Előfizetés

Szankciók

Az Európai Bizottság a minap mutatta be az új emberi jogi szankciós rendszerről szóló tervét, amely már másfél hete kirohanásra késztette Szijjártó Pétert. A hisztérikus válaszadásért felelős miniszter kifogásolta, hogy az eddig megkövetelt egyhangúságot minősített többségre cserélné a brüsszeli testület bizonyos külpolitikai kérdésekben, köztük a büntetőintézkedések esetében. A tárcavezető ugyanebben a puffogásában a nyugat-balkáni integráció lassúsága miatt kritizálta az EU-t, vagyis lényegében saját magával keveredett vitába. A döntéshozatal átalakításának terve részben éppen abból a felismerésből fakad, hogy az EU ugyan nem mindenható a külpolitikában, de a malmai mégis kifejezetten lassan őrölnek. Ha szankciókról van szó, akkor egy-egy tagállam hetekre vagy hónapokra megakaszthatja a folyamatot, de rosszabb esetben akár örökre is. Hiába volt például augusztusban elvi egyetértés az uniós országok között a belarusz rezsim megbüntetéséről, Ciprus október elejéig feltartotta a konkrét intézkedéseket, így követelve az illegális török próbafúrások elleni fellépést. A kínos epizód ismét rávilágított arra, hogy az EU külpolitikája csak annyira tud erős lenni, amilyen a leggyengébb láncszeme. Szijjártó persze kizárólag a neki baráti országok felvételét sürgeti, a gyors és határozott uniós külpolitikában nem érdekelt, legkevésbé a szankciókat illetően. A világjárásért is felelős minisztert a közelmúltban a törvényen kívüli kivégzésekre bátorító fülöp-szigeteki kormány, a Hasogdzsi-gyilkosságért és a nők jogfosztásáért felelős szaúdi rezsim vagy éppen az ellenzéket teljesen betiltó Vietnám kommunista vezetése látta vendégül. Kínos lenne, ha az üzletelésen alapuló magyar külpolitikának az tenne keresztbe, hogy az EU tagállami vétók nélkül léphetne fel az elnyomottak érdekében és szankcionálhatná az emberi jogok megsértőit. 

Farizeusi szavak

Áhítatos arckifejezés, kézben tartott feszület, kenetes szavak. Ismerős? Igen, Magyarország leghíresebb rénszarvasvadászáról beszélek, aki nemrégiben a KDNP Önkormányzati Tanácsának ülését követő sajtótájékoztatón oktatta ki Brüsszelt kereszténydemokráciából. Semjén Zsolt nyilvánvalóan az Európai Bizottságnak az Orbán-kabinetet elmarasztaló jelentésére reagált, amikor sületlenségeket hordott össze a szóban forgó győri esemény alkalmával. Megtudhattuk tőle többek között azt, hogy „az EU bűnben él, de nem bűnben fogant”. A miniszterelnök-helyettes kifejtette továbbá azon meggyőződését, hogy a magyar kormánypártok küldetése az Uniót visszaterelni „az alapító atyák örökségéhez, a keresztény civilizációhoz, a nemzetek szuverenitásához és a család örökségéhez”. Semjén jól tudja, hogy az Európai Szén-és Acélközösséget, illetve később a gazdasági közösséget kereszténydemokrata politikusok hozták létre: a Benelux-államok vezetői mellett a francia Robert Schuman, a német Konrad Adenauer és az olasz Alcide De Gasperi. 1950. május 9-én hozták nyilvánosságra a Schuman-nyilatkozatot, mely a két világháború tapasztalataiból kiindulva egy nemzetek feletti demokratikus intézmény elveit fektette le, vagyis az európai béke és együttműködés érdekében igenis bizonyos keretek közé szorította a Semjén által Győrben emlegetett nemzeti szuverenitást. De már egy esztendővel korábban, az Európa Tanács létrehozásakor hitet tett ugyanez a Robert Schuman az emberi jogok és alapvető szabadságok elvei mellett. Nyilvánvaló, hogy az EU alapító atyái a kereszténydemokráciával összeegyeztethetetlennek tartották a sajtószabadság felszámolását, az állami korrupciót, a demokratikus fékek és ellensúlyok kiiktatását, a háborús övezetekből menekülők kriminalizálását. Vagyis mindazt, amit nemcsak független civil szervezetek, hanem európai intézmények is az Orbán-kormány számlájára írnak napjainkban. Érdemes összevetni Semjén zagyvaságait azzal, amit Recep Tayyip Erdogan mondott ugyancsak az Európai Unióról nemrégiben. Brüsszel tudniillik tagállamainak pártjára állt egy nemzetközi tengerjogi vitában Ankarával szemben, mire a sértett török autokrata sietett kijelenteni, hogy az EU „hatástalan, vízió nélküli, sekélyes szervezetté vált”. Erdogan ugyanúgy az európai értékközösségben látja piszkos kis játszmáinak akadályát, akárcsak idehaza Orbán Viktor. Egyikük időről időre menekültáradattal próbálja zsarolni Brüsszelt, a másik imposztor a hétéves költségvetés elfogadásának vétóját helyezi kilátásba, ha köreit zavarják holmi jogállamisági feltételrendszerrel. Új elem az utóbbi történetben, hogy a rendszere kiéheztetésétől rettegő Orbán a jelek szerint megbízta hivatásos farizeusait: gyártsanak ideológiát az uniós vezetők ellen folytatott „szabadságharcához”. E megélhetési keresztények persze már régen szögre akasztották lelkiismeretüket. Mégis ajánlom figyelmükbe, amit Jézus Krisztus mondott a farizeusokról: „Így ti is kívülről ugyan igaznak látszotok az emberek előtt, de belül tele vagytok képmutatással és gonoszsággal.” (Mt 23,28) A szerző publicista 

A tökéletes konteó

Hogy létezik az, hogy vagyontalan szegény emberek tömege szavaz a leggazdagabb emberek és gazdasági társaságaik érdekeit felvállaló jobboldali pártokra, eldöntve a választásokat? Hogy létezik az, hogy baloldali pártok vagyontalan szegény emberek szavazataival hatalomra kerülve, ugyanúgy a vagyoni egyenlőtlenség növekedését segítik elő, mintha jobboldali pártok lennének – lásd Clinton, Blair, Schröder, Hollande kormányzását? A vagyontalanok, a tőketulajdon nélküliek tényleg nem látják, hogy mi folyik itt? Ittak? Kábítóztak? Buták? Nyilván egyik sem, másról van szó. Sem a jobboldali pártok, sem a baloldali pártok nem tárják fel valódi céljaikat „szegény” szavazóik előtt, olyan egységeszmét hirdetnek, amely elrejti az igazságot, nem fedi fel a valódi célokat – különben nem kapnának elég szavazatot. A liberális demokrácia jobbközép és balközép pártjai megtalálták azokat a kérdéseket, amelyekre más-más választ adva, valóságosan, őszintén, tiszta erőből egymásnak feszülhetnek: abortusz igen – abortusz nem, melegházasság igen – melegházasság nem, szigorítani kell a fegyverviselést – nem kell szigorítani a fegyverviselést, stb.. Megtalálták azokat a kérdéseket is, amelyekben nagyjából egyetértenek, kényszerhelyzetben koalícióképesek, ilyen volt a közelmúltig még hirdetett multikulti, a liberális demokrácia intézményeinek, szabályainak, értékeinek védelme, a nyitott társadalom, az emberi jogok, a kisebbségek jogainak védelme, a politikailag korrekt beszéd. A jobbközép és a balközép pártok végül megtalálták azt az egységeszmét is, amelyben teljes egyetértésre jutottak: a jólét feltétele a piaci verseny szabadsága. Évtizedek teltek el a 70-es évek olajválságai óta, de a szavazók máig sem jöttek rá, hogy miközben őket az abortusz, a melegházasság, a multikulti, a pluralizmus, az emberi jogok kérdéseivel foglalkoztatták és ugrasztották egymásnak, a neoliberális korszak nem a jólét, hanem a bolygót körbeszáguldó tőke győzelmét hozta. A felül lévők és örököseik, azok gazdasági társaságai már a rajtnál megnyerték a szabad piaci versenyt. Hogy létezik az, hogy az illiberális pártok is – amelyek a liberális demokrácia jobbközép és balközép pártjait egyaránt ellenségként kezelik – vagyontalan szegény emberek szavazataival hatalomra kerülve, a saját nemzeti udvartartásuk mérték nélküli gazdagodásán keresztül a vagyoni egyenlőtlenség növekedését segítik elő – lásd Putyin, Alijev, Erdogan, Orbán kormányzását? A vagyontalanok, a tőketulajdon nélküliek tényleg nem látják, hogy mi folyik itt? Ittak? Kábítóztak? Buták? Nyilván egyik sem, másról van szó. Az illiberális pártok sem tárják fel valódi céljaikat „szegény” szavazóik előtt, olyan egységeszmét hirdetnek, amely elrejti az igazságot, nem fedi fel a valódi célokat – különben nem kapnának elég szavazatot. Az illiberális pártok megtalálták azokat a kérdéseket, amelyekre más választ adnak, mint a liberális demokrácia hagyományos jobbközép és balközép pártjai, hogy tiszta erőből nekik feszülhessenek: unió igen – unió nem, szuverenitás igen – szuverenitás nem, a másik fajtája veszélyes – nem a másik fajtája veszélyes, betelepülő országok – nem betelepülő országok, stb.. Az illiberális pártok helyből elutasítják azokat a kérdéseket, amelyekben a liberális demokrácia hagyományos balközép és jobbközép pártjai nagyjából egyetértenek, így elutasítják a multikultit, a nyitott társadalom eszméjét, a liberális demokrácia intézményeit, értékeit, a kisebbségek jogainak védelmét, a politikailag korrekt beszédet. Végül az illiberális pártok is megtalálták a saját egységeszméjüket, amely lehetőséget teremt a vertikális csoportképzésre: „akár szegény vagy, akár gazdag vagy, akár alul vagy, akár felül vagy, magyar vagy, keresztény vagy, testvérek vagyunk, az Isten is velünk van, közös az ellenségünk”. Bárki átláthatja: az illiberális egységeszméhez társított ellenségkép az az innováció, aminek húzása van, amely végtelenül tódítható, mindig megújítható, sőt az ellenségnek sem kell igazinak lennie. Nemcsak magyarságunkban és kereszténységünkben vagyunk testvérek, hanem a közös ellenségtől való idegenkedésben (averzív testvériségben) is. Szinte elvárható ezek után az illiberális pártok állítása, miszerint a jólétet biztosító piaci verseny nem egyszerűen a liberális demokrácia jobbközép és balközép pártjainak egységeszméje, hanem az őket mozgató háttérhatalom, a globalogazdi, a világSZDSZ fedőeszméje. Tagadják (mosolyogva), hogy a zsidó világösszeesküvésről beszélnének, a fél ország mégis érti (visszamosolyogva), hiszen az emberek jobb agyféltekéjében, az érzelmi központokban lakó hiedelmek is az összefogó kultúra részei maradtak attól, hogy évszázados diskurzusban értékek is kicsiszolódtak a hiedelmekből. (Csak a magyar ellenzék vezetői szólítják meg az embereket a bal agyfelükben lakozó értékeken keresztül, ebből a Fidesz vezetői tudják, hogy nincs veszélyben a hatalmuk.) Az igazságot elrejtő egységeszméket legyőzték a konteók. Jó lett volna, ha nem a konteók, hanem az igazságot feltáró egységeszmék győznek, de hol vagyunk attól! Mi az igazság: a kapitalizmus addig működik, amíg a kis létszámú tőketulajdonosok gazdagodhatnak, mert a nagy létszámú tőketulajdon nélküliek beérik emberi jogokkal. Ennél többet nem tudunk mondani, hiszen jogrendszerünk a tőketulajdon védelmén alapul. Amit még vizsgálni tudunk, az a győztes konteók evolúciója.  A régi típusú konteó: a Marx nevű utópista szerző nem menthető ki azzal ’A zsidókérdéshez’ című írásából, hogy csak metaforikus formában kötötte a zsidókhoz a kufárkodást, az önzést. Kötötte az rendesen. Mondjuk ki, zsidó létére Marxra is jellemző volt a kornak megfelelő szellemi színvonalú antiszemitizmus. A vezető konteónak az antiszemitizmus volt a lényege, elég hosszú ideig. Az új típusú konteó: Marx azonban nem csak a zsidók, hanem a hozzájuk nagy tempóban felzárkózó keresztények kufárkodását, önzését is elítélte, a maga vonalán haladva, ti. nem egy népnek, hanem a kapitalizmusnak, a tőke működésének lényegeként megnevezve a kufárkodást, az önzést. A vezető konteónak (ahogy a Soros plakátoknak is) az antiszemitizmus ma már nem a lényege, hanem csak a marketingje, az a szerepe, hogy aktiválja az emberek hiedelmeit. Pl.: az önző, kufár globális tőkeközpont - az IMF, a FED, a bankok, a multik, a hazaáruló liberális politikusok közreműködésével, a nemzetek határait sokoldalú nemzetközi szerződésekkel átjárhatóvá téve a tőke számára - zsákmányt akar. Az önmaga létét is tagadó tőkeközpont magát globalizációnak álcázza, mintha egy folyamat lenne az előnyeivel és a hátrányaival együtt, pedig konkrét ülésezés egy New York-i felhőkarcoló 84. emeletén, és valójában igazi madzagon rángat, igazi függésben tart, igazi politikusokat, megyei szintre lebontva, online szed védelmi pénzt. Az új típusú konteó lényege: akik a 84. emeleten üléseznek, azok nemcsak rossz (főleg neológ) zsidók, hanem romlott keresztények is, meg mindenféle vallástalanok is, tehát antiszemitizmusról már szó sincs, amiről szó van, az a nettó összeesküvés, aki pedig ezt leleplezi, a zsidó népet (de azért inkább az ortodox zsidókat) is védi a mindenféle kufároktól. Hogyan szól a még ennél is fejlettebb magyar, nem antiszemita, tökéletes konteó ? Semmi zsákmányt a mindenféle-fajta nemzetközi önző kufároknak, akik az ellenzéket és a civileket pénzelik! Legyen inkább az önző, de magyar kufároké, haszonlesőké a zsákmány!  És lőn. A szerző közgazdász