Előfizetés

Józsi, Jenő, Zsolt, Zümi, Görbe meg a többiek

Ungár Tamás írása a Népszavának
Publikálás dátuma
2020.07.31. 07:20

A kocsma elsősorban nem ivásra való, állítják a csányoszrói ivó vendégei. Figyelve őket, igazuk lehet. Eltöltöttünk egy estét a kevés megmaradt kisfalusi kocsmák egyikében.
– Megnyírtuk a szomszédom, a Fater pumiját. A szőre tele volt csömbörlékkel. A pumi tiltakozott, mire a Fater lefogta, de aztán elengedte, mert félt, hogy még baja lesz. Így csak az egyik oldala van csak lenyírva. El is húzza a bundája. Eldől. Géczi Lajos a csányoszrói Holdfény kocsmában szórakoztatja asztaltársait a pumisztorival. Megjegyzi, hogy a Faterral mindig történik valami, a múltkor ment haza a kocsmából, rágyújtott, de a szél miatt megfordult, s amikor újra elindult, nem fordult vissza, és elment Kiscsányig, mire észbe kapott. – Nem tudom, elhiggyem-e neki – mondja utóbb az 58 esztendős, sűrűbajszú, fekete sapkájának simléderét mélyen a homlokába toló Géczi Lajos. – Ezt a mesét mintha hallottam volna már. A Fater gyakran túloz. Azért teszi, hogy szórakoztasson.
Este fél hatkor tucatnyi férfi kvaterkázik a dél-baranyai falu kocsmájában. Az 50 négyzetméteres ivó tíz asztalából háromnál ülnek, ketten-hárman a pultot támasztják. Mindenkin otthonias ruha, térd- vagy rövidnadrág, kitaposott papucs, kopott póló. A többség olcsó sört kortyol, néhányan felessel „hígítva”. Szinte valamennyien családosok, a gyerekeik azonban már felnőttek, kiröpültek. Géczi is sörözik, a mixersofőrként dolgozó férfi minden este betér a kocsmába: –  Megiszok 2-3 üveggel – mondja később. – Otthon nem olyan. Ökör iszik magában. – Kell a társaság – veszi át a szót a vele szemben ülő, 66 éves Czigler József, aki erősáramú technikus, és nyugdíj mellett ma is dolgozik egy pécsi üzemben. – Elbeszélgetünk két-három órát. Munkáról, családról, barátokról, a múltról. Csak politikáról nem. Azon összevesznénk. Lajos fideszes, én meg MSZP-s voltam, most inkább jobbikos. A politika elrontana mindent. Az asztalnál ülők bólogatnak. A Görbe becenéven bemutatkozó csupaszőr férfi többször is megszólal, de elakad, sosem ér a mondat a végére. Megérzi, hogy neki elég is lesz mára, és elbúcsúzik. A negyedik széken Hosszú János felidézi, hogy mekkora összefogással dinnyéztek egykor a csányoszróiak. Általában a munka mellett egy-két holdon termeltek dinnyét: – Segítettünk egymásnak, nem kellett napszámos, úgy megérte, kalákába – morogja az 58 éves, vékony férfi, akinek bádogos a szakmája. – Volt olyan év, hogy az eladott dinnye árából megvettem egy családi házat – viszi tovább a szót Czigler. – Húsz évig csináltam. Amikor jött a szezon, szerdán, pénteken, szombaton és vasárnap piacra vittem a dinnyét, olyankor szabira mentem. Egyik nyáron épp fent voltam a Bosnyák piacon, amikor jön egy haver a szomszéd faluból, és odaszól, hogy elverte a dinnyémet a jég. Nevettem, mert mindig húztuk egymást. Egyszer beadtam neki, hogy attól szép a dinnye, ha savóval öntözi. Pedig attól nem lesz szebb, igaz, nem is árt neki, csak veszett büdös lesz a dinnyeföld. Szóval, nevettem, hogy a haver biztosan viccel a jéggel. Hazajöttem, és láttam, hogy tényleg elverte. De abban az évben se fizettem rá, kihoztam nullára. Kérdezem tőlük, hogy mennyi hoz most egy hektár dinnye, de senki se felel, végül Czigler így fogalmaz: – Asszonyt a koráról, férfit a fizetéséről, német embert meg arról, hogy a papája miért él Argentínában, nem illik kérdezni… – De mi nem is tudjuk már, mit hoz – teszi hozzá Hosszú János. – Abbahagytuk. A kalákát a törvény nem engedi. Ha az ember kifizeti a napszámosoknak a 8-9 ezret, akkor nem biztos, hogy megéri. Meg ma már az ember csak akkor bírja, ha fejleszt, kell a csöpögtető öntözés, meg sok minden más. Erre nem volt erőnk. Mi lajtos kocsival öntöztünk. Hosszú másnak a dinnyeföldjén azért továbbra is dolgozik, abból él. – Kulák – bök oda neki Czigler. – Tényleg sok földje van? – nézek Hosszúra. – Tíz hektárom van, azt is kiadom – legyint rá. – Csak itt állandóan megy a baszkula. – Azért, hogy érezd a törődést – emeli meg Czigler a poharát. Szóba hozom, hogy meg lehet-e állapítani mennyire édes a kínált dinnye? Czigler szerint igen: – Akkor édes, ha a héja nem élénk zöld, hanem hamvas, a virág felől horpadt, a sziklevele száraz és nincs rajta bajusz. A kopogtatás csak addig ér valamit, amíg a dinnye a földön fekszik, akkor alumínium kés lapjával kell megkocogtatni, és ha olyan tompa hangot ad, mint ha a csizmám szárához verném a kést, na, akkor édes.
Madárcsontú, beesett arcú férfi lép az asztalhoz. Zümi néven mutatkozik be. Kezet fog mindenkivel – bevett szokás, hogy az érkezők körbemenve paroláznak mindenkivel, azzal is, akit nem ismernek vagy nem kedvelnek. Zümi sört rendel az asztalnál ülőknek. – Most én rendelek, aztán meg ők – mondja firtatásomra, hogy miért ez a gálánsság. Zümi szakadozva beszél, de megtudom, hogy dinnyéseknél napszámos. Az elmúlt években gyakran közmunkás volt, és beíratták tanfolyamokra, kitanulta a pék szakmát, meg járt számítógépes ismeretekre. Egyik se érdekelte. Mindegy, mondja ő, addig is kapott fizetést. Volt itt már sokféle tanfolyam, mondják a többiek, vesszőfonó, gyógynövénygyűjtő, de egyiknek se volt értelme, ezekből sosem a képzettek élnek meg, hanem azok, akik képezik őket, nekik biznisz. A kocsma előtt huszonéves srácok. Ők nem ülnek be, a kint állva iszogatnak és cigiznek. A bentiek nem tartják őket igazi kocsmázónak, mert az igazi az beül, és diskurál. A srácokhoz időnként lányok csatlakoznak, kettőn rövid sort feszül. A csapat hangosan beszélget és harsány nevetéssel szelfizik. Felturbózott motorú autó parkol le, gazdája pár szót vált a kocsma előtt időzőkkel, majd falrepesztő gázt adva elhúz. A kocsma pultjánál szolgáló középkorú asszony nem adja nevét, ő csak kisegítő, annyit megtudok tőle, hogy az ivó gazdája az áfésztől bérli a százéves, többször átalakított épületet. A téeszidőkben három kocsma is volt a faluban, akkor nyolcszázan éltek itt, most hatszázan. Valaha zene is volt a kocsmákban, cigányzenekar vagy diszkó. Aztán elmaradtak a zenészek, kidobták a zenegépet, leszerelték a félkarú rablót, elvitték a biliárdot, nem lehetett cigit árulni és tilos lett a dohányzás - mindez betett a kocsmáknak, összegzi az asszony az ivókat ért csapásokat. Az is betett, hogy a fiatalok elhagyják a falut, az igyekvő harmincasok-negyvenesek meg külföldön dolgoznak, az aktív korúak tizede kint boldogul. A közeli, két-háromszáz lelkes kisfalvak már egy kocsmát se bírnak eltartani. Pedig a jó kocsma összehozza az embereket, miféle falu, aminek már kocsmája sincs? A csányoszrói kocsma még bírja, de ehhez nyomott áron kell adni mindent: a söröket 200-300-ért, a felest 300-400-ért, a kávét 150-ért, tejszínnel. A kocsma mögötti udvaron, két reklámernyő alatt is iddogálnak néhányan. Az egyik asztalnál Kovács Zsolt gyerekkori barátjával, Jenővel. Az 52 esztendős, 120 kilós, sokat mosolygó, három gyermekes, unokára sóvárgó Zsolt egy tehenészetben dolgozik, örök éjszakásként. Szereti ezt a beosztást, így sok a szabadideje, tud segíteni a nagyfia vállalkozásában. Meg van így idő kocsmázni is. Minden nap benéz reggel is, délután is. – Az asszonyok hogyan tűrik a kocsmázást? – kérdem Zsolttól. – Nálunk nincs gond. De van, akinek szólnak miatta, mert annyit van itt, mint valami bútordarab. Azért van az asszonyoknak szája, hogy szóljanak, ha valami nem tetszik. Jenő hét éve Sopronban dolgozik. Elvált, ritkán jár haza. Március óta nem volt itthon, akkor halt meg az édesanyja, tőle búcsúzott. – Miről beszéljek? – néz rám, a kopaszodó, elől hiányos fogazatú, géplakatosként dolgozó, 51 éves férfi. – Velem nem jár jól, én utálok mindent. Elegem van a világból, a politikából, a sok cigánykodásból. Sopront is utálom. Mondják, hogy szép, nekem nem az. Dolgoztam külföldön is, az se volt szép. Jól kerestem, de nagyon meg kellett dolgozni érte. És sokszor átvertek. A magamfajtának csak a gürizés jut. Utálom a világot! Kifakadása után viszont testvéri szeretettel beszélget Zsolttal és a közben hozzájuk csapódó Zümivel. – Zümi, a 86-os szilveszter? – fordul oda a vele egykorú barátjához. – Szilveszterre mindig én lőttem a csapatnak vadkacsát vagy fácánt. Köves Csúzlival! Nagyon tudtam csúzlizni. Zümi eltört és bealudt. Mi meg halott pózba fektettük, a kezét összekulcsoltuk, az ujjai közé gyertyát tettünk. Arra ébredt, hogy csepeg a kezére a gyertya. Mindenki nevet, Zümit faggatnám az előbbiekről, de ő elzárkózik, hogy dadog, neki nem megy a mesélés. – Innod kell, akkor elmúlik – biztatja Jenő. – Igyál még meg két felest! – Mmmmá, meeegittam – sóhajt lemondóan Zümi. – Akkor igyál még kettőt! Fél kilenckor Zsolt biciklijét tolva hazaindul. Egy darabon elkísérem. Jenő még marad. Bent már csak hárman vannak. Mondom Zsoltnak, hogy egész este nem hallottam egy durva szót. - Verekedés mennyire gyakori? – kérdem a szelíd természetű férfitől. - Nem igen – feleli ő, emlékei közt lapozgatva. – Veszekedés néha, de hát az mindenütt van. A kocsma nem arra való, és nem is ivásra. Oda azért megyünk, hogy örüljünk a másiknak. Csak közben iszunk.

„Hibás döntést hoztam” – Mégsem Tevan Imre lesz az Index új főszerkesztő-helyettese

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.07.31. 06:41

Facebook-bejegyzésében azt írja, rosszul mérte fel a helyzetet.
A Facebook-oldalán jelentette be Tevan Imre, hogy mégsem ő lesz az Index főszerkesztő-helyettese. „Nem azért, mert kaptam a pofámra. Ezt tudtam előre, ez ilyenkor jár. (Sok támogatást is kaptam, köszönöm.) Hanem azért, mert rosszul mértem föl a helyzetet, ezért hibás döntést hoztam” – fogalmazott. Tevan azt írta, „indexes voltam, örökre indexes (így, kisbetűvel) maradok. Érdekes módon nagyon sokan ugyanezt mondják, akik indexesek voltak. Kilenc és fél éve rúgtak ki onnan, azóta is tudom, hogy az volt a csúcs a pályámon, soha nem volt utána olyan jó munkám, ha tehettem volna, bármikor visszamentem volna.” Kiemelte, hogy amikor most felkérték, azt hitte, hogy ebből az indexességből meg lehet őrizni valamicskét, és újra lehetősége lesz ebben szerepet vállalni. Hozzátette, hogy az volt az alapkérdése, lehet-e független és színvonalas újságként működtetni a kialakult helyzetben az Indexet. De mindig csak azon forogtak a gondolatai, hogy elképzelhető-e, hogy ne legyen politikai beavatkozás. „Tudjuk, rendkívül aggályos az erre adandó válasz, de végül arra jutottam, elképzelhető. Sőt, kitaláltam egyfajta garanciát. (Azt hittem, ez ügyes ötlet, de valójában csapdát állítottam magamnak. Ha a feltételemet azonnal elfogadják, nem mondhatok nemet.)” „Csakhogy azzal nem foglalkoztam, a politikai beavatkozáson túl, hogy a három ember, tehát az igazgatóság tagjai képesek lesznek-e összehozni egy minimális csapatot, amely legalább elfogadható minőségben át tudja venni a felmondott kollégáimtól a lapkészítést abban a rohamosan közeledő pillanatban, amikor ők végleg elmennek. Az 'igazgatósági tag' hétfőn hívott föl, ma péntek van, azóta odáig jutottunk, hogy egyetlen embert, engem lehetett bejelenteni az új csapatból. -thy és -czy azóta se tudta eldönteni (legalábbis nekem ezt mondják) azt a viszonylag alapvető kérdést, hogy melyikük a főszerkesztő. Hogy kinek lennék a helyettese ugye.” Majd arról írt, hogy Bodolai László minden nyilatkozata után azt érezte, hogy ki kell szállnia. a csütörtököt a szerkesztőségben töltöttem. „Ott nemcsak az Index haldokló szellemét láttam, de ráébredtem, amit tehát mindig is tudtam, hogy én egy vagyok velük” – írta.
Tevan Imre, az Index egykori főszerkesztő-helyettese, az Origo korábbi felelős szerkesztője csütörtökön jelentette be, hogy visszatér az Indexhez, és ő lesz a lap egyik főszerkesztő-helyettese. Megjegyezte, a felkérésre úgy mondott igent, hogy a szerződése titoktartási klauzulájába beleírják, hogy arra az esetre nem vonatkozik, ha a tartalomba kívülről politikailag beleavatkoznak. Később lapunknak egyebek mellett arról is beszélt: mindig is kereste a lehetőséget, hol tud független újságíróként dolgozni, úgy gondolja, ennek feltétele – még ha Damoklész kardja lebeg is az Index felett – egyelőre biztosítottak. Hozzáfűzte, hogy a veszély ellenére amíg a függetlenül működhetnek, addig dolgozni kíván, mint ahogy szerinte az történt Sáling Gergő főszerkesztő menesztése után az Origónál is. „Orbán Viktor egy nap alatt meg tudná fojtani az Indexet, de ez az elmúlt években is így volt” – fogalmazott.

"Még jó, hogy jár ez a hajó"

Vas András
Publikálás dátuma
2020.07.31. 06:40

Az elmúlt évekhez hasonlóan kedvelt program a Balatonon a személyhajózás, ám az utasok szerint drágák a jegyek.
Hatezer-ötszáz forint – hallatszik a hang a badacsonyi hajóállomás jegypénztárából, mire az ablak előtt álló harmincas férfi gúnyosan lebiggyeszti a száját. – Még jó, hogy jár ez a hajó… Mohora Péter Balatonszepezden nyaral feleségével és tízéves fiával, a közeli faluból tekertek át Badacsonyba, hogy a napot fonyódi hajókázással és egy kis déli parti kerekezéssel tegyék teljessé. Hármójuknak a cirka 25 perces hajóút négyezer forint, ehhez jön még a két felnőtt és gyerekkerékpár díja. - Oda-vissza 13 ezer forint, valljuk be, röhej! – jegyzi meg Mohora Péter. – Ennyi pénzért kétszer beülünk menüre egy étterembe, vagy úgy is nézhetem, hogy 15 ezret fizetünk egy napra a nyaralóért. Nemcsak a váci család szerint drágák a balatoni hajójegyek, bárkivel beszéltünk a badacsonyi kikötőben, mind túlárazottnak tartották a tavi élményt. A Fonyód-Badacsony járat a legolcsóbb, 1. díjszabásba tartozik, ami 1600 forintos felnőtt, 800-as gyerekjegyet jelent, a kerékpárokat pedig egy ezresért – a gyereket a feléért – lehet feltolni a katamaránokra. A négyszemélyes családi jegy 4320, az öt fős 5040 forint, persze csak egy útra, visszafelé még egyszer ki kell fizetni a jegyeket. A legdrágább, IV-es díjzónában már 2200 a felnőtt, s hatvan forint híján hatezer a négyszemélyes családi jegy, persze szintén csak oda. Amit nem minden magyar família engedhet meg magának, vagyis a balatoni hajókázás nem csak a látvány és az élmény miatt jelent különleges szórakozást. - Ráadásul nézze meg, mennyien leszünk – mutat végig a hajóra várakozók hosszúra nyúlt során Tibald Mihályné. – Idefelé sem volt ülőhely, s a korláthoz sem fértünk oda, csak ácsorogtunk a felső szint közepén, ami egy nyugdíjasnak nem a legnagyobb élmény. Megnéztük, mennyire versenyképesek a Bahart árai – a menetidő, valamint a távolság figyelembevételével – a többi hazai lehetőséghez, illetve a szomszédos országok tarifáihoz képest. A Velencei-tavon az Agárd-Pákozd járatra – a menetidő 20 perc, tehát nagyjából annyi, mint a Fonyód-Badacsony viszonylaton – 1100 forint a felnőtt, 900 a nyugdíjas- és gyerekjegy, a kerékpárokat pedig ingyen fel lehet vinni a hajókra. A Fertő-tavon a Fertőrákosról-Mörbisch-Illmitz-Fertőrákos járaton – menetidő 70 perc – a felnőttek 1900, a nyugdíjasok 1600, a 6-14 éves gyerekek 1200 forinért utazhatnak, a kerékpár-szállítás itt is ingyenes. A Dunán a Mahart Visegrád-Zebegény, Visegrád-Vác, Visegrád-Szentendre járataira a napijegy 500, a kerékpárjegy 200 forint, a Budapest-Szentendre járaton a menetjegy 2540 forint, a kerékpárt ennek feléért lehet felvinni a hajókra. Ausztriában a Wörthi-tónál a Klagenfurt és Velden közötti tíz kikötőben korlátlan utazásra és ki-beszállásra használható egész napos felnőttjegyért 5600, a 6-15 év közötti gyerekjegyért 2800, a kerékpárjegyért 1750 forintnak megfelelő eurót kell fizetni, az egyállomásos jegy 2040 forint. A Bodeni-tavon a legrövidebb, bő három kilométeres, Überlingen és Wallhausen között járó hajókon 1200 forintnyi euró a felnőttjegy, a gyerek – 6-14 éves kor között – 560. A hat kilométeres Bregenz-Lindau útért teljes áron 2100 forint, a 25 kilométeres Bregenz-Friedrichshafen felnőttjegye 5600, a 35 kilométeres Bregenz-Konstanzé 6700 forintra jön ki. Vagyis utóbbi esetben egy kilométernyi utazás 191 forint, míg Fonyód és Badacsony között valamivel több, mint háromszáz. 

A remek utasstatisztikák ellenére veszteséges a Bahart

Megkerestük a Balatoni Hajózási Zrt.-t, kíváncsiak voltunk, mit szólnak az utasok észrevételeihez, a drágának tartott jegyárhoz, a legfelkapottabb járatokon tapasztalható zsúfoltsághoz. Arra is rákérdeztünk, milyen kihasználtsággal futnak a cég hajói, mekkora bevételt jelent a személyhajózás a Balatonon, s mekkora veszteséget, hiszen a Bahart évek óta kommunikálja – s többek között a májusban elfogadott reorganizációs tervet is ezzel az indokkal verte keresztül a többségi tulajdonos állam –, hogy az ágazat, a remek utasstatisztikák ellenére veszteséges. Választ nem kaptunk, a cég hivatalos beszámolóiból viszont kiderült, míg 2017-ben 715,3 millió, 2018-ban pedig 798,5 millió, addig tavaly 888,7 millió forint bevételt hozott a cégnek a személyhajózási ágazat. A tavalyi szezonban több, mint 7500 járat indult a kikötőkből, az utasszám 2019-ben meghaladta a 700 ezer főt, a cég saját mérései szerint az utasok több, mint fele családosként hajózott. Az idei főszezonban a 16 kikötőből kilenc útvonalon járnak menetrendszerinti hajójáratok, a két legkedveltebb útvonal a Fonyód-Badacsony, illetve a Siófok-Balatonfüred-Tihany, melyeken hat-hat hajópár jár naponta.