Ki itt a valódi ellenfél?

Lezajlott hát a borsodi időközi képviselőválasztás, nyert a Fidesz jelöltje a „moslékkoalíció” (Magyar Nemzet) ellen. Napi politikai tét nem volt. A hajszálnyi parlamenti kétharmados többséget ellenzéki győzelem esetén is tovább bírhatta volna a kormánypárt. Annak is „csak” jelképes hozadéka lett volna, ha az ellenzék nyer.

De ez a választás 2022-ről szólt. Fenntartható-e nyomás alatt az ellenzéki egység? Kormányoldalról: megbontható-e, és hogyan az ellenzék? Utóbbihoz az eszköz adott volt, a közös jobbikos jelölt korábbi zsidózása, amely erkölcsi alapról politikailag feszítheti szét az összefogást. A kormányfő annyira szükségét érezte a feszegetésnek, hogy maga nyitotta meg a Kertész Imre Intézetet. Bámulatos arcátlansággal fordította Kertész zsidóságát aktuálpolitikába: „Akkor még nem volt arról szó, hogy antiszemita jelölteket baloldali képviselőjelöltnek el lehet indítani” – mondta, felidézve, hogy Kertész irodalmi Nobel-díját „heves, nem túl színvonalas viták kísérték, különösen a jobboldal és inkább annak radikálisabb részéről”. „Akkor” Takaró Mihály irodalomtörténész nevezte a Nyugatot zsidó lapocskának, ő elmélkedett, hogy Kertész magyar-e. Takaró ma a Fidesz ideológus-kultúrfelelőse, a szélsőjobb meg – könyvdaráló parlamenti pártként – a Fidesz-többség alpillére.

A borsodi összellenzéki jelölt ellen indított kormánypárti „náciellenes roham” mégsem volt sikertelen. Megbontotta az ellenzék szellemi hátországát. Mert érvényesek Kertész szavai, „zsidónak lenni ma újra elsősorban erkölcsi feladat”, s ha így van, ez felül kell írja a politikai érdekeket. Az antiszemitizmus elfogadhatatlan. Már ha számon kérjük a politikán az erkölcsöt. Számon kérjük. Csakhogy illenék felismerni a politikai csapdát is, amely foglyul ejti az etikát. Az ellenzéket a Fidesz terelte természetellenes egységbe, egy jobboldali tömbbel szemben a széttördelt ellenzék esélytelen. Ez a szivárvány el is fog tűnni, amint a demokrácia helyreáll. Ami az etikát illeti: a kétharmad megbuktatásából „a jobbikos árán nem kérünk!” felkiáltás egy erkölcstelen hatalom politikai csapdájába lépett sikolya. De: ha elfogadjuk a jobbikos bocsánatkérését, azzal tesszük, hogy ő elfogadja a szövetség demokratikus értékeit, amelyek kizárják az antiszemitizmust a IV. köztársaságból, ahol a kisebbségek védelmét nem az autoriter jókedve, érdekei, hanem törvények szavatolják. Nehéz elfogadni, elfogadtatni pártok, politikusok változásait, de tévedés, ha az egyiket hitelessé avatjuk, a másikat meg örökre földbe döngöljük. Emlékezni kell, a változásokat regisztrálni szükséges. Vagy: töröljük el a németeket örökre Hitler miatt?

Kertész: megfigyelhettem „hogyan működik egy diktatúra. Láttam, hogyan tagadtatják meg egy néppel az eszményeit, láttam az alkalmazkodás kezdeti, óvatos taglejtéseit, megértettem, hogy a remény a gonosz instrumentuma, s hogy a kanti kategorikus imperatívusz, az etikum, az önfenntartás hajlékony szolgálóleánya csupán.” Mit választunk, mihez igazodjunk? Ki itt a valóságos ellenfél?