Zsákutca

A fehérorosz forradalom nagy falatnak bizonyult a vérprofi magyar kormányzati propagandagépezetnek. Ez az első olyan esemény, amikor az Orbán-kormány nem találja a saját hangját, sőt arra kényszerül, hogy más mögé húzódjon egy Európa egészét foglalkoztató kérdésben.

Orbán Viktor látványosan magára maradt, a propagandagépezet pedig nem találja a csodaszert. Tíz napja lázad Fehéroroszország népe a Lukasenko-rezsim ellen, tíz napja példátlan brutalitással lépnek fel a rendfenntartók, tíz napja sorra ítélik el a demokratikus világ vezetői a történteket, de a hivatalos Budapestnek mindmáig annyira futotta, hogy leszögezze: a miniszterelnök a V4-egyeztetésen „ismét kiállt a Fehéroroszország ügyében képviselt lengyel álláspont mellett”. Arról szó sincs, hogy elfogadta az egységes uniós álláspontot, mert az nyilván valamiféle Brüsszel előtti fegyverletételként hathatna. De azzal sem próbálkoznak, hogy a V4-ek – amúgy igen tisztességes – álláspontját Orbán érdemének tüntessék fel. A szerdai uniós csúcs előtt a V4-ek arra szólították fel a minszki hatóságokat, hogy vessenek véget a tüntetők elleni erőszaknak, tegyék lehetővé a békés, párbeszéden alapuló politikai rendezést, és maradéktalanul tartsák tiszteletben az alapvető emberi jogokat. Az MTI és a kormánypárti média figyelmét ezúttal érdekes módon elkerülte ez a Reuters hírügynökség által is ismertetett szöveg.

Orbán hosszú idő után először lobogtathatná saját ellenzéke felé, hogy márpedig ő kiáll az emberi jogok mellett. Vajon miért nem teszi? Mert már olyan zsákutcába kormányozta magát, ahonnan nincs visszaút, saját hívei előtt az emberi jogok melletti kiállás már nem összeegyeztethető a sorosista Brüsszel elleni szabadságharcos imidzsével? Vagy netalán azért, mert Putyin is hallgat, és a medve hiányában a nyuszika bűvös ereje is odalett?