kézilabda;Szeged;

2020-08-28 15:43:42

Zárt kapuk mögött játszanak a szegediek

„Nem akarunk kockáztatni, szeretnénk biztonságban játszani” – közölte a klub elnöke.

Zárt kapuk mögött rendezi meg hazai bajnoki mérkőzéseit a Mol-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata. A döntést Szűcs Ernő Péter klubelnök jelentette be a klub hivatalos honlapján pénteken.

„Elindul a szezon. Végre, ezt várta már mindenki! Minden évben megszólítom a kékek táborát, mindig lelkesítő mondatokat közvetítek, most is ezt teszem majd, hiszen a célunk továbbra sem változik, elindulunk, hogy megvalósítsuk az álmainkat. Nyerni szeretnénk! Eljutni a magyar bajnokságban a dobogó tetejére, magasba emelni a Magyar Kupát, ott lenni a kölni négyes BL-döntőben, mert ez mindenki vágya.

Tisztában vagyunk vele, hogy szurkolóink jönnének, buzdítanának, lelkesítenének bennünket, mert hihetetlen erőt adnak nekünk minden találkozón. Egyelőre azonban mi a hazai meccseinket zárt kapuk mellett rendezzük meg. Nem akarunk kockáztatni, szeretnénk biztonságban játszani, ezt kívánja meg a jelenlegi helyzet, de bízunk benne, hogy egyszer minden jóra fordul, és ismét együtt lehetünk – írta a szegedi klub első embere. – Türelmet, megértést kérek, mert a világ számos pontján megtapasztalhatták az emberek, hogy komoly problémát okozhat a vírushelyzet. Mit is kívánhatnék mindenkinek a szezonkezdet előtt, mint azt, hogy vigyázzon magára, a családjára. Kitartást, erőt, mert mindenki vágya, hogy visszaköltözzön az a hangulat a csarnokba, amely Európában egyedülálló.”

A szegediek az NB I-ben először jövő szerdán lépnek pályára, az Orosháza vendégei lesznek. Saját csarnokukban a Budakalász lesz az első ellenfél jövő szombaton.