Franciaország;egészségügyi dolgozók;koronavírus;

2020-07-14 07:27:33

Nyolcmilliárd eurós megállapodás született az egészségügyi dolgozók béremeléséről Franciaországban

A kórházi dolgozók három nagy szakszervezete (FO, CFDT és Unsa) aláírta a megállapodást. A legradikálisabb szakszervezet, a CGT nem támogatta.

Hét hétig tartó tárgyalások és több tüntetés után hétfő este aláírták Franciaországban a kormány és a szakszervezetek megállapodását, amely évi több mint 8 milliárd euróval (2830 milliárd forint) növeli az egészségügy dolgozóinak járó juttatásokat.

Jean Castex miniszterelnök az aláírási ünnepségen a francia közegészségügy „történelmi pillanatának” nevezte az Emmanuel Macron államfő által még a koronavírus-járvány alatt megígért nagyobb állami ráfordítás megvalósulását.

Az elfogadott csomag túlnyomó részét arra fordítják, hogy 7,6 milliárd eurós keretből (2700 milliárd forint) jövő márciusig két lépésben havi nettó 183 euróval (közel 65 ezer forint) megemeljék az ápolóknak, a kórházak technikai személyzetének és az idősotthonok alkalmazottainak, azaz mintegy 1,5 millió egészségügyi dolgozónak az alapfizetését.

A kórházi dolgozók három nagy szakszervezete (FO, CFDT és Unsa) aláírta a megállapodást. A legradikálisabb szakszervezet, a CGT nem támogatta.

A kórházi dolgozók fizetésének emeléséről a széleskörű egyeztetések május végén kezdődtek az egészségügyi minisztériumban. A nyomásgyakorlás érdekében a szakszervezetek több tüntetést is szerveztek, miután kevesellték a kormány által eredetileg megajánlott összeget.

A francia kórházi dolgozók egyébként már a járvány előtt is több megmozdulást rendeztek, munkakörülményeik javítását követelve. A közegészségügyben 2019. március 18-án kezdődött a tiltakozási hullám, amely a párizsi Saint-Antoine kórházban egy ápolókkal szembeni agresszió következményeként indult. Azóta a 650 franciaországi sürgősségi osztály mintegy felénél folyamatosak voltak a tiltakozások és a sztrájkok. Az egészségügyi dolgozók tiltakoztak a munkaerőhiány és a romló munkakörülmények ellen, amelyeket a koronavírus-járvány miatti helyzet még inkább nyilvánvalóvá tett.

A járvány alatti ígéreteknek megfelelően Emmanuel Macron egy július 3-i lapinterjúban jelezte, hogy a kormány 15-20 milliárd eurót (5300-7080 milliárd forint) tervez az épületek felújítására és a műszerpark modernizálására fordítani, illetve rugalmasabbá tenné az egészségügy irányítását a döntéshozatalok decentralizálásával. Ezekről részletesebben várhatóan a keddi nemzeti ünnepen tervezett televíziós interjújában beszél majd az államfő.