Lesem a magyarázatot

Legszívesebben ezt a címet adnám: „Nem értem”, ha nem lenne már foglalt, mert a Hócipőben ezzel jelenik meg kéthetente Farkasházy Tivadar szellemes gondolatsora.

De tényleg nem értem.

Nyolc egyetem státuszát alapjaiban megváltoztatta a kormány. Előzetes viták, előkészítő tanulmányok nélkül, lényegében nem indokolva e változtatás célját, hasznosságát, várható előnyeit. Egyúttal e lépésével elvette az egyetemeknek a középkor óta alapvető élet- és működési tulajdonságát: az autonómiáját. Ám az átsorolt egyetemek közül csupán egy, a Színház- és Filmművészeti Egyetem, az SZFE hallgatói, oktatói - sőt még alkalmazottai is - lázadtak föl. Látványosan, kitartóan, mozgósító erővel.

És a többi hét egyetem? Semmi, néma csend. Vagy nem is. Mert egyikük rektora, aki nyilván nem véletlenül maga is kurátor lett, az Állatorvos-tudományi Egyetem régi-új vezetője hosszú interjút adott a Mandiner kormánylapnak, amelyben üdvözli, előnyökkel teli megoldásnak tartja az alapítványba sorolásukat.

És a többiek? Se szó, se hang. Meglehet, hogy ők is örülnek, megváltásnak tartják? Vagy ellenkezőleg, az SZFE lázadóival értenek egyet? Jelét egyik változatnak se látni. Lehet, hogy a többiek félnek, retorzióktól, kirúgásoktól tartanak, de az is lehet, hogy boldogan készülődnek az életre egy új, szép, gazdag és hatalmas fejlődést ígérő világban. Ám sem erről, sem arról nem hallhatunk.

Holott magyar állampolgárként, adófizetőként nagyon is elvárnék nemcsak híradásokat a helyzetről, jelenségekről, hanem még elemzéseket is.

Beszéltem újságíró ismerőseimmel, kérdeztem: mi van, öregem, miért nem írtok a többiekről? Miközben az SZFE megmozdulásairól naponta sok-sok hírt kapunk. A válaszok lehangolók és számomra érthetetlenek. Többnyire ezt mondták: nincs miről írni, hiszen ők, a többi egyetem nem jelentkeznek, lényegében teljesen csöndben vannak.

Lássuk be, ez nem válasz, vagy inkább: rossz válasz. Mert bizony az is hír, nagyon is izgalmas hír, hogy a többi egyetem csendben lapul. Hallgatóik és oktatóik egyaránt. Hogy mint Kipling pézsmapatkánya, nem mernek kifutni középre. Vagy még izgalmasabb, hogy miért nem mernek. Miért tartják feleslegesnek középre kifutni, ahol pedig a bátor monguz vidáman vadászik és még talán jól is fog lakni. Ha létezik hírértékű információ, akkor ez a helyzet, ez a közöny vagy csak látszat-közöny nagyon is izgalmas. Hiszen a hallgatag egyetemeken nagyságrendben ezernyi oktató és tízezernyi hallgató dolgozik és tanul. És mind-mind elégedetten veszi tudomásul az új helyzetet? Nekik miért kevésbé (kevésbé? vagy egyáltalán nem) fontos egyetemük autonómiája, szerkezete, oktatási csomagja, kutatásainak lehetősége és jövője, hallgatóik száma és összetétele, sőt anyagi jólétük ígérete vagy hanyatlásuk esetleges lehetősége, mint amennyire fontos a színészeknek, filmeseknek?

A most alapítványi szerkezetbe átsorolt egyetemek majdnem egynegyedét teszik ki az összesnek. Ez már jelentős arány. És e nagy aránynak, e jelentős számosságnak csupán egyetlen tagja mutatja ki el-nem fogadását, ellenzi és tiltakozik. Ha a számosságot nézzük, lehetséges, hogy a többiek, az átsoroltak többsége örül, elégedett? Avagy kétségbeesetten lapítanak, de sem szándékuk, sem erejük nincs nézeteik megfogalmazására és kinyilvánítására?

Kellenek, nagyon kellenek a válaszok ezekre a kérdésekre. Azokon a fórumokon, ahol még lehet válaszolni. Rendkívül, meghatározóan fontos, mert a felsőoktatásunk sorsa egész társadalmunk jövőjét hordozza.