Anglia;koronavírus;

2020-09-18 08:42:06

Karanténokkal a karácsonyért: további kétmillió brit számára ér véget az első hullámot követő „új normalitás”

Az érintett régiókban a különböző háztartásokban élők nem látogathatják meg egymást, este 10 órakor pedig bezárnak a kocsmák, éttermek és szórakozóhelyek.

Mától Newcastle, Sunderland, Durham mellett több északkelet-angliai terület jut a helyi szigorításokkal védett brit régiók sorsára. Így a mintegy Birmingham környékének 1,6 millió lakója után további kétmillió számára ér véget az első hullámot követő „új normalitás”. A különböző háztartásokban élők nem látogathatják meg egymást, este 10 órakor pedig bezárnak a kocsmák, éttermek és szórakozóhelyek. Boris Johnson a The Sun című bulvárlapnak adott nyilatkozatában úgy vélte, hogy ez a „kemény fellépés a karácsony élvezetének az ára”.

A világ számos országához hasonlóan az Egyesült Királyságban is súlyosbodik a járvány, a pozitív teszttel igazolt esetek száma egy hét alatt megduplázódott, megközelítve a napi négyezret. Edward Argar egészségügyi államtitkár azonban tagadta azokat a híresztéleseket, hogy Angliáért és Walesért felelős tisztifőorvos, Chris Whitty kéthetes országos vesztegzárra tett volna javaslatot. Boris Johnson az elmúlt napokban nyilvános szereplései során határozottan állította, hogy egy második nemzeti karantén „teljesen helytelen” lenne, mert „katasztrofális hatással lenne a gazdaságra”. A válság legégetőbb eleme a tesztelési kapacitás korlátozottsága, amiért a még a tavasszal „világelső” rendszert ígérő Boris Johnsont indokoltan érik támadások.

A tanítás közel fél éves kényszer-, majd nyári szünet utáni két héttel ezelőtti újrakezdésével és a vakációról visszatérő emberek munkába állásával olyan igény nehezedik a tesztelő hálózatra, amelynek képtelen eleget tenni. Különösen a gyerekekre érvényes, hogy szeptember lévén „mezei” megfázásokkal és légúti megbetegedésekkel küszködnek. Hiába nem koronavírusosak, amíg nem szereznek ezt igazoló bizonyítékot, nem mehetnek iskolába, így szüleik is ismét hiányoznak munkahelyeikről, egyben nem segítik vásárlásokkal a gazdaság helyreállását. Máris 300 iskola zárt be részlegesen, illetve teljesen. Még a naponta, az erre orvosilag rászorultaknak ingyenesen elvégzett 200 ezer teszt sem elég, a laboratóriumi kapacitás nem győzi a kiértékelést. Döcögősen működik a helyfoglalás is. Az online rendelés technikai hibája miatt a gyors ellenőrzést igénylők „kénytelenek” skóciai postai irányítószámokkal becsapni a rendszert, hogy tényleges lakcímükhöz viszonylag közel eső tesztállomásra kapjanak beutalót. Jól csengő ígéretekben továbbra sincs hiány: Boris Johnson október végére ígéri a vírusellenőrzés megoldását, napi 500 ezer teszt abszolválásával. Az egyetemi oktatás október eleji indulásával, mintegy egymillió diák útra kelésével ez igazán szükséges lesz.