válság;Balaton;nyaralás;

2020-07-13 08:01:00

Délibáb

Több Balaton, kevesebb Adria! – adta ki a jelszót pénteken a miniszterelnök, aki szerint így továbbra is féken tartható lesz idehaza a koronavírus-járvány, hiszen a fertőzést külföldről hurcolják be az országba. Ami akár igaz is lehet, más kérdés, hogy akkor az egyik leginkább fertőzött Szerbiából miért jöhetett be mostanáig bárki minden kontroll nélkül. Erről azonban nem beszélt, a magyarok adriai nyaralása viszont láthatóan beakadt nála, hiszen egy héttel korábban is arról elmélkedett, hogy a magyar ember olyan, ha nem látja egy évben legalább egyszer a tengert, börtönben érzi magát.

Ezen logika alapján meglehetősen sokan életfogytiglani sitten érezhetik magukat, ugyanis honfitársaink jelentős része nemhogy évente egyszer, de sohasem látott még élőben tengert. Sőt, a statisztika szerint az elmúlt években nemhogy a nagy, sós víz partjára eljutni, de akár egyetlen hét hazai szabadságra sem volt pénze tízből négy magyarnak. Ezt az amúgy is frusztráló és szégyenteljes adatot fejelte meg az idén a koronavírus-járvány. Melynek visszaszorulása után ugyan azt várták a balatoni szállásadók és vendéglátók, a korábbinál magasabb lesz a belföldi turisták száma, ehhez képest hétközben olyan érzése van az embernek a tóparton, mintha előszezonban járnánk, és hétvégenként sem látszik a várt tumultus.

És nem azért, mert a fegyelmezetlen magyarok nem fogadják meg a miniszterelnöki ajánlást, s kitörvén börtönükből meg sem állnak az Adriáig, hanem mert a koronavírus miatt kihirdetett veszélyhelyzet nemcsak sokak megtakarítását emésztette fel – elveszítették állásukat, vagy csökkentett munkaidőbe kényszerítették őket –, de a szabadságokat is. Az iskola- és óvodabezárások miatt megoldatlan gyerekfelügyelet bizony elvitte a vakációs napokat, többeknek nemcsak a nyárra, de az egész évre. Mindezek tükrében a kormányfői jelszó, no és a lefestett életkép – „itt a nyár, fagylalt, lángos az emberek kezében” – bár a mikrofonállvány előtt jól hangzik, meglehetősen talmi.

Olyan délibábos, mint sok magyar családnak a balatoni nyaralás.