MÁV;Volánbusz;

2020-07-20 08:01:00

Kalappal

Két személyes élményemet szeretném megosztani: mindkettő 1990-es keltezésű, de ma is releváns. Azon a nyáron Stockholmba utaztunk – legalábbis azt hittük, mert a Gdanskból induló komp Oxelösundban, a svéd fővárostól nyolcvan kilométernyire tett ki bennünket. A kies kikötővárosban tehát egy helyközi buszjáratra szálltunk, amelynek a stockholmi távolságit kellett volna elérnie. Ám mivel a lengyel hajó késett, erős kétségeink voltak a csatlakozást illetően. A sofőr azonban megnyugtatott: fontos a menetrend, mondta, de még fontosabb, hogy az utas azt kapja, amiért fizetett. És valóban, a semmi közepén, egy néptelen útkereszteződésben ott várakozott a távolsági járat, a vezetője pedig nem türelmetlenkedett, hanem láthatóan örült, amikor megérkeztünk. Talán nyolc-tíz percnyi késéről volt szó amúgy, amiből legfeljebb kettő maradt, mire Stockholmba értünk.

Egy hónappal később, amikor Görögországban, a thesszaloniki pályaudvaron vártuk a tízes gyorsot, déli tizenkét órakor az egész zsúfolt peronon egyedül mi aggódtunk, mindenki más szerint a szokott rendben működött a szolgáltatás. (Utastájékoztatás nem volt; az athéni csatlakozást, amelyre a jegyünk szólt, természetesen lekéstük.)

Azóta eltelt harminc év, nyilván a svéd és a görög szisztéma is sokat csiszolódott, nálunk meg bejáratódott az új rendszer – mármint a politikai –, de ennyi idő alatt sem sikerült eldönteni, hogy a balkáni vagy skandináv utat válasszuk-e. Errefelé inkább a spontán fejlődésben hisznek. A MÁV és a Volán(ok) összevonásakor sem az történik, hogy előbb kidolgozzák a koncepciót, aztán ahhoz szabják az infrastruktúrát. Ehelyett a két leharcolt, csak hellyel-közzel működőképes állami céget bedobják egy kalapba, jól összerázzák, és szurkolnak, hogy ami kijön belőle, az jobb legyen, mint az összetevők külön-külön. Mintha azt várnák, hogy két kalap lócitrom összeöntve Mozart-bonbonná változik – kicsi az esélye, de ne zárjuk ki.

Három évtizednyi piacgazdaság után is ott tartunk, mint amikor belevágtunk: csak a csodában bízhatunk.