ellenzék;Göd;Samsung;

2020-07-31 13:25:57

Elszabadult indulatok: felfüggesztette Göd polgármesterét a DK-LMP-Jobbik koalíció

Bekiabálásokkal teli, feszült hangulatú ülésen tárgyalta újra pénteken Göd város önkormányzata Balogh Csaba polgármester (Momentum) felfüggesztésére tett korábbi indítványt.

A javaslatot az LMP, a DK és a Jobbik képviselői terjesztették be két hete, miután szélsőségesen megromlott a viszony a Fideszt ősszel leváltó koalícióban. Az akkori előterjesztés részeként fegyelmi vizsgálatot is indítottak Balogh Csabával szemben, amivel a polgármester eddigi intézkedéseit vizsgálják.

Mindkét javaslatot a Fidesz képviselői is támogatták, csak ennek köszönhetően jött létre a szükséges többség. A polgármester mellett szavaztak a Párbeszéd és a Momentum képviselői.

Az újratárgyalásra azért került sor, mert Balogh megvétózta az első szavazást a felfüggesztésről, ugyanakkor ezt nem tette a fegyelmi vizsgálat esetében, mondván „nincs takargatni valója”.

– Szégyen! – kiáltották a közgyűlés termét megtöltő civilek a szavazás eredményét látva. Balogh Csaba jogkörei két hétig – az előterjesztés értelmében – Fülöp Zoltán alpolgármesterhez (LMP) kerülnek, ez egybeesik a fegyelmi vizsgálat végével is.

Az ülés végig feszültségekkel teli volt. A szavazás előtt a polgármester szót kívánt adni a civileknek is, amire a vele szembekerült alpolgármesterek (Fülöp Zoltán és a DK-s Lőrincz László) frakciója módosítani akarta a szabályzatot, hogy erre ne kerülhessen sor. Ez meghatározta a felszólalások hangulatát, az indulatos felszólalásoknak pedig a legtöbb kritikát kapó Fülöp akart véget vetni ügyrendi javaslatával, ami csak olaj volt a tűzre.

– Nem pozícióharcokat kell folytatni, hanem tenni az adóbevételekért, az erdőirtás ellen a véderdő telepítéséért – mondta egy szót kapó lakos, aki bevallása szerint arra szavazott ősszel, hogy a Fidesz által oda vitt Samsung gyár miatti helyzetet rendezze az ellenzéki összefogás. Hozzátette, hogy „a Samsunggal együtt pokolba kívánja” azokat, akiknek a mostani helyzetet köszönhetik, utalva a politikai feszültségekre és a korábbi fideszes vezetés döntéseire egyaránt. 

Kifogásolták azt is, hogy Fülöp Zoltánra a gödi lakosság egy százaléka szavazott, mégis most átveszi a választott polgármester jogköreit.

A fideszes képviselők is sok megjegyzést kaptak, az egyik felszólaló az előző polgármester, Markó Józsefhez beszélve beszélt csalódottságáról. Ám Markó fel sem nézett, amit nem csak a felszólaló, hanem a széles közönség is sérelmezett, különösen akkor, mikor Markó jelezte, hogy majd „alkalmas helyen és időben” válaszolni fog, ám ekkor kiabálásig fajult a helyzet, mert erre a civilek szerint korábban sem volt nyitott az előző városvezető. A felszólalások során többször szó esett arról is, hogy a Fidesz malmára hajtja a vizet a jelenlegi helyzet, amiben Balogh Csaba felelősségét is felemlegették. Igaz, az egybegyűltek döntő többsége elsősorban a polgármester mellett állt ki.

Fülöp Zoltán kérdésre sem kívánta elárulni, hogy a polgármester jogköreit átvéve mire készül a következő két hétben, milyen döntéseket kíván hozni, kiket akar leváltani pozíciójából vagy milyen gazdasági döntéseket hozna.

A szavazás után zárt üléssel folytatódott a közgyűlés, a lakosok egy része a hivatal épülete mellett várt be több képviselőt, folytatva számonkérésüket.