Második

A tudósok szerint küszöbön a második hullám, sőt, talán már ide is ért (és tényleg: ha nyakig a vízben állnánk, és átmeneti csökkenés után ismét az állunkig, majd a szánkig kezdene érni, azt alighanem egy újabb hullámnak gondolnánk). Most van itt az ideje, hogy azokat a hibákat elkövessük, amelyek determinálják, hogy hogyan kerülünk majd ki az újabb megpróbáltatásból.

Hibázni már megtanultunk, a hibáinkból tanulni még kevésbé – továbbra is alig tesztelünk, emiatt az új fertőzésekről közölt számok keveset árulnak el a járványhelyzet alakulásáról; változatlanul nincs szisztematikus kontaktkutatás a bizonyított fertőzötteknél, nincs rigorózus ellenőrzés a határokon, a színekkel jelölt országkód-rendszer könnyedén kijátszható egy rövid kerülővel, a köz- és médiaszereplők nem hordanak maszkot, azaz nem mutatnak jó példát, az állami járványügy rendre tudománytalan álinformációkat tesz közzé, amit viszont fontos lenne tudnunk (például a fertőzések térbeli eloszlásáról), azt változatlanul elhallgatja; lélegeztetőgépünk már rengeteg van, de aneszteziológusunk és intenzív nővérünk nem lett több; a politika továbbra is csak rögtönöz – tervezés és felkészülés helyett – abban a kérdéskörben, hogy mi legyen az iskolákkal, a teszt és a védőeszköz pedig még mindig irracionálisan drága, ami vagy arra utal, hogy sem a hazai gyártást, sem a beszerzés megszervezését nem tudtuk megoldani, vagy pedig arra, hogy ebből is, mint minden másból, a jóbarátok, a családtagok, a telekszomszédok és a sporttársak csinálnak fényes üzletet.

Ha ebből kellene következtetnünk, meg abból, hogy a gazdaságvédelmi alapból a focira és a propagandára is több jut, mint a gazdaságra, azt tippelnénk, hogy a második hullámból nagy baj lesz. Óvatos optimizmusra pedig csak az ad okot, hogy valahogy az elsőt is megúsztuk.