választás;Észak-Macedónia;

2020-07-16 07:57:51

A kormányzó szociáldemokrata szövetség nyert Észak-Macedóniában

Korábban hackertámadás érte a választási bizottság nyilvános oldalát.

Szoros versenyben a kormányzó szociáldemokrata szövetség nyerte az észak-macedóniai parlamenti választásokat – derült ki az állami választási bizottság csütörtök hajnalban közzétett adataiból.

A szavazatok mintegy 95 százalékos összesítése alapján

A Demokratikus Szövetség az Integrációért nevű – a „királycsináló” szerepére pályázó – legnagyobb albán etnikai párt végzett a harmadik helyen, 12 százaléknyi szavazattal, megelőzve a 8,8 százalékos eredményt elérő kisebb vetélytársát, az Albánok Szövetségét.

A részvételi arány az 1,8 millió szavazásra jogosult 50,8 százalékánál tartott az urnazárás előtti utolsó közléskor, ami alacsonyabb, mint a korábbi választásokon volt.

A választási bizottság nem szolgált adatokkal arra vonatkozóan, hogy a kialakult szavazatarány hány mandátumot jelent majd a pártoknak a 120 tagú szkopjei parlamentben. Az előrejelzések arról szóltak, hogy

A szavazóhelyiségek este 9 órai bezárása után nem sokkal hackertámadás érte az állami választási bizottság nyilvános oldalát. Oliver Derkoski, a testület vezetője az incidensről azt mondta,

A rendszer közel három órával későbbi helyreállása után az adatok – a voksok 70 százalékának összesítése mellett – a kormányon lévő SDSM egy százalékos előnyét mutatták, s ennek alapján Zoran Zaev, a szociáldemokraták vezetője bejelentette a győzelmüket.

A párt győzelmet ünneplő híveihez beszélve a fővárosban, Zaev gyors reformokat ígért az ország európai uniós csatlakozási esélyeinek javítására, és ígéretet tett a megrendült gazdaság megerősítésére.

A 2017. május 31. óta hivatalban volt Zaev legfontosabb politikai ígérete az euroatlanti integráció felgyorsítása volt, ennek érdekében változtatták meg az ország nevét is. Észak-Macedónia 2020. március 27-én a NATO tagja lett, de az Európai Unió 2019 októberi csúcstalálkozóján elhalasztotta a csatlakozási tárgyalások megkezdését, ami belpolitikai válsághoz vezetett az országban. A megoldás érdekében Zaev előre hozott választásokat javasolt, és 2020. január 3-án lemondott, azóta Oliver Szpaszovszki ügyvezető, szakértői kormánya volt hivatalban.

Az eredetileg április 12-re kiírt voksolást a koronavírus-járvány miatt kellett elhalasztani. Az új időpontot a gyengülni látszó járvány körülményei között tűzték ki, de az új koronavírus ismét gyorsabban kezdett terjedni az országban.

Megfigyelők szerint a voksolás nyugodt légkörben zajlott, nem volt számottevő rendellenesség sehol, és a szervezők az egészségügyi előírásokra is figyeltek. A járvány miatt egyébként három napig tartott a voksolás, s a szerdai utolsó napon a tömeg elkerülése érdekében két órával meg is hosszabbították a szavazásra használható időt.