Előfizetés

Elhunyt Olivia de Havilland Oscar-díjas színésznő

MTI
Publikálás dátuma
2020.07.26. 19:16
Elfújta a szél - Olivia De Havilland és Leslie Howard
Fotó: AFP/MGM
104 éves korában párizsi otthonában érte a halál az Elfújta a szél egyik sztárját.
Elhunyt 104 éves korában szombaton Párizsban Olivia de Havilland kétszeres Oscar-díjas színésznő, az Elfújta a szél című filmklasszikus egyik sztárja. A színésznőt párizsi otthonában, álmában érte a halál - számolt be róla vasárnap a Deadline.com hollywoodi hírportál. Olivia de Havilland az 1930-as években egy sor kalandfilmmel futott be. Egyebek mellett játszott a Kertész Mihály és William Keighley rendezte Robin Hoodban és Kertész Halálfejes lobogó című filmjében is. A színésznőnek később saját csatáit is meg kellett vívnia: a Warner Bros. ugyanis megpróbálta megnyújtani hétéves szerződését arra hivatkozva, hogy több szerepet visszautasított, de végül Olivia de Havilland nyerte a pert, az ítélet precedens értékű lett és máig az ő nevén emlegetik. Az Elfújta a szél című filmben Melanie szerepét játszotta, s alakítását Oscar-díjra is jelölték. Ezt követően az 1946-ban bemutatott Kisiklott élet című romantikus dráma női főszerepéért meg is kapta az amerikai filmakadémia díját. Három évvel később pedig ismét Oscar-díjas lett William Wyler Az örökösnő című filmjével. Az ötvenes évektől Párizsban élt. 1962-ben tért vissza New Yorkba. Fellépett a Broadway több darabjában, a hetvenes években számos film epizódszerepét alakította, majd televíziós szerepeket is játszott. Az Anasztázia című minisorozatért Golden Globe-díjjal jutalmazták. Utolsó szerepét 72 évesen A nő, akit szeretett című tévéfilmben játszotta 1988-ban. 2008-ban, 92 évesen, George W. Bush kitüntette az amerikai Nemzeti Művészeti Érdeméremmel. Emellett megkapta például a francia becsületrendet és 2017-ben a Brit Birodalom Érdemrendjét is.

Csukás István szobrot kapott Balatonszárszón

MTI
Publikálás dátuma
2020.07.25. 15:30
Megyeri János szobrászművész alkotása, az idén elhunyt Csukás István Kossuth-díjas író mellszobra mellett áll
Fotó: Vasvári Tamás / MTI
A Kossuth-díjas művész második otthona a díszpolgárság és a róla elnevezett színház után szoborral tiszteleg az író előtt.
Balatonszárszó, Csukás István második otthona, a díszpolgárság és a róla elnevezett színház után szoborral tiszteleg az író előtt – hangzott el az idén elhunyt Kossuth-díjas művész tiszteletére rendezett emléknap szoboravató ünnepségén szombaton. Krucsainé Herter Anikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kulturális fejlesztésekért és finanszírozásért felelős helyettes államtitkára elmondta: „Az író alig jelent meg a nyilvánosság előtt, mégis, nem akad ember ebben az országban, ezen a nyelvterületen, akinek a neve hallatára ne jelennék meg az arca, a jellegzetes bajusza a kackiás bajuszpödrő mozdulatával, vagy ne azonosítaná nevét valamelyik hősével.” Emlékeztetett arra, hogy Csukás István, akit leginkább meseíróként ismer a közönség, remek költő is volt. „Népszerű volt anélkül, hogy ezzel élt, vagy visszaélt volna. Sok szeretetet tudott adni művein keresztül, aminek köszönhetően nagy szeretet övezte” – mondta.
Az idén elhunyt Csukás István Kossuth-díjas író mellszobra az avatóünnepség napján a balatonszárszói Csukás Színház előtt
Fotó: Vasvári Tamás / MTI
Witzmann Mihály, a térség fideszes országgyűlési képviselője méltatta, hogy Balatonszárszó a turisztikai fejlesztésiben „egyedi és unikális” utat választott, amikor a kultúra felé nyitott. Hozzátette: a településen ennek több évtizedes hagyománya van, ami már megnyilvánult a József Attila kultuszban és a közelmúltban átadott „vers utcában”, amelynek nyolc állomásán a magyar irodalom gyöngyszemeit mutatják be. A politikus Csukás István közkedveltségének titkát négy fontos dologban látta: a profizmusában, az alázatában, a közönsége és olvasói iránti tiszteletében, valamint témaválasztó képességében. A Csukás Színházban tartott ünnepi megemlékezésen felszólaltak az írót személyesen ismerők is, művészek olvasták fel alkotásait. A színház bejáratnál elhelyezett, Megyeri János szobrászművész által készített Csukás István-mellszobor leleplezését követően kezdődött meg a Süsü, a sárkány kalandjai című zenés mesejáték a Roxinház előadásában.

Szemben a halállal

Tölgyesi Gábor
Publikálás dátuma
2020.07.25. 10:00

Fotó: Markoszov Szergej / Népszava
Mindenki annyit ér, amennyije van? Régi és hatalmas tévhit. Akárki a megmondhatója ennek.
Végül nagy útra kell kelni és nincs mód elkerülni ­­– ez nemcsak számos középkori moralitásjáték alapvetése. Vallások,filozófiák, irodalmi művek fel is teszik a legnagyobb kérdést: ha végül meghalunk, mivégre vagyunk a világon? És hogyan kellene élni, okosan ülni Fortuna szekerén? A Bibliától Paolo Coelhóig minderre sokféle válasz létezik, ám a középkori Európában nem roskadoztak a polcok önsegítő könyvektől. A XVI. század elején megszületett angol moralitásjáték, az Everyman gazdag főhőse is eljut a mindenség partjához, ahol rádöbben, minden és mindene semmivé foszlik. Vagyon, barátság, rokonság, szépség nem segíthet, cserbenhagyják az olyan sarkalatos erények is, mint az erő és a józanság, az öt érzékről nem is beszélve. Istennek, önmagának mindenkinek számot kell adnia arról, valójában mennyit ér(t) ő maga. Egyszer legalább. Az osztrák Hugo von Hofmannsthal 1911-es szecessziós átdolgozása, a Jedermann tette világhírűvé az angol Akárkit, Max Reinhardt tömegeket megmozgató rendezése a Salzburgi Ünnepi Játékok referenciapontja lett. A Deutsches Theater már 1912-ben bemutatta a Jedermannt Budapesten, az előadás egyik itthoni hatása a Szegedi Szabadtéri Játékok 1930-as megalapítása. Bár a darabot Kállay Miklós 1924-ben lefordította, amelynek volt előadása Szegeden a Nemzeti Színházban is, a Dóm tér előtt – a tervekkel ellentétben – sosem mutatták be. Az „eredeti” darabot, az Everymant viszont mostanáig sehol sem játszották az országban, bár Weöres Sándor részleteket már lefordított belőle, Tellér Gyula a teljes művet magyarra ültette, és ez 1984-ben meg is jelent egy középkori irodalmi antológiában. Nem mellékszál: valójában az Everyman is adaptáció, mégpedig a XV. század végén megszületett németalföldi Elckerlijc című moralitásjátéké, amelyet Szabó T. Anna fordított le. Ezt a németalföldi Akárkit már be is mutatták Magyarországon, bábelőadás-felolvasószínházi formában. Mégpedig a „liberálisnak” elkönyvelt Átrium Film-Színházban, a „liberálisnak” bélyegzett Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak – Szenteczki Zita, Horváth Márk és Kovács Domonkos – rendezésében, előadásában. Lesz Szegedi Szabadtéri Játékok, nem lesz, lesz, de csak az Újszegedi Színpadon, azaz mégsem, mert mégiscsak lehet a Dóm téren is ­– a világjárvány a nyári kulturális naptárt is naptárt kegyetlenül átírta. A szabadtéri játékok első előadásán, az Akárki főpróbáján így is hiába kerestük a nézőtéri tribünt, vagy a látványos díszleteket – az most maga a Dóm volt –, csak a pereces lányt kímélte meg az elővigyázatosság. Van, aki maszkban ülte végig az egyórás előadást, van, aki anélkül, mindenesetre mindenki örömmel hallhatta, hogy Bodolay Géza kegyesen írta át Tellér Gyula fordítását, nem változtatta meg annak szakrális lényegét: a sűrű szövegű, rímbe szedett, nagyobb odafigyelést igénylő mű egy bizonyos tekintettel, füllel ma már ugyanúgy modern, mint a középkori képzőművészet – és hasonlóan naiv és „absztrakt”. Kasza és poroltó – e két eszköz jelenik meg az előadás első jelenetében Hegedűs D. Géza (Halál és Bölcs) kezében, hogy nem sokkal később Isten (Kosztolányi József) szalajtsa a Halált Akárkihez (Zsótér Sándor), haladék nélkül álljon a színe elé számadásra. Persze nem sietős neki. Nem látjuk igazán bűnösnek, inkább kétségbeesettnek, tépelődőnek. Mindenki magára hagyja, azaz majdnem: Tudás (Farkas Andrea) elvezeti Jótetthez (Gidró Katalin), aki csak akkor tud lábra állni, ha Akárki magára ölti A megbánás köpönyegét (Herczeg T. Tamás). Bodolay Géza és a társulat egyszerű eszközökkel teremt meg emlékezetes előadást ­– ennek fontos része a világítás, vetítés, zene használata –, a szükségből erényt kovácsolva. Egy-egy színész két szerepben kétféle karaktert játszhat el, így idézve a középkori színjátszást is, de ez önmagában is hálás feladat. Benedek Mari jelmezei részben a szuperhős filmeket idézik – hiszen a szereplők egy része megszemélyesített fogalom. Végül mindenki magára marad. De mégsem. És a poroltó? Talán oltható az olthatatlan tűz? Van remény? Talán. Mégiscsak.   
Infó: Akárki moralitásjáték Szegedi Szabadtéri Játékok, július 23. Rendező: Bodolay Géza Jelmeztervező: Benedek Mari Látvány: Schulek Frigyes és Foerk Ernő