Belgrád;rendőri brutalitás;koronavírus;

2020-07-08 09:40:27

Rendőri brutalitás Belgrádban: ezrek vonultak utcára a korlátozások miatt

Politikai elemzők szerint a Slobodan Milosevic néhai jugoszláv elnök által fémjelzett érában volt utoljára példa Szerbiában ilyen durva fellépésre a tüntetők ellen a rendfenntartók részéről.

Összecsapásokba torkollott a szerb fővárosban egy spontán tüntetés. Kedden este több ezren amiatt vonultak az utcákra, mert Aleksandar Vucic délutáni sajtóértekezletén újabb korlátozásokat rendelt el. Szerdától ötnél többen nem tartózkodhatnak egy helyen, péntektől hétfőig pedig ismét kijárási tilalmat vezetnek be Belgrádban. Több tüntető köveket dobott a rendőrökre és jelzőrakétákat lőttek ki rájuk. Egy csoport pedig a parlament épülete felé próbált utat törni magának, mire a rendőrség könnygázt vetett be.

A tüntetők Aleksandar Vucic lemondását követelték. Az államfő által irányított Szerb Haladó Párt (SNS) fölényesen nyerte meg a június 21-én megrendezett parlamenti választást. S bár a járvány sosem múlt el az országban, a kormány – miután májusban bejelentette az idő előtti voksolást – hirtelenjében minden korlátozást feloldott. 16 ezren voltak maszk nélkül június elején a Partizan-Crvena zvezda fociderbin, s a voksolás előtt sem ügyeltek a vírus okozta veszélyre. A haladók politikusai a voksolás estéjén önfeledten ünnepeltek, a párt több tagja és szimpatizánsa koronavírusos lett.

Ennek az oda nem figyelésnek meg is lett az eredménye, ismét berobbant a járvány Szerbiában, a napi megbetegedések száma 300 körüli, kedden pedig 13 személy haláláról számoltak be, a járvány kitörése óta sosem haltak meg ennyien a Covid-19 következtében.

Az emberek frusztrációjában nagy szerepet játszhatott a belgrádi kabinet nemtörődömsége, s ez is vezethetett a keddi megmozdulásokhoz. Belgrádban háborús állapotok uralkodtak, több órán keresztül tartott a tüntetők és a rendfenntartók csatározása. A rendőrség sokáig képtelen volt megfékezni a megmozdulás résztvevőit, hajnali egy órakor azonban erősítést kaptak. Ekkor szabadult el végérvényesen a pokol, a rendőrség ekkor könnygázt vetett be és a felvételek tanúsága szerint fizikai erőszakot alkalmazott. Bár a helyszínen több ellenzéki politikus is felbukkant, a tüntetők elküldték őket, hogy a kormány ne tüntethesse fel a megmozdulást politikai akcióként.

A parlament épülete elé szerda hajnalban többszörös kordont állítottak fel a rendőrök, hogy megakadályozzák az emberek visszatérését. Több tüntetőt vettek őrizetbe, s az N1 televízió szerint mindkét oldalon voltak sérültek. Hajnali két óra után sem csillapodtak le a kedélyek, tüntetők egy kisebb csoportja még ekkor is folytatta a küzdelmet. Egy állítólag orosz nő, ezt mondta az N1 tévé stábjának: „Ez diktatúra. Átéltem már mindezt Oroszországban, a kilencvenes években”. A belgrádi emberi jogi központ közölte, két feljelentést tett a rendőri túlkapások miatt.

Több médium arról számolt be, hogy feltűnően sok civilruhás rendőr tűnt fel, s hírhedt futballhuligánok is a rendőrök segítségére siettek. Az N1 képsorai szerint feltűnt Veljko Belivuk, aki alvilági leszámolásokból ismert személyekhez áll közel, s három éve gyilkossággal vádolták meg, de tavaly felmentették. A tüntetők beszámolója szerint épp a civilruhás rendőrök léptek fel a legbrutálisabban. Sokan panaszkodtak az időközben feltűnt lovasrendőrökre is, akik szintén nem válogattak az eszközökben.

Ana Brnabic miniszterelnök azt közölte, mindent megtesznek a „jogállam” megvédése érdekében. Szerinte az utcai zavargásokért az ellenzéket terheli felelősség. Elítélte a tüntetéseket a haladókkal együtt kormányzó Szerb Szocialista Párt (SPS) elnöke, Ivica Dacic külügyminiszter.

Djordje Vukadinovic politikai elemző ezzel szemben azt közölte, a rendőrségnek a parlament előtti beavatkozása nem csak az utóbbi évek, hanem az elmúlt évtizedek legbrutálisabb fellépése volt. Mint az N1 televíziónak elmondta, nem kétséges, hogy a tüntetők között is voltak, akik agresszívan léptek fel, de a rendőrség durva reakcióját ez sem magyarázza. Szerinte a rendőrség az agresszivitásával próbálta elleplezni azt, hogy mennyire nincs felkészülve a hasonló esetekre. Szintén utalt arra, hogy nagy számban jelentek meg civilruhás rendőrök. A NIN című hetilap szerkesztője, Vesna Malisic kifejtette, várható volt, hogy egyszer kirobban az a düh, ami felgyülemlett a társadaom egy részében.

Vucic szempontjából a lehető legrosszabbkor törtek ki a megmozdulások, hiszen csütörtökön a balkáni béketeremtés jegyében Emmanuel Macron francia elnök fogadja, vasárnap pedig Brüsszelben Avdullah Hoti koszovói kormányfővel találkozik, külpolitikai szempontból tehát fontos hétről van szó Vucic szempontjából.