Forma-1;Lewis Hamilton;

2020-08-02 17:56:33

Győzelem három keréken: Hamiltoné a Brit Nagydíj

Lewis Hamilton az utolsó körben defektet kapott, azonban így is meg tudta nyerni a Brit Nagydíjat. A címvédő már 30 ponttal vezet az összetettben.

Már-már megszokott módon Mercedes-dominanciát hozott a szombati időmérőedzés, ahol kezdetben Valtteri Bottasnak állt a zászló, de Lewis Hamilton szerezte meg az első rajtkockát. A feketére festett ezüstnyilak fölénye óriási volt a riválisokkal szemben, a harmadik Max Verstappen (Red Bull) hátránya már több, mint egy másodperc volt. Nem alakult jól a koronavírus-fertőzött Sergio Pérezt helyettesítő Nico Hülkenberg visszatérése, az időmérőn 13. lett, vasárnap pedig az autója műszaki problémája miatt még a rajtrácsra sem tudott felállni.

„Nagy érzelmi hullámvasút volt ez a hétvége. Az, hogy nem tudtunk elrajtolni a lehető legrosszabb forgatókönyv volt számomra és a csapatnak is. Egyelőre bizonytalan, hogy a következő hétvége is maradok-e a csapatnál” – fogalmazott Hülkenberg.

A rajtnál Hamilton jól jött el, csapattársa, Bottas pedig megtartotta a második helyet, mögöttük Verstappen és Charles Leclerc (Ferrari) bonyolódott csatába, melyből végül a holland jött ki jobban. A második kör elején Kevin Magnussen (Haas) csapódott a falnak azt követően, hogy Alex Albonnal (Red Bull) ütközött. A biztonsági autó a hatodik körben engedte útjára a mezőnyt, de a tizenkettedik körben újból be kellett jönnie a pályára, mivel Danyiil Kvjat (Alpha Tauri) az egyik gyors bal kanyarban defektet kapott és a falnak csapódott.

A mezőny legnagyobb része ebben az időszakban kereket cserélt, ezt követően is Hamilton, Bottas és Verstappen volt a sorrend az élen. Úgy tűnt, hogy unalomba fullad a verseny, az utolsó körök azonban még bőven tartogattak izgalmakat. A 49. körben Kimi Raikkönen (Alfa Romeo) autójáról repült le az első szárny, majd az utolsó körökben több versenyzőnek az autóján is megadta magát a bal első gumi.

Bottas nemcsak a dobogóról, de még a pontszerzésről is lecsúszott, illetve Carlos Sainz Jr. (McLaren) is elveszítette az ötödik helyet, sőt az esélyét a pontok gyűjtésére. Az igazi izgalmat az jelentette, hogy az utolsó körben Hamilton is defektet kapott, Verstappen – aki egy körrel korábban kereket cserélt, hogy megszerezze a leggyorsabb körért járó plusz egy pontot – azonban már nem tudta őt utolérni a leintésig.

„Az utolsó körig minden tökéletesen ment. Hallottam, hogy Valtteri defektet kapott, próbáltam figyelni az abroncsaimra, azt gondoltam, minden rendben lesz. Aztán elszállt a gumi. Nagyon izgultam, a torkomban dobogott a szívem. Tudtam, hogy fél perc az előnyöm, de az aztán nagyon gyorsan fogyott. Sose volt még ilyen utolsó körös élményem” – mondta Hamilton, akinek ez az idei harmadik és pályafutása 87. futamgyőzelme. Négy hiányzik neki ahhoz, hogy beállítsa a legendás, hétszeres vb-győztes Michael Schumacher 91 sikert számláló rekordját. Hamilton immár hetedszer bizonyult legyőzhetetlennek Silverstone-ban.

„Szerencsés is meg nem is az eredmény. A verseny során sokkal gyorsabb volt a Mercedes, így boldog vagyok a második hellyel, ez nagyon jó eredmény nekünk” – mondta Verstappen.

„Szerencsénk volt, hogy a riválisok közül többen is defektet kaptak, úgy gondolom, hogy a maximumot hoztuk ki ebből a hétvégéből, mert vigyázni tudtam az abroncsaimra. A teljesítmény terén még nincs ott az autó, ahol szeretnénk, de boldog vagyok az eredménnyel” – mondta a harmadik Leclerc.

A további pontszerző helyekre Daniel Ricciardo (Renault), Lando Norris (McLaren), Esteban Ocon (Renault), Pierre Gasly (AlphaTauri), Albon, Lance Stroll (Raicing Point), Sebastian Vettel (Ferrari) ért oda.

A vb egy hét múlva ugyancsak Silverstone-ban, a 70. évforduló Nagydíjával folytatódik.