Szijjártó Péter;Donald Tusk;

2020-10-25 10:47:37

„Tusk kudarcot vallott” – Visszaszólt Szijjártó az EPP elnökének

Donad Tusk korábban azt mondta, Orbán Viktor „illiberális demokráciáról” alkotott víziója voltaképpen nem más, mint egy „korcs demokrácia” terjesztése.

Mint a Népszava is beszámolt, élesen bírálta a magyar kormányt az Európai Néppárt elnöke. Donald Tusk szerint Orbán Viktor magyar miniszterelnök „illiberális demokráciáról” alkotott víziója voltaképpen nem más, mint egy „korcs demokrácia” terjesztése. Hozzátette, a magyar miniszterelnök által szorgalmazott demokrácia nem illiberális, hanem egyszerűen beteg. De még az is megtörténhet – hangsúlyozta – hogy a választások egy ponttól kezdve már nem lesznek szabadok.

A kritikára a külgazdasági és külügyminiszter is reagált, Szijjártó Péter szerint utóbbi kijelentések elfogadhatatlanok.

A politikus szerint Tusknak volt lehetősége bizonyítani a járvány kezelésében, de értékelése szerint a vezető egy lélegeztetőgép beszerzéséhez, illetve munkahely megvédéséhez sem nyújtott segítséget.

„Donald Tusk kudarcot vallott. Pártvezetőként és sajnos emberként is” – fogalmazott Szijjártó Péter.