Kétszeres válogatott

Volt olyan időszaka a magyar futballnak, amelynek során két válogatottat is ki tudott állítani egy napon. A klasszis játékosok serege miatt megeshetett volna ez évtizedeken át sokszor, ám 1953. október 4-én konkrétan meg is történt. A hivatalos besorolás alapján Prágába és Szófiába is A-válogatott mérkőzésre utazott – persze nem ugyanaz – a csapat. Az előbbi helyszínen két csehszlovák partjelző, Holko és Vlcek segédkezett Reinhardt keletnémet játékvezetőnek, míg a bolgár fővárosban a csehszlovák Charousek dirigált a lengyel Fronczyk és a bolgár Sztojanov asszisztálásával.

Prágában a jegyeket ugyanolyan lelkesen kapkodták el, amilyen mámorosan írta a politika fősodrához mindig igazodni kész Népsport: „Sportolóink lelkesen veszik ki részüket a negyedik Békekölcsön jegyzéséből.” Az idő tájt olyan múlhatatlan cikkek andalították a szaklap olvasóit, mint A kombájnos emlékei című gyöngyszem, amelyhez hasonló élménnyel egy gázszerelő csudálatos pályájáról készült írás ajándékozta meg nemrégiben a betűk szerelmeseit.

A valódi A-kerettel ez a tizenöt labdarúgó utazott Csehszlovákiába: Grosics, Lóránt, Bozsik, Puskás (mind Honvéd), Lantos, Zakariás, Hidegkuti, Palotás (mind MTK, azaz Vörös Lobogó), Egresi, Tóth Mihály (mindkettő Újpest), Buzánszky (Dorog), Kárpáti (Győri ETO), Dékány (Kinizsi), Csordás (Vasas), valamint a szombathelyi Balogh László, az ifjúsági válogatott kapusa. A „szófiaiak”, akiket Jávor Pál edző irányított, ekképpen álltak össze: Henni, Gyurik, Aspirány, Virág, Samus (mind Dózsa), Takács, Tóth II, Keszthelyi (mind Csepel), Sipos, Mednyánszky (mindkettő Szeged), Ilku (Dorog), Kispéter (Kinizsi), Szojka (Salgótarján), Szilágyi I (Vasas), Babolcsay (Honvéd).

A „resztli” a dupla A-mérkőzés napján kettős B-mérkőzést vívott a Népstadionban a bolgár és a csehszlovák második vonallal. Alig 55 ezer szurkoló előtt. Az adatot ajánlom azok szíves figyelmébe, akik meghatottságtól párás szemmel tálalják, hogy manapság meghaladja a háromezret az NB I-es nézőátlag. Az ötödik forduló múlt vasárnap rendezett négy mérkőzésén ezt a középértéket sem sikerült elérni: a hivatalos adatok szerint 7380, átlagban 1845 mindenre elszánt drukker kereste fel a pályákat, pedig Honvéd–Újpest „rangadó” is volt. Ez most 2375 érdeklődőt vonzott, potom 87 625-tel kevesebbet, mint amennyi a kispesti-újpesti találkozók örök nézőrekordja. Az ötvenhármas B-műsoron a két Ferenc, Deák és Machos köszönt be a bolgároknak (3:0), míg a diósgyőri Dobó Zoltán duplázott a csehszlovákok ellen (2:1). Dobó 1946-ban góllal debütált piros-kékben a 4:3-as Vasas–Kispest bajnokin, és nem akárkiket előzött meg hét évvel később, hiszen még a B-keretekben sem kapott helyet Faragó, Várhidi, Bundzsák, Berendy, Budai II, Kocsis Sándor vagy Czibor. Kocsis egy héttel később, az osztrákokkal vívott találkozók napján bekerült a második csapatba, és öt gólt szerzett a 7:3-mal zárult találkozón, amelyen 75 ezres tömeg tombolt a Népstadionban. A további két magyar gólt Szilágyi Gyula érte el, a B-válogatott támadósora így nézett ki: Egresi, Kocsis, Szilágyi I, Aspirány, Czibor. Az A-csapat Bécsben 3:2-re győzött, és a második félidőre Lóránt Gyula helyett az újonc Kárpáti Béla ballagott ki a Práter pázsitjára. Aznap török időket idéző darabot adtak a győri színházban, és a közönség egyszer csak azt hallotta a világot jelentő deszkákról: „Fenséges padisah, a magyar labdarúgó-válogatott 3:2-re nyert a Práter stadionban, és Kárpáti Béla sikerrel debütált.”

Kitört a vastaps.

Prágában már a huszonötödik percben kitört, mert a magyar válogatott parádés játékkal szerzett 3:0-ás előnyt e nem különösebben hosszú idő alatt. A Rudé Pravo azt írta: „A taps, amely oly gyakran csattant fel a Hadsereg-stadionban, túlnyomórészt az ellenfélnek szólt; annak az ellenfélnek, amelynek játékához hasonlót még nemigen láttak Prágában.” Kiváltképp a két összekötő, Csordás Lajos és Puskás Ferenc csillogott. Az első gólt Puskás indításából Csordás lőtte, a második és a harmadik előtt Csordás játszotta meg Hidegkutit, illetve Tóthot. Itt azonban korántsem volt vége: Puskás újra kiugratta Csordást, ennek nyomán lett 4:1 „ide” a szünetben, majd a második félidőben a Csordás buktatása miatt megítélt szabadrúgást Lóránt Gyula Puskás elé tette, és kialakult az 5:1-es végeredmény. Csordás tehát minden gólban szerepet játszott, Puskás három „dugóból” vette ki a részét. A Népsport diadalmasan értékelt: „A támadósor két legjobbja Puskás és Csordás volt. Puskás különösen az első félidőben egészen kiválóan játszott, szinte nem lehetett őt tartani. Csordás kezdősebessége kitűnően érvényesült, jól bánt a labdával, megértette magát társaival, s igen eredményesnek bizonyult.” Mándi Gyula edző, Sebes Gusztáv szövetségi kapitány segítője azért megjegyezte: „Nem szabad megfeledkezni a hibákról sem. Csordásnak például a jövőben gondolnia kell a szélsők gyakoribb foglalkoztatására is.”

Szófiában nehezebben ment, ha ment egyáltalán. A találkozó 1:1-gyel zárult, és Ivan Kolev, a házigazdák 75-szörös válogatott gólszerzője azt mondta Henni Géza kapusról: „Talán még Budapesten sem kapott olyan tapsokat, mint itt, néhány bravúros védése után.” Azaz Szilágyi Gyula – akinek a Nagymező utcában, a Moulin Rouge mellett nyitott kávézóját államosították 1949-ben, ez azonban nem tántorította el a kitűnő centert attól, hogy 1960-tól a Népszabadság sportrovatában írjon hiteles szakértőként a futballról – hiába szerzett vezetést, örülni kellett a döntetlennek. Az FTC-ben 112, az Újpestben 104 bajnoki meccsen védő, később Amerikában letelepedő, sőt az Egyesült Államok szövetségi kapitányának is kinevezett Henni így beszélt a szófiai másfél óráról: „A mérkőzés elején a göröngyös pályát okoltuk gyengébb játékunkért. Később, amikor kicsit belelendültünk, a talajról meg is feledkeztünk. Sajnos a második félidőben aztán ismét rossz lett a pálya...”

Előfordult ez másokkal is. A bolgár fővárosban 1957 őszén 2:1-re nyertek hazánk fiai, és a címlapján a tizenegy magyar labdarúgó portréfotójával megjelenő Népsport ráérzett, mekkora diadal ez, mert Bulgáriában azóta sem sikerült győzelmet aratni. Pedig az ott járt honfitárs labdarúgókból a következő gálakeretet lehet összeállítani: Mészáros, Király; Török Péter, Páncsics, Bálint, Vidáts, Juhász Péter; Dunai III, Müller, Kocsis Lajos, Pintér Sándor, Tóth András (Újpest); Fazekas, Bene, Albert, Fekete László (Újpest), Zámbó, Nagy László. De nemhogy nem győzött a magyar válogatott, hatvanhárom év óta egyetlen gólt sem ért el szófiai vagy várnai vendégségben.

Ehhez képest az az 1:1 a pót A-val egészen jó eredmény volt.

Hogy a prágai ötösről már ne is beszéljünk.