Előfizetés

Állatorvosi ló(láb)

Nem ördögtől való az egyetemek fenntartóváltása, vagyis kvázi magánosítása, a minisztériumit felváltó alapítványi irányítás – írtam pár napja ugyanitt, az alapítványi kezelésbe került Állatorvostudományi Egyetem (ÁTE) rektorának önmagát minősítő megszólalása kapcsán. Ám ami jól működhet az ÁTE esetében, ahol a rektor kifejezetten üdvözli a változást, az nem biztos, hogy igaz egy másik intézményre. Az SZFE kuratóriumának elnöke, Vidnyánszky Attila is oktatás-szakmai érvekkel állt elő lapunknak adott interjújában: „A felsőoktatási modellváltásnak része az SZFE átalakítása is, több egyetemmel párhuzamosan történt meg ugyanez ebben az időszakban Soprontól Miskolcig. Ez a kuratórium kapta a megbízást az átalakítás levezénylésre. Ez a történet egyik oldala, a másik pedig az, hogy az egyetem tanárai és hallgatói nem akarnak szembesülni az évtizedes szervezeti, oktatásszervezési problémákkal.” Az ÁTE-n például a rektor is tagja a nemrég létrejött, a fenntartói jogokat gyakorló alapítvány kuratóriumának, vagyis érdekelt(té tették) az átalakításban. Az SZFE által jelöltek közül azonban senki nem kapott kuratóriumi tagságot. Vidnyánszky arról is hallgat, hogy szemben a másik öt most modellváltó egyetemmel és a Corvinusszal, az SZFE-ről nehéz elképzelni, hogy gazdaságilag önálló lábra tudna állni a magánosítás után – különösen a mai járványos időkben, amikor az egész színházi szakma megélhetési gondokkal küzd. Még a Corvinus esetében is problémát okozhat hosszabb távon, ha a Mol, ahogy idén teszi, vagy Richter nem fizet osztalékot részvényei után, hiszen az állam e cégek papírjaival stafírozta ki az egyetemet. Ha pl. a győri egyetem mögül kifarol az Audi, miből élnek meg? Vajon az SZFE az ingatlanjaival fog gazdálkodni? Ami pedig az évtizedes oktatásszervezési problémákat illeti; a baloldali kormányok alatt meglévő nagyobb szakmai és anyagi önállóságot vette vissza több lépcsőben a 2010 óta zajló folyamatos, egyetemi szférát érintő „modellváltás”, amely a gazdálkodás terén a totális kormányzati felügyeletet jelentő kancellári-rendszerrel teljesedett ki. Érthető, ha sok intézmény szabadulna. Ám az erőből levezényelt szoros állami felügyelet alá helyezés után most egy erőszakos magánosítás történik az érintettek megkérdezése nélkül. Ez az állatorvosi ló tipikus esete, a „modellváltás” minden elképzelhető hibájával. De leginkább az leleplezi le Vidnyánszky és a kormányzat hazugságát, ha megnézzük a közoktatási pandant-ját a történteknek. Ami jó és kívánatos az SZFE-n – a magánosítás, az alapítványi kézbe adás –, az rossz és elvetendő az L. Ritók Nóra vezette Igazgyöngy Alapítvány vagy az Iványi Gábor vezette egyház által fenntartott iskolákban. A kormány felére csökkentette ezen intézmények támogatását, azzal a nem titkolt céllal, hogy kikényszerítse az államhoz való betagozódásukat - miközben a kabinet sorra adja egyházi kézre közoktatási intézményeit. Az SZFE esetében sem szakmai-oktatási indokai vannak a magánosításnak. Kilóg az állatorvosi ló lába.

Az úthenger hete

Azt állította a Médiatanács (közleményében), hogy a Klubrádió ismételt jogsértései miatt nem újítja meg a rádió frekvenciaengedélyét. A hatóság szerint a médiatörvény értelmében a médiaszolgáltatási jog megújítását kizáró ok, ha a médiatörvény rendelkezéseit a műsorszolgáltató ismételten vagy súlyosan megszegi. A Médiatanács szerint a Klubrádió az erről szóló határozatokat tudomásul vette, nem fordult bírósághoz, a bírságokat pedig befizette. Ezzel szemben a tény az, hogy a Klubrádió az elmúlt hét évben nem követett el ismételt jogsértéseket, mindössze apróbb mulasztásokat (például előfordult, hogy a zenei kvótákat egy-egy napon nem tartotta be). Egy társadalmi hirdetés ügyében a rádiót egyszer tízezer forintra büntették, de a rádió bíróságnál kért jogorvoslatot, és amikor másodszor is érkezett hasonló büntetés, a bíróság azt jogtalannak minősítette. Vagyis se nem súlyos, se nem ismételt, és még jogsértésnek is nehezen nevezhető, tízezer forintos ügyek miatt teszik lehetetlenné, hogy a Klubrádió tovább szóljon. De persze a pártállami úthengertől nem várható el, hogy jogilag kifogástalan indoklással taposson el bárkit és bármit. Az úthengert nem erre találták föl. Azt állította Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter (az ATV Egyenes Beszéd című műsorában), hogy „alapvetően jó érzésekkel” nézte a színművészetis diákok melletti vasárnapi élőláncos tüntetést, részben mert „kulturáltan viselkedő demonstrálók vettek részt rajta… rendőrök alig voltak. Tehát az, ahogyan egy normális parlamenti demokráciában a gyülekezési jogot gyakorolni lehet, úgy gyakorolták a tüntetők, és ne felejtsük el, hogy nemrégen még egy szocialista kormány alatt egészen másként volt”. Ezzel szemben a tény az, hogy a szocialista kormány alatt a tüntetők egészen másként viselkedtek, ugyanis 2006 őszén folyamatosan erőszakhoz folyamodtak. Felgyújtották a Televízió bejáratát és több autót, elfoglalták az épületet, rendőröket támadtak meg, több százat közülük megsebesítettek, barikádokat emeltek, tankot indítottak be, városszerte randalíroztak. A mostani tüntetésekhez valóban alig kellettek rendőrök, mert nem volt semmilyen erőszak, még szavakban sem, nemhogy tettekben. Maradjon is így. De ahhoz arra van szükség, hogy a kormány ne csak „alapvetően jó érzésekkel” nézze a demonstrációt, de vegye is komolyan a tiltakozók követeléseit, és ne passzolja le őket azzal, hogy ehhez most már a kormánynak semmi köze, ezért nem is tud beavatkozni. Meg kell a szívnek szakadni. Azt is állította Gulyás (a kormányinfón az SZFE-vel kapcsolatban), hogy a kormány azért vonul ki a felsőoktatásból, hogy a lehető legnagyobb szabadság legyen az intézményekben. Ezzel szemben a tény az, hogy ha a kormány szabadságot akarna teremteni az egyetemeken, akkor egyszerűen békén hagyná őket. Például automatikusan kinevezte volna a Színház- és Filmművészeti Egyetem szenátusa által tavaly megválasztott rektort, vagy például nem tiltotta volna meg gender-szakok indítását az állami egyetemeken. De a kormány magának akar szabadságot, nem másoknak. 

Homokvár

A kormányfőtől tudjuk, mi súg a kormányzáshoz: „a járvány második hulláma elérte az országot, ezért haditervre van szükség. Ennek az alapja a nemzeti konzultáció.” Tempósan markolásszák hát a semmit, de ha csak erre építene a kormány, homokvár romjait kapargatná maga alá. Azért mérik a közvélemény hangulatát is. Igazodni kell, mert a népszerűség a hatalom megtartásának legfontosabb eszköze. Innen jönnek aztán az olyan nagy ívű következtetések, hogy "az országnak működnie kell". A tények szárazabban zörögnek: az elsőnél is pusztítóbbnak ígérkező járványhullám a tavaszinál szigorúbb intézkedéseket követelne. De ha lezárjuk a gazdaságot, az feneketlen mélységbe taszítja az országot. Ha pedig nem zárunk, akkor a járvány morzsol fel bennünket, mert az egészségügy már a végkimerülés határán van. Toporgunk a svéd úton. Tavasszal a kormány még magára húzta az erőskezűség maskaráját, de most nem tapasztalni mást, mint a kormányzásképtelenség zűrzavarát. A miniszterelnök a kivárás cérnaszálán csüng, csak megússzuk valahogy. De a pénz már nem elég semmire, elherdálták, a lakosság eladósodva, kivérezve, már az államot sem finanszírozza. A kormány meg a felelősséget hirtelen eltolta magától. Felfedezte a megosztott hatalom előnyeit, így mindenki mindenért felelős: a főváros ellenzéki vezetésétől az iskolákig, ahol a nyomorult pedagógusoknak kellene kitalálniuk, mi is volna a teendő egy-egy konkrét helyzetben. A központi egészségügyi protokollok éppen akkor hiányoznak, amikor a legnagyobb szükség volna rájuk, pedig közös az ellenfél: a vírus. De már csak közhelymorzsákra futja a mosópor-kormányzás maradékából. A felfegyverkezett végvári vitézről foszlik a vért, csupaszodik. Képtelen az országot vezetni, amikor valóságos ellenséggel kell megküzdenie, nem csak a saját, országot hülyítő démonaival.