parti településein – ha a településrendezési eszközben erre kijelölt terület nem áll rendelkezésre – ki kell jelölni legalább egy közhasználatú játszóteret, sportpályát vagy közkertet (városokban közparkot), ezen túlmenően legalább egy ingyenesen igénybe vehető strandot vagy egyéb fürdőhelyet, amennyiben a kijelölés természetvédelmi érdeket nem sért” – olvasható a DK-s Arató Gergely által benyújtott törvénymódosításban, amellyel a Demokratikus Koalíció azt szeretné elérni, hogy minden balatoni településen legyen legalább egy szabadstrand. A tó körül ugyanis rohamosan csökken az ingyenes fürdőhelyek száma, a Balatontipp gyűjtése szerint az idén már csak mindössze 64 olyan partszakasz akad, ahol belépődíj nélkül lehet strandolni. A negyven, tóparttal rendelkező önkormányzat közül húsz egyáltalán nem biztosít ingyenes strandot, s csak fél tucat településen, Balatonkeresztúron, Balatonfenyvesen, Balatonbogláron, Balatonszemesen, Zamárdiban és Örvényesen nem kell sehol fizetni a parthasználatért. Az északi parton Örvényes mellett már csak Tihanyban akad néhány hely, ahol ingyen lehet fürdeni. A szabadstrandok számának csökkenése érzékenyen érinti a kis pénzű családokat is. Sokaknak ugyanis épp az ingyenes fürdőhelyek jelentik az utolsó esélyt arra, hogy egy-egy nyári napon fürdőzhes­senek. Ha például egy kétgyerekes budapesti család hűsölni szeretne, akkor számukra elérhetőbb a Balaton, mint a legtöbb fővárosi strand. Egy Budapest–Siófok oda-vissza vonatút egy négytagú családnak 6600 forintba kerül. Ehhez képest például a Palatinuson 10 200 forintot kell fizetni a családi jegyért. Rögtön más lenne a helyzet, ha a Balatonnál még strandbelépőt is kellene fizetni. A Balatontipp összesítése szerint ugyanis a tónál az idén a legolcsóbb belépő 500, a legdrágább – a füredi Esterházy strandon – 1700 forintba kerül. Nem véletlen, hogy Az Összefogás a Balatonért Egyesület – amely ötezer szignóig jutó aláírásgyűjtést is szervezett a szabadstrandok megmentéséért – a napokban nyílt levelet küldött Varga Mihály pénzügyminiszternek, valamint a Magyar Turisztikai Ügynökségnek, melyben tiltakoztak a szabadstrandok fizetőssé tétele ellen, és arra kérték a döntéshozókat, ne járuljanak hozzá az állami támogatással felújított ingyenes strandok átminősítéséhez. A Magyar Turisztikai Ügynökségnél (MTÜ) két éve 2 milliárd, tavaly 4,4 milliárd, az idén pedig 2,7 mil­liárd forintra pályázhattak a balatoni önkormányzatok strandfelújításra. Tavaly kifejezetten a szabadstrandok fejlesztésére lehetett pénzhez jutni, ám a kései pályázati kiírás és kifizetések miatt a beruházások bőven belecsúsztak a nyári főszezonba, sőt akadt olyan projekt, amely csak ősszel fejeződött be. A rendbe tett strandok közül azonban többet az önkormányzatok – éppen a magasabb komfortfokozatra hivatkozva – fizetőssé tettek, vagy legalábbis megpróbáltak fizetőssé tenni a mostani szezonra. Fonyódon például a koronavírus-járvány okozta bevételki­esésekre hivatkozva akarta belépőjegyessé tenni az önkormányzat az eddig ingyenes bélatelepi, illetve városi strandot, ám a városvezetés végül a tiltakozások, valamint az MTÜ állásfoglalása miatt visszakozott. A turisztikai ügynökség amúgy csak véleményt formálhat a kérdésben, a strandok fizetőssé vagy ingyenessé tétele önkormányzati hatáskör, erre Varga Mihály is felhívta Az Összefogás a Balatonért Egyesület figyelmét a válaszában. Ami alapvetően igaz, ám mint azt lapunknak több balatoni településvezető megjegyezte, ezzel a kabinet igazából az önkormányzatokra hárítja a felelősséggel együtt a kellemetlenségeket, hiszen a koronavírus-járvány miatti turisztikai, illetve a veszélyhelyzet alatt a védekezés ürügyén elvont helyi bevételek kiesését valahonnét pótolnia kell a településeknek. – Mindenki a pénzéhes önkormányzatokra mutogat – mondta egy balatoni polgármester. Háborognak az emberek, hogy megint több mindenért kell fizetni, ha nyaralni jönnek. Az viszont nem érdekli őket, hogy nekünk működtetnünk kell a településeinket, csakhogy a tervezett bevételeinkből elvonták a gépjárműadó ránk eső részét, felfüggesztették az idegenforgalmi adót és az utána járó állami támogatást, amit majd valamikor a jövőben megkapunk. A vendég viszont elvárja, hogy rendezett legyen a környezet, a strandokon le legyen nyírva a fű, ki legyenek ürítve a kukák, s persze egész nyáron legyenek rendezvények. A miből pedig nem érdekli. Ahogyan azt sem értik sokan, hogy a szabadstrand csak a használóknak ingyenes, az önkormányzatnak komoly milliókba kerül éves szinten a fenntartása, amit más bevételekből tett meg. Eddig. Mert, ahogy a jövő évi költségvetési tervezet mutatja, sok jóra nem számíthatunk, még komolyabb elvonások várhatóak ugyanis. A lapunknak név nélkül nyilatkozó polgármester problémája nem egyedi, nem véletlenül írt a múlt héten nyílt levelet Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszternek a tóparti önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség elnöke, Lombár Gábor. Szerinte az intézkedések többszörösen sújtják a turizmusból élő településeket, és a balatoni önkormányzatok egy részének a működése is veszélybe kerülhet. – Nem tesszük fizetőssé a szabadstrandjainkat – mondta a lapunknak nyilatkozó polgármester, majd azzal folytatta: – Mert nem akarjuk, hogy negatív kép alakuljon ki rólunk. A járvány miatt amúgy is óvatosabbak a vendégek, jobban megnézik, hová mennek nyaralni, lehet, hogy éppen a strandokról szóló hírek ­miatt választanának mást helyettünk. Inkább megpróbálunk úgy tenni, mintha minden rendben volna, ne menjen el tőlünk senki ­rossz­ szájízzel, s közben élére állítunk minden forintot. Kár, hogy így még könnyebben el tud gurulni.

Kőarcok és rézbőrűek – Már előre tiltakoztak Trump látogatása ellen őslakos csoportok

Bártfai Gergely
Publikálás dátuma
2020.07.04. 14:10

Fotó: KEREM YUCEL / AFP
Donald­ Trump a Rushmore-hegyi emlékműnél járt kampányúton. Őslakos csoportok már előre tiltakoztak az elnök látogatása ellen. A heves indulatokat keltő, sziklába faragott fejeknek megvan a maguk regénybe illő története.
Négy szigorú kőarc tekint le a völgybe Dél-Dakota államban, a Sziklás-hegység keleti peremén. Az egykori híres amerikai elnököket ábrázoló monumentális szoborcsoport az Egyesült Államok egyik legnépszerűbb történelmi emlékhelye, évente több mint kétmillióan keresik fel – annak ellenére, hogy mindentől távol van. A szabadság, a demokrácia, a remény jelképeként tisztelik. Ám az őslakosokat népük szenvedésére és pusztulására emlékezteti. Egyikük, Nick Tilsen a múlt héten azt mondta az AP hírügynökségnek: „A fehér felsőbbrendűség szimbóluma és a strukturális rasszizmusé, ami él és virul a társadalomban ma is. Igazságtalanság ellopni a bennszülöttek földjét, és belevésni fehér hódítók arcát, akik népirtást követtek el.”

Vérengzés a szent hegyen

A „fekete hegyek” a lakoták, a rokon sziú törzsekből álló szövetség ősi szent helye volt a kontinens szívében. A XIX. században, amikor az érkező telepesek elfoglalták a megművelhető földeket, ide, a zord sziklák közé húzódtak vissza a bennszülöttek. A kormány 1868-ban elismerte, hogy a terület rezervátumként az őslakosoké. Nem ez volt az első eset, nem is az utolsó, hogy a fehér ember megszegte adott szavát. Elég volt hozzá a híresztelés, hogy a hegyekben aranyat találtak, és szerencsevadászok serege indult útnak. A becsapott indiánok elkeseredetten védekeztek a fegyveres túlerővel szemben – amíg bírtak. Az ellenségeskedésbe beavatkozott a hadsereg, és ez szörnyű vérontásba torkollt 1890. december 29-én, a Wounded Knee („sebesült térd”) patak partján. A hetedik lovassági ezred háromszáz indiánt mészárolt le, köztük nőket, gyerekeket. A történtek jól dokumentáltak, ellentétben ugyanis az elkövetkező évszázad népirtásaival, a tettesek nem titkolták. Ellenkezőleg, a katonák büszkén fényképezkedtek a tömegsírba hányt holttestekkel. Utóbb húszan közülük magas kitüntetést, Becsület érdemérmet (Medal of Honor) kaptak „vitézségükért”. A Kongresszus a századik évfordulón, 1990-ben mélységes sajnálkozását fejezte ki ezért. A csúcsot, ahol az emlékmű létesült a XX. század közepén, egy Charles Rushmore nevű üzletemberről nevezték el, akinek a környék bányáiban voltak érdekeltségei. Kisebb vagyont, 5000 dollárt ajánlott fel a nemes célra, hogy hatalmas emberarcokat faragjanak négy, kúpszerű gránitsziklába 1700 méteres tengerszint feletti magasságon. Az ötlet egy dél-dakotai történész, Doane Robinson fejéből pattant ki. Igaz, ő másfajta látványossággal dobta volna fel a vidéket, legendás vadnyugati hősöket akart megörökíteni, Buffalo Billt, Őrült Ló törzsfőnököt és másokat. Ám a megbízott tervező életrevaló javaslattal állt elő: inkább elnököket mintázzanak meg, arra könnyebb pénzt szerezni.

Vájárok a magasban

A szobrász, Gutzon Borglum személye ma is szálka az emlékmű ellenzőinek szemében. A poligám mormon családból származó, Párizsban végzett művész hitt a fehér felsőbbrendűségben. Néhol véresszájú fajgyűlölőként írják le, bár inkább opportunista lehetett. El akarta érni, hogy tőle rendeljék meg Lee tábornoknak, a déli konföderáció polgárháborús hősének Georgiába tervezett szobrát, vélhetően ezért barátozott egy időben a Ku-Klux-Klánnal. Nincs rá bizonyíték, hogy tagja lett volna a hírhedt szervezetnek, „mindenesetre mélyen bevonódott a Klán politikájába”, írta róla John Taliaferro történész Great White Fathers (Nagy fehér atyák) című könyvében. A Lee-projekt nem jött össze, ­Borglum minden energiáját a dakotai tervekre összpontosította. Négy nagy elnök – Washington, Jefferson, Lincoln és Teddy Roosevelt – szobrát készítette el, először maketten. Számítása bevált, az állam szenátora kijárta a támogatást, így 1927-ben megkezdődhettek a grandiózus munkálatok. 400 szakember dolgozott, köztük bányamérnökök, robbantási szakértők, ipari alpinisták, vájárok, rakodómunkások meg persze beosztott szobrászok. Másfél évtized alatt csaknem félmillió tonna gránitkövet robbantottak le. A hátsó alakhoz, Roosevelthez 37 méter mélyre hatoltak a hegybe. Lassanként formálódtak a fejek, mindegyik 60 láb (18 méter) magas. Az utolsó simításokat kézi erővel, vésővel és kalapáccsal végezték a szédítő magasban. Emberpróbáló munka lehetett, Lincoln szakállánál el is akadtak egy időre. Borglum 1941-ben meghalt; mint gyakran olvassuk, hogy művét fia fejezte be (akinek vicces módon éppen Lincoln volt a kereszt­neve). Pedig pontosabb úgy, hogy a fia hagyta abba, ugyanis az építkezés félbemaradt. A világháborús kiadások miatt elapadtak a pénzcsapok, szétszéledtek a munkások. Az eredeti makettel összevetve jól látható, mennyi minden hiányzik: Washington felsőteste, Lincoln karja és még számos – a lépték miatt aprónak éppen nem nevezhető – részlet.

Hitchcock díszlete

Szó sincs róla, hogy a befejezetlen emlékmű egy csapásra híressé vált volna. Ehhez újabb két évtized múltán Alfred Hitchcock segítsége kellett. A rendező Észak-Északnyugat című thrillerének (1959) drámai csúcsjelenete ugyanis a Rushmore-hegyen játszódik, oda menekül üldözői elől Cary Grant és szőke partnere, Eva Marie Saint (aki éppen most ünnepli 96. születésnapját). A film ébresztette rá az amerikai moziba járókat az alkotás létére, a közönségsiker csinált kedvet a tömeges turizmushoz a Nemzeti Emlékhellyé nyilvánított szobroknál. A sors fintora, hogy a szóban forgó snitteket nem a valódi helyszínen forgatták: Hitchcock díszletet építtetett egy hollywoodi stúdióban. Újabb és újabb ötletek születtek az alkotás kiegészítésére. A Kongresszus tárgyalt arról, hogy ötödiknek egy női fejet is örökítsenek meg: Susan Anthonyét, aki a századfordulón neves polgárjogi aktivista, a női egyenjogúság élharcosa volt. Az idős Borglum fúrta ezt az elképzelést, nem is lett belőle semmi. Újabban Ronald Reagan rajongói próbálták elérni, hogy a színészből lett elnököt is faragják elődei mellé, hiába. A kilencvenes évekre elkészült viszont a híres lakota főnök, Őrült Ló sziklába vájt arcmása, de kissé távolabb, az elnököktől 25 kilométerre. Utódja, Henry Álló Medve szavai szerint így akarták „megmutatni a sápadtar­cúaknak, hogy a rézbőrűeknek is vannak hő­seik”. A Rushmore-hegyi emlékmű George Floyd halála óta a rasszizmusellenes szobordöntők célpontja. Vannak, akik felrobbantanák az egészet, mások beérnék azzal, hogy az első két figurát, a rabszolgatartó Washingtonét és Jeffersonét tüntessék el. Dél-Dakota állam republikánus kormányzója, Kristi Noem hallani sem akar ilyesmiről. Trump elnök bejelentése, hogy választási kampányában tűzijátékkal egybekötött látogatást tesz a helyszínen, csak olaj volt a tűzre. Ugyanakkor bennszülött csoportok józanabb javaslattal is előálltak: azt kérték, hogy az emlékhely idegenforgalmi bevételeiből támogassák az indiánokat, ha már a szigorú kőarcok az őseiktől elrabolt szent hegyről tekintenek le Amerikára.

Elnöki legek

George Washington (1732–1799) A függetlenségi háború győztes tábornoka, az Egyesült Államok első elnöke (1789–97). A hálás nemzet az „Alapító atyáról” nevezte el az ország új fővárosát, egy szövetségi államot a távoli Nyugaton, a Csendes-óceán partján. Az ő arcmása látható az egydolláros bankjegyen. Virginiai ültetvényein száznál több rabszolgája dolgozott, végrendeletében felszabadította őket. Az irokézek „Faluromboló” néven emlegették. Thomas Jefferson (1743–1826) A Függetlenségi nyilatkozat (1776) megfogalmazója, a harmadik elnök. Megvásárolta Louisianát a napóleoni Franciaországtól, ezzel megduplázta az ország területét. Filozófus, a felvilágosodás és a demokrácia szószólója, ugyanakkor a civilizáció terjesztése nevében támogatta a bennszülöttek földjeinek elvételét. Megtiltotta a rabszolgák importját, de az intézményt nem szüntette meg. Mintegy 600 rabszolgája volt; egyiküktől, egy Sally Hemings nevű nőtől több gyermeke született. Abraham Lincoln (1809–1865) A tizenhatodik elnök az Egyesült Államok történetének legnagyobb válsága, a polgárháború (1861–65) idején volt hivatalban. Sikerült megakadályoznia az ország széthullását. Törvényen kívül helyezte a rabszolgaság intézményét. A dakota háborúk idején több száz halálra ítélt indiánnak kegyelmezett meg, igaz, sok társukat felakasztották. Modernizálta a gazdaságot. Néhány nappal a polgárháború vége után színházi páholyában merénylet áldozata lett. Theodore Roosevelt (1858–1919) A huszonhatodik elnök progresszív, szociálisan érzékeny politikus volt a XX. század hajnalán. Fellépett a trösztök ellen, támogatta a Panama-csatorna építését, számos nemzeti park, természetvédelmi terület létrehozását rendelte el. Közvetített az orosz–japán háború lezárásában, ezért Nobel-békedíjat kapott (1906). New York-i szobrát, amely lóháton, egy fekete és egy indián között ábrázolja, nemrég rasszistának ítélték, és elbontják. Ő a „Teddy mackó” névadója, mert a hagyomány szerint vadászat közben megkegyelmezett egy aranyos medvebocsnak.