Előfizetés

Amerikai tagállamok és városok közösen perlik Trumpot

MTI
Publikálás dátuma
2020.07.25. 07:19
Donald Trump amerikai elnök
Fotó: NICHOLAS KAMM / AFP
Alkotmányellenesnek találják az amerikai elnök rendeletét.
Amerikai tagállamok és városok közösen fordultak bírósághoz pénteken Donald Trump elnök azon rendelete ellen, amely kizárná a népszámlálásból az illegális bevándorlókat.
Összesen 35 szövetségi állam és város adta be közösen a keresetet egy manhattani bíróságon, hogy megakadályozza a szóban forgó rendelet hatálybalépését, mondván, az alkotmányellenes, mert az alkotmány egyik kiegészítése szerint az országban népszámláláskor mindenkit számba kell venni, jogi státustól függetlenül.

Trump kedden írt alá memorandumot arról, hogy az illegális bevándorlókat a népszavazáskor nem vehetik nyilvántartásba. Ezzel
lényegében azt is kizárta, hogy a választási körzetek kialakításánál figyelembe vegyék ezen emberek létszámát.

Az Egyesült Államokban a tízévente tartott népszámlálások adatai alapján szabják meg a választási körzeteket, az ezen kerületeket megillető képviselőházi helyek számát, valamint azt, hogy miként osztják el a szövetségi forrásokat a tagállamoknak és a településeknek. Az elnöki rendelet az őszi voksolásra már nem lenne hatással, de a 2022-ben tartandó, úgynevezett félidős választások, továbbá a 2024-es és a 2028-as elnökválasztások eredményét befolyásolhatja. A pert indítók között található Illinois, Massachusetts, Michigan, New Jersey és Pennsylvania állam, valamint New York városa, Philadelphia és San Francisco. A Fehér Ház elhárította az ügy kommentálását.

Négy rendeletet írt alá Trump a gyógyszerárak csökkentéséről

MTI
Publikálás dátuma
2020.07.25. 06:52
Donald Trump amerikai elnök
Fotó: BRENDAN SMIALOWSKI / AFP
Az egyik lehetővé teszi olcsóbb gyógyszerek importját is, például Kanadából, egy másik viszont amerikai gyártókat kötelez ármérséklésre több készítmény, köztük az inzulin esetében.
Donald Trump amerikai elnök négy rendeletet írt alá gyógyszerárak csökkentéséről pénteken a Fehér Házban. A jogszabályok vényköteles gyógyszerekre vonatkoznak. Az egyik lehetővé teszi olcsóbb gyógyszerek importját is, például Kanadából, egy másik viszont amerikai gyártókat kötelez ármérséklésre több készítmény, köztük az inzulin esetében. A negyedik elnöki rendelet arra utasít, hogy az idősek orvosi ellátásáról gondoskodó állami Medicare-programnak olyan áron kell vásárolnia gyógyszereket, amilyen áron külföldi országokban is hozzájutnak ezekhez a készítményekhez. Ebben az esetben azonban csakis a gyógyszergyárakkal való egyeztetés után lehet szó csökkentésről. Trump már korábban is többször tett javaslatot bizonyos vényköteles gyógyszerek árának mérséklésére, ám először írt alá rendeleteket is erről.
„A négy rendelet, amelyet most írok alá, teljesen átstrukturálja a vényköteles gyógyszerek piacát”

– fogalmazott az aláírási ünnepségen az elnök.

Trump közölte azt is: a legnagyobb gyógyszergyárak vezetői már találkozót kértek, hogy megvitassák, miként lehet csökkenteni a kérdéses gyógyszerárakat.
„Majd meglátjuk, hogyan alakulnak ezek az egyeztetések, mi mindenesetre készen állunk a változásokra”

– jelentette ki a ceremónián jelen lévő Seema Verma, a Medicare-program vezetője.

Boris Johnson kétes dicsőségei

R. Hahn Veronika (London)
Publikálás dátuma
2020.07.24. 19:47

Fotó: STEFAN ROUSSEAU / AFP
"Komoly akadályok" nehezítik a Brüsszel kötendő szabadkereskedelmi szerződést és a brit unió jövője sincs kőbe vésve.
Pénteken ünnepelhette Boris Johnson párjával, Carrie Symonds-szal Downing Street 10.-be költözésük egyéves évfordulóját. Az április végén egy fiúgyermekkel, Wilfreddel kiteljesült család változatlanul elmondhatja magáról, hogy ők a hivatali rezidencia történetében az első házasságon kívül élő lakók. Az 56 éves politikus emlékezetesen az Európai Unió tényleges elhagyásának ígéretével került hatalomra. A kezdeti nehézségek után a december 12-i előrehozott parlamenti választáson elért földcsuszamlásszerű győzelmével január 31-re végre királyi pecsét került a több halasztást szenvedett kilépési törvényre. A december 31-én immár véglegesen lezáródó átmeneti időszak eddig eltelt hónapjaiban Brüsszel és London nem tudott megállapodni a jövőbeni együttműködést szabályozó szabadkereskedelmi szerződésben. A nyilvánosság előtt ritkán megszólaló brit főtárgyaló, David Frost a júliusban intenzívvé és a koronavírus-járvány enyhülésével ismét személyessé vált tárgyalások csütörtök este befejeződött újabb londoni szakasza után beismerte, hogy "változatlanul komoly nézetkülönbségek állnak fenn a legfontosabb területeken", egyben fennáll "a megbeszélések összeomlásának lehetősége is". Szerencsére nincs még minden elveszve. Frost bejelentette: az alkudozás szeptemberben folytatódik és "a júliusban elvégzett munka alapján úgy ítéli meg, hogy esély van a még ugyanabban a hónapban elért megállapodásra". A The Times napilap idézi Boris Johnson csütörtök esti megjegyzését, mely szerint "egyes kérdésekben egyszerűen nem szabad kompromisszumot kötni. Semmi értelme nincs elhagyni az EU-t, ha az Uniónak előnye van velünk szemben és nem vagy képes másképp csinálni dolgokat. Ezt mindenki megérti". Amit Frost szerint sikerült megértetni Brüsszellel az az Európai Bíróság nagy-britanniai szerepének kizárása. A sokat emlegetett "egyenlő versenyfeltételek" biztosítása nem jelenti majd azt, hogy európai törvények vagy szabályok változatlan formában kerülnek be az új együttműködési szerződésbe. A tagországok ratifikációs igényei miatt most legkésőbb október végére várt megegyezés érdekében a brit tárgyalófél kész lenyelni egyfajta nemzetközi közvetítő testület felállítását a későbbi viták elsimítására. A nyári szabadság előtti legsúlyosabb ellentét a halászati jogokkal kapcsolatos. Legalábbis az EU főtárgyalója, Michel Barnier szerint a brit kormány az "európai halászhajók szinte teljes kirekesztésére törekszik a brit vizekről". A kormányfő tory vezetővé választásának egyéves évfordulóját Észak-Skóciában és Orkney szigetén töltötte, annak tudatában, hogy többek között a Panelbase közvélemény-kutató intézet szerint a skótok 54 százaléka támogatja a tartomány függetlenné válását, továbbá Nicola Sturgeon-nek, az edinburgh-i kormány fejének koronavírus-kríziskezelése 60 százalékos elfogadottságot élvez, szemben a saját szánalmas mínusz 39-ével. Az unió megmentése céljából tett utazással egyidejűleg az államkassza összesen 3,7 milliárd fontot ajánlott fel a három autonóm tartománynak a Covid-19 vírusból adódó egészségügyi és gazdasági kiadások fedezésére. Ebből 1,9 milliárd jut Skóciának. "BoJo" tagadta, hogy politikai célokra aknázná ki a válságot, egyben sokat sejtetően "nem akart semmit mondani" a Skót Nemzeti Párt vezetőjének válságmenedzsmentjéről. Nem győzte viszont eléggé hangsúlyozni, hogy a szigetország "együttesen" az eddiginél erősebben tud kikecmeregni a nem csak egészségügyi, hanem gazdasági megpróbáltatásokból. Pénteken újabb fejezet kezdődött a Covid-19 visszaszorítását célzó folyamatban. Négy hónappal a karantén bevezetése után, egyben a könnyítések feltételeként a kormány végre kötelezővé tette az arcmaszk viselését a legtöbb nyilvános helyen. Boltokban, szendvicsbárokban, vasútállomásokon, repülőtereken, a közösségi közlekedésben, bankfiókokban el kell fedni a szájat és az orrot. Kivételt képeznek az éttermek, kocsmák és konditermek. A 11 éven aluliakra és a fogyatékkal élőkre nem vonatkozik a rendelkezés. Egy az i napilapban megjelent közvélemény-kutatás abban a tekintetben megnyugtat, hogy az emberek 91 százaléka rendelkezik arcmaszkkal, ám csak 40 százalékuk viseli azt otthonából kilépve "majdnem mindig". Az a 24 százalék, aki "soha nem visel" takarást, péntektől nagy bajban lesz, mert akár 100 fontos pénzbüntetésre is ítélhetik. Ahogy a vesztegzár foganatosításában, úgy az arcmaszk széles körben való elrendelésében is a szigetország a többi nyugati állam mögött kullog. A kormány tudományos tanácsadói mindezidáig kétségbe vonták az arcelfedés egészségügyi hasznosságát. A végre meggyőzött Egészségügyi Minisztérium a lakosságnak legalább két, de lehetőleg három rétegű védőkendő viselését ajánlja, egyben barkácsolásra buzdítja az embereket, így biztosítva, hogy ne kapkodják szét a korlátozott mértékben hozzáférhető professzionális sebészeti maszkokat.