Franciaország;Emmanuel Macron;

2020-07-03 15:01:37

Macron jobbra húz: Jean Castexet nevezte ki új miniszterelnöknek

Maga a kormányátalakítás nem meglepetés, de az inkább, hogy ilyen jelentős változások voltak a kabinetben.

Franciaországban pénteken kora délután a Google keresője igen nagy megterhelésnek volt kitéve. Az 55 éves Jean Castex neve érdekelte az embereket, aki eddig nem volt meghatározó személyiség a francia belpolitikában, sosem került reflektorfénybe, most azonban hirtelenjében őt nevezte ki miniszterelnöknek Emmanuel Macron elnök, néhány órával azután, hogy lemondott Édouard Philippe kormánya. A kabinet távozása, majd az új miniszterelnök kinevezése lényegében már a 2022-ben esedékes elnökválasztásra való felkészülést jelenti az elnök részéről, de nagy kérdés, hogy ez a húzása hogyan válik majd be.

Maga a kormányátalakítás nem meglepetés, de az inkább, hogy ilyen jelentős változások voltak a kabinetben. Macron már csütörtökön, egy sajtóbeszélgetésen közölte, új irányvonalat akar. Valóban új impulzusokra van szüksége, hiszen a múlt vasárnapi önkormányzati választás balul sült el az elnök által fémjelzett Lendületben a Köztársaság (LREM) párt szempontjából. A voksolás igazolta azokat a felméréseket, amelyek szerint Macron komoly bizalmi válságba került, amit csak részben idézett elő a koronavírus-járvány nyomán kialakult nehéz gazdasági helyzet.

Bár a zöldek – főként a városokban - remekül szerepeltek az önkormányzati választáson, s Macron hétfőn jelentette be átfogó klímaprogramját, az elnök által említett új irányvonal nem a környezetvédőkhöz való közeledést jelenti. Éppen ellenkezőleg, folytatódik az a folyamat, ami már a voksolás előtt is elkezdődött: Macron egyre inkább a jobboldal, a Republikánusok felé nyit. Az új kormányfő, Castex ugyanis a korábbi elnök, Nicolas Sarkozy barátja, s magát is úgy jellemezte, hogy politikailag jobbra áll. 2006-2007 között az egészségügyi, 2007-2008 között pedig a munkaügyi minisztérium kabinetfőnöke volt. 2010-ben Sarkozy szociálisügyi tanácsadónak tette meg. Olivier Faure, a szocialisták első titkára is megjegyezte: ez a lépés csak megerősíti Macron jobbra húzó politikáját.

Vélhetően azért választott az egészségügyben jártasabb személyiséget Emmanuel Macron a kormányfői tisztségre, mert ezzel is jelzi, hogy a járvány miatti válságkezelést tartja továbbra is az első számú feladatnak. Ugyanakkor sokan úgy látják, az eddig a második vonalban ténykedő politikus kinevezésével Macron finoman szólva nem értékelte felül a kormányfői tisztség jelentőségét. Thierry Mandon korábbi felsőoktatásügyi államtitkár a Twitteren kifejtette, nem akar előítéletekkel lenni az új kormányfő képességeit illetően, de az alkotmányban feleslegessé vált az a kitétel, amely szerint a francia kormány határozza meg az ország politikáját. A kabinet átalakításával ugyanis még inkább előtérbe került Macron személye.

Az, hogy egy nem túl színesnek tűnő egyéniséget választott a köztársasági elnök, arra is utal, hogy Macront egyre jobban zavarta, hogy Édouard Philippe népszerűbb nála. Így látja a Republikánusok politikusa, Eric Ciotti is, aki szerint a hatalom „egyre autoriterebbé válik”.

Philippe egyetlen nappal Emmanuel Macron kinevezése után lett francia miniszterelnök, a két politikus tehát szinte „összenőtt” egymással. A járvány azonban nem tett jót kapcsolatuknak, jóllehet Macron még csütörtökön is úgy foglalt állást, nagy a bizalom közöttük. Tény azonban, hogy másként képzelték el a válságkezelést. Philippe inkább a fontolva haladás embere volt, Macron a gyors lépéseké. Míg Macron válságkezelésével nem voltak elégedettek a franciák, a kormányfőével igen, ami nyilvánvalóan abszurd, hiszen egy csapatról volt szó, Philippe nem tett, nem is tehetett volna lépéseket az elnök beleegyezése nélkül. Ám ez is mutatja, hogy a politikusok megítélése mennyire szubjektív. Mindenesetre már áprilisban felmerült Philippe távozásának lehetősége. Macron ötéves megbízatása óta egyébként 17 miniszter hagyta el a francia kormányt.

A francia Ötödik Köztársaság történetében nem ritka, hogy egy elnök saját népszerűségének emelkedése reményében új kormányfőt nevez ki, bár Philippe számára aligha jelent gyógyírt, hogy tovább volt hivatalban, mint átlagban a kormányfők szoktak.

Castex első intézkedéseként a betegbiztosítási kassza igazgatóját, Nicolas Revelt nevezte ki kabinetfőnöknek.