abortusz;Vatikán;melegek;Ferenc pápa;

2020-10-26 06:22:31

Antikrisztus

Mindössze egy nap telt el Ferenc pápa melegekkel kapcsolatos kijelentése és a varsói alkotmánybíróságnak az amúgy is igen szigorú lengyel abortusztörvényt tovább korlátozó döntése között. Ugyan a pápa nem írta át a katolikus egyház erre vonatkozó, a Hittani Kongregáció által még 2003-ban megfogalmazott intelmeit, és a varsói taláros testület döntésére is rá lehet fogni, hogy az egyház tanítását követi, mégis, micsoda különbség van a kettő között!

Ferenc pápa megnyilvánulása rendkívül emberi, s nagyon is a Szentírás szellemiségét követi. Annyit mondott, lehetővé kell tenni a melegek számára, hogy családban éljenek, egyúttal közvetetten elítélte az őket ért diszkriminációt. A lengyel alkotmánybíróság viszont még a magzat betegsége esetén is tiltja a művi terhességmegszakítást. Bár az abortuszt a II. vatikáni zsinat keményen elítélte, Ferenc pápa 2013-as egyházfővé választása óta már érzékelhető némi változás: lehetővé tette, hogy a gyónás során a papok feloldják bűneik alól az abortuszon átesett nőket. Ez az intézkedés eredetileg csak az irgalmasság rendkívüli szentévének idejére vonatkozott, de később a pápa eltörölte az időbeli korlátot.

Ferenc pápa melegekkel kapcsolatos megközelítése – kezdve 2013-as, szállóigévé vált „Ki vagyok én, hogy ítélkezzem a melegek felett" nyilatkozatával - támadhatatlan: abból indul ki, hogy mindannyian Isten gyermekei vagyunk, és nem az ember, nem egy kormány, de még csak nem is egy regionális főpap dönti el, ki az, aki bebocsátást nyer a mennyországba.

Akadt olyan magyar pap, aki sietve a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökének védelmére kelt a lombikbébikre vonatkozó, elszomorító kijelentése után, de a pápa melegekkel kapcsolatos, mérhetetlen humanizmusról tanúságot tévő megnyilvánulását méla csend követte - a kormánypárti sajtó pedig egyenesen meg is bélyegezte Ferencet. Itthon sokan úgy gondolkodnak: ha beállnak a sorba, a kormány szekerét tolják, akkor vallási kérdésekben is mindenhatóvá válnak, még az Evangéliumok szellemiségét is átértelmezhetik. Ezt nevezik antikrisztusnak.