Orbán Viktor;Magyar Nemzet;hazugságok;

2020-09-26 07:05:00

Az esszé hete

Azt állította Orbán Viktor (a Magyar Nemzetben közölt hosszú cikkében),

hogy „a liberálisok politikai stratégiája arra épül, hogy a politika világát két részre osszák. A liberálisok egyfelől, akik tisztességes emberek (…), és vannak azok, akik elkóboroltak a liberalizmus térfeléről, mert tudatlanságból vagy ősi ösztönös gyűlöletből nem tudnak haladni a korral”.

Ezzel szemben a tény az, hogy az Orbán által liberálisnak nevezett politikai erők (például Merkel vagy Macron) éppen hogy nem osztják ketté a politika világát, hanem széleskörű együttműködésre törekednek kereszténydemokraták, szociáldemokraták, zöldek és liberálisok között. Ellentétben az illiberális Orbánnal, aki azóta, hogy elkóborolt a liberalizmus térfeléről, csakis ellenséget lát maga körül. Van ő, és van vele szemben az egész világ. Tudatlanságból vagy ősi, ösztönös gyűlöletből? Esetleg önző hatalmi számításból?

Azt is állította Orbán (esszének nevezett cikkében), hogy Magyarországon „2015 és 2019 között az egy főre eső nemzeti össztermék (GDP) 39,65 százalékkal nőtt”.

Ezzel szemben a tény az, hogy még feleannyival sem. Az Eurostat adatai szerint ugyanis a 2015-ös 11 ezer 130 euróról 2019-re 13 ezer 180 euróra, vagyis 18 százalékkal emelkedett. Aki nem tud arabusul…

Azt állította továbbá Orbán (ugyanott), hogy a lengyel elnökválasztáson „a baloldal jelöltje, mely mögött felsorakozott a Soros-hálózat, a brüsszeli elit és a nemzetközi média is, néhány hét alatt nagy küzdelemre késztette a nemzeti oldalt. Andrzej Duda végül kiélezett küzdelemben épphogy csak felül tudta múlni baloldali ellenfelét”.

Ezzel szemben a tény az, hogy Varsó polgármestere, Rafal Trzaskowski nem baloldali, hanem a jobbközép Polgári Platform politikusa. A Polgári Platform pedig ugyanannak a jobboldali Európai Néppártnak a tagpártja, amelynek (felfüggesztve) a Fidesz. A szélsőjobbról nézve persze az is baloldal.

Azt állította a Magyar Nemzet (cikkének címében): „elismerte Upor László, hogy betanították az egyetemfoglalást”.

Ezzel szemben a tény az, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektorhelyettese ezt nem ismerte el. Levelében, amelyet a lap is ismertet, a következőket írta: a hallgatók által szervezett „szabadegyetem témája nem az volt, hogyan lehet elfoglalni, illetve blokád alatt tartani az egyetemet, hanem a modellváltással összefüggésben annak társadalomtudományi, politikai, filozófiai, művészeti vonatkozásait járták körbe”. A Magyar Nemzetnek álláshirdetést kellene feladnia: magyarról magyarra fordítót keresünk.

Azt állította (ugyancsak a Magyar Nemzetben Földi László titkosszolgálati szakértő), hogy Lenin szelleme már a forrongó Amerikába is eljutott, miközben Moszkvában „Lenin viaszmása már nemkívánatos a mai orosz politikai szimbólumok között, így eltávolították addigi nyughelyéről”.

Ezzel szemben a tény az, hogy nem távolították el, csupán a mauzóleum a járvány miatt egy ideig zárva volt, két hónapja azonban újra megnyitották a látogatók előtt. Nem ártana, ha egy volt hírszerző legalább a híreket elolvasná.