Európai Unió;költségvetés;koronavírus;

2020-09-01 19:08:54

“Enyhén fogalmazok, ha azt mondom, hogy az EP és a Tanács álláspontja között óriási a szakadék”

Megkezdődtek a tárgyalások az Európai Unió három meghatározó intézménye között az EU 2021-2027 közötti költségvetéséről és a járvány hatásait enyhíteni hivatott helyreállítási alapról.

Az 1074 milliárd eurósra tervezett büdzséről és a 750 milliárdos pénzügyi eszközről közösen kell megállapodniuk a társ-jogalkotóknak: az Európai Parlamentnek és a kormányokat tömörítő EU Tanácsnak, míg a javaslattevő Európai Bizottság közvetít és egyeztet a másik két intézménnyel. Az idő szorít, mert januártól új költségvetésre lenne szükség, és kell a pénz a Covid-19 gazdasági és szociális következményeinek elhárítására is. A megállapodás ideális határideje október vége.

“Enyhén fogalmazok, ha azt mondom, hogy az EP és a Tanács álláspontja között óriási a szakadék” — mondta a parlament költségvetési bizottságának elnöke, a belga Johan Van Overtveldt a testület keddi ülésén. Több képviselővel egyetemben ő is megerősítette: ha a huszonhetek nem veszik figyelembe a parlament követeléseit, akkor a testület nem fogja beleegyezését adni a közös költségvetéshez.

A törvényhozók főként azt kifogásolják, hogy a nemzeti kormányok képviselői jelentősen csökkentették a hétéves büdzsé előirányzatait olyan fontos területeken, mint például a kutatás-fejlesztés, a diákcsere programok, illetve a határvédelem és migráció. A kormányok ráadásul a helyreállítási alapból sem kívánják kompenzálni az így keletkező hiányt. Az EP a forrásnövelés mellett azt is szorgalmazza, hogy az unió kasszáját ne tagállami befizetésekből töltsék fel, hanem egyre inkább a közösség által beszedett adókból és illetékekből. Az állam- és kormányfők júliusban eldöntötték, hogy a bevételeket a jövőben kiegészítik a fel nem használt műanyag csomagolási hulladék mennyisége alapján kiszámított nemzeti hozzájárulásokkal. A képviselők ezt kevésnek tartják, és azt követelik, hogy készüljön ütemterv újabb bevételi források bevezetéséről.

Az EU soros német elnökségének képviseletében Michael Roth EU-ügyi államtitkár kompromisszumot és gyors megállapodást sürgetett. “Nem látok lehetőséget jelentős változtatásokra”, mondta a júliusi EU-csúcson kimunkált kompromisszumra utalva. Külön szólt a jogállam és az EU támogatások összekapcsolásáról, amelyet az EP szintén a jóváhagyása feltételéül szab. A politikus elismerte, hogy az uniós vezetők találkozóján született döntés többféle értelmezésre ad lehetőséget, de reményét fejezte ki, hogy egyetértés lesz a rendeletről.