Józsefváros;Iványi Gábor;Pikó András;

2020-09-19 07:30:00

Kiállnak Iványi Gáborék mellett: „Hova süllyed még ez az ország?!”

Politikai leszámolásként értékeli az Iványi Gáborék elleni újabb fellépést Pikó András józsefvárosi polgármester. Gyűjtés indult a veszélybe került intézmények megmentésére.

Civil tiltakozók jelentek meg a Dankó utcában, hogy ellenálljanak, ha a Nemzeti Közművek emberei megpróbálnák kikapcsolni az Iványi Gábor lelkész vezette Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség, a Wesley János Lelkészképző Főiskola és a hajléktalanokról gondoskodó Oltalom Karitatív Egyesület ellátását biztosító gázszolgáltatást.

„Az igaz megérti a nincstelenek ügyét, a bűnös azonban nem tudja megérteni” – állt az egyik transzparensen. „Te is állj ki mellettünk!” – volt olvasható egy másikon. Több helyen kifeszítették a színművészetisekkel szolidaritást vállaló piros-fehér szalagokat.

Ahogyan arról Iványi Gábor közlése alapján beszámoltunk, a „közművesek” sikertelenül próbálták elvinni a gázórát, majd azzal fenyegetőztek, hogy éjszaka visszatérnek, az utcán feltörik az aszfaltot és úgy kapcsolják le a gázt. A lelkész elismerte, hogy jelentős tartozásokat halmoztak fel, aminek azonban az a kizárólagos oka, hogy vallási közösségét az állam jogsértően megfosztotta egyházi rangjától és az ezzel járó forrásoktól.

„Milliárdokkal tartozik nekünk az állam. Sokkal több pénzzel, mint amennyivel mi neki” – idézzük Iványi Gábort. A Népszavának nyilatkozva Ónodi István gazdasági igazgató konkretizálta az összeget: a közüzemi elmaradás mértéke országosan mintegy 100 millió, a Dankó utcai intézmények esetében 30 millió – összesen tehát 130 millió – forint. A járulékos költségekkel együtt azonban ennél jóval több is lehet – jegyezte meg.

A civilek csütörtök este tíz óra óta állnak őrséget a Dankó utcában, a helyszínen kapott információnk szerint riadóláncukhoz eddig közel százan csatlakoztak. Azon a részen, ahol a közművek fel akarta törni az aszfaltot, sátrat állítottak. Demonstrációjukat hivatalosan is bejelentették, október 23-áig szól az engedélyük. Pénteken kora este Demszky Gábor volt főpolgármester is csatlakozott a tiltakozókhoz.

A láthatósági mellényt viselő, 70 éves Lakatos Anka például Szolnokról érkezettek két társával: az Iványiékhoz tartozó idősek otthonában dolgoznak. Kötelességüknek érezték, hogy eljöjjenek. „Nálunk egyelőre nincs működési zavar, de nagyon rosszat tesz nekünk ez a sok atrocitás, ami megrendíti és elbizonytalanítja az időseket” – számolt be az 57 férőhelyes szolnoki intézményben uralkodó hangulatról Lakatos Anka.

A közelben álldogáló hajléktalanok nem értesültek arról, hogy bajok lehetnek a gázszolgáltatással. „Most hallom először, magától” – döbbent le egy középkorú, rekedtes hangú férfi. Elfojtott néhány káromkodást, majd arra jutott, az lesz a legjobb, ha inkább nem fejti ki véleményét a kormányról. Aztán kifakadt: „Hova süllyed még ez az ország?!”

Kérdésünkre, tudnának-e menni máshova, ha bezárna a Dankó utcai szállás, hárman válaszolták egyszerre: „Sehova!” A rekedtes hangú férfi keserűen hozzátette: „Akkor már tényleg csak az utca maradna...”

Pikó András józsefvárosi polgármester, amint értesült a hírről, azonnal felhívta Iványi Gábort, és szolidaritása jeléül személyesen is elment a Dankó utcába. „Nem tudom máshogyan értékelni a történteket, csak politikai leszámolásként. Az Iványi Gáborék elleni fellépés illeszkedik abba a támadássorozatba, ami az Index, a színművészeti egyetem vagy például a Klubrádió ellen zajlik” – mondta lapunknak a polgármester.

Ahhoz, hogy a közművek feltörje a Dankó utcában lévő útszakaszt, az önkormányzat, egész pontosan a városüzemeltetési bizottság tulajdonosi hozzájárulására van szükség. Pikó András nem szeretné megelőlegezni a döntést, de a felháborodást érzékelve a minimálisnál is kevesebb esélyét látja annak, hogy a bizottság megadja a hozzájárulást.

A polgármester két levelet készül írni: Vecsei Miklós, a társadalmi felzárkózás ügyének miniszterelnöki biztosa és az üldözött keresztények államtitkársága közreműködését kéri a helyzet megoldása érdekében. „Beláthatatlan következményei lennének annak, ha ellehetetlenülnének az Oltalom Karitatív Egyesület hajléktalanokat ellátó intézményei” – jelentette ki Pikó András.

A józsefvárosi önkormányzatnak anyagilag nincs módja segítséget nyújtani, de a polgármester úgy tudja, gyűjtés indult a felhalmozott közüzemi tartozás törlesztésére.