késés;vonatközlekedés;

2020-07-27 08:32:52

Jelentős késések voltak a ceglédi vasútvonalon, nem jártak a vonatok Piliscsaba és Leányvár között

A menetrendszerű közlekedés fokozatosan áll helyre.

Jelentős késésekre kell számítani a Budapest-Cegléd-Szolnok vasútvonalon, mert a Nyugati pályaudvar bevezető szakaszán meghibásodott a biztosítóberendezés – közölte a Mávinform hétfő reggel az MTI-vel. Az MTI-hez eljuttatott közleményben az állt, hogy az ezen a vonalon közlekedő elővárosi, a nyíregyházi és a szegedi InterCity vonatok, továbbá a lajosmizsei elővárosi vonatok 40-60, esetenként 70-100 perces késésekkel közlekednek. Hozzátették: a Nyugati és Városliget között egy vágányon közlekedhetnek a vonatok, a folyamatos pályafelújítás miatt rendkívül lelassult a vonatforgalom és torlódások alakultak ki.

Később a Facebookon közölték: a Budapest–Cegléd–Szolnok vonalon közlekedő elővárosi, távolsági és InterCity vonatoknál már csökkennek a késések, és bizonyos korlátozásokat is feloldottak. A lajosmizsei S21-es vonatok már a Nyugati pályaudvarig közlekednek és onnan indulnak majd vissza Lajosmizsére. A szegedi InterCity vonatok már Zuglóig közlekednek, s várhatóan onnan is indulnak majd Szegedre. A Martonvásárról Budapestre induló S36-os vonatok és a Székesfehérvárról Budapestre induló G43-as vonatok már Kőbánya-Kispestig közlekednek és onnan indulnak.

A Mávinform sajtóügyeletese később azt is közölte: egy Esztergomból a Nyugati pályaudvarra tartó személyvonat Piliscsaba állomásnál nem a megfelelő helyen állt meg egy jelzőnél, ezért vizsgálatot tartottak, amelynek ideje alatt az esztergomi vonalon utazóknak hosszabb menetidővel kellett számolniuk, Piliscsaba és Leányvár között pótlóbuszok közlekedtek. A vonatok már újra járnak az érintett szakaszon, a menetrendszerű közlekedés fokozatosan áll helyre.